16.Fejezet

- Ugh…Széthasad a fejem… Lassan nyitottam fel szemeim, azon nyomban összeszorítva őket. Egy retinaégető fehér szoba fogadott, ami túlságosan is ismerősnek bizonyult. Ismét próbálkoztam, azonban az ólomsúlyú pilláim nem voltak hajlandóak együttműködni. Könnybelábadt szemeimet dörzsöltem, miközben próbáltam ülő helyzetbe szenvedni magam. Egyáltalán mi a fenéért vagyok már megint itt? - Vivian! Felébredtél? – ugrott nyakamba valaki, hátra lökve az ágyon. Gondolatfoszlányok után kutattam hátha sikerül megállapítanom ki az, azonban a fejembe hasító éles fájdalom rögtön akadályként mutatkozott. - Anyám! Felébredt! Felismertem a Szigeti fiút. Kiáltását követően sietős léptek hallatszottak, ezt pedig ajtó csukódás követte. Fél perccel később kopogás törte meg a csendet, mielőtt az ágy besüppedt mellettem. Újra próbáltam kinyitni szemeim, de az erős fény elviselhetetlennek bizonyult. Patakokban folytak a könnyeim, amitől az egész rosszabb lett. - Mi a baj kincsem? – meleg kéz simult arcomra, lefogva dörzsölő mancsaimat. - Túl erős a fény. Nem… Nem tudom… - Mély levegő Vivian. Lélegezz mélyeket. Semmi pánik, nyugodj meg. A mély hang közvetlenül a fülem mellől érkezett. Testem megfeszült, minden egyes porcikám remegni kezdett. A hang a torkomban ragadt. Válaszolni akartam. Sikítani. Azonban sikertelen kísérletté vált. Forgott velem a világ. A fejem lüktetett, minden gondolatomnak gátat szabva. - Gyerekek kimennétek? – Lara hangjában egy csepp vidámságot sem találtam. Többes szám? Mégis kik vannak itt? És mi ez a hirtelen komolyság? Fülemet hegyezve két különböző lépést szűrtem ki. Lágy kopogás, minden bizonnyal lány. Emellett a másik alig hallhatónak bizonyult, Ráadásul kevesebbet lépett, mint a másik. Minden bizonnyal férfi az öles lépteiből kiindulva. Mégis ki… Végig sem tudtam gondolni kilétüket illetően, az ajtó halk kattanással becsukódott. Az ágy besüppedt a másik oldalamon. Azonban a fiú leheletét azidáig éreztem a nyakamon. Kizárásos alapon Lilian lehetett az. - Tudod meddig voltál eszméletlen? – kérdezte továbbra is vidámság egy szikrája nélkül, ami kissé megrémített. Ezt az énjét még sohasem tapasztaltam, ám a csendből ítélve a gyermekei sem. Mivel szörnyen kapart a torkom, így csak egy fejrázásra telt tőlem. Mi a fene történt velem? - 5 teljes napot átaludtál. - Hogy micsoda? Kiáltásom köhögésbe torkollott. - Anya…Mi a baja? A szívem millió darabra repedt barátnőm keserves sírása hallatán. Szúró érzés feszítette mellkasom, erősítve légszomjam. - Semmi baj Vivian, itt vagyunk. Nyugodj meg. Fontos, hogy eszméletednél maradj. Lilian zokogásától, valamint saját zihálásomtól alig hallottam meg a fülembe suttogott szavakat. Hátamhoz melegség simult, lassan terjedve szét testemben. Fokozatosan csillapította felborzolt idegeim, segítve légzésem normál működösének helyreállítását. Az agyam azonban továbbra sem funkcionált megfelelően. Hogy vagyok képes pont tőle lenyugodni? - Nem vagyok benne biztos. – kezeim melegség ölelte körbe – Feltennék néhány kérdést, hátha az segít. Kinek a keze az? Miért érzem magam teljesen biztonságban tőle? Talán Laraé? Az kizárt. Túlságosan nagy ahhoz a tenyere, hogy ilyen apró hölgyhöz tartozzon. Lehetséges? Leó? – Történt mostanában bármilyen szokatlan dolog? Bármi. Síri csend telepedett a szobára. Éreztem barátnőm fürkésző tekintetét az arcomon. Az engedélyemre várt. Úgysem tudtam volna az örökkévalóságig rejtegetni előlük. Bólintottam, fejemet lehorgasztva. - Egy hónapja kezdődött az egész. – nyelt egyet, majd mély levegőt véve folytatta – Körülbelül akkor, amikor elkezdődtek a készületek. Egyik este Vivian kiabálására riadtam. Rémálma volt… Azonban amikor felkeltettem, semmire sem emlékezett. Különösebb figyelmet nem fordítottunk az esetre. Azonban attól az estétől kezdve, a rémálmok száma egyre nőtt. Ő pedig szinte egy percet sem aludt. Olyan borzalmas volt. Tehetetlen voltam! – csuklott el hangja. – Az egész kezdete után egy héttel, az egészet szörnyű fejfájás kísérte. Folyamatosan, napról napra. Csináltam neki teát, az valamennyire enyhítette, de nem sokat javított az állapotán. Annyira sajnálom… Ha sikerül meggyőznöm őt… - Lilian… - nyögtem halkan, mielőtt hatalmas fájdalom hasított a fejembe. Előre görnyedtem, koponyámat szorítva. Alig kaptam levegőt, a mellkasom szörnyen szúrt. Fogalmam sem volt, mi történik körülöttem. - SANITATEM. – halántékomhoz nyomódott valami hideg, fokozatosan enyhítve a fájdalmat. Ismét megpróbáltam kinyitni szememet, ezúttal sikerrel járva. Zöld derengés ölelt körül, egyre halványulva. A tanárnő sóhajtva lehuppant lánya mellé. Rám nézett, az arcán végigfolyó könnycsepp láttán pedig azonnal kővé dermedtem. - Anya, mi a baj? – rázta vállát finoman Lilian. – Mi történt? - Valaki átkot küldött rá… Egy lidércnyomást. - Sikerült leszedned? – kapta elő pálcáját a Szigeti fiú. – Sikerült? - Túl erős az átok. Ilyennel még sosem találkoztam ezelőtt… Nem tudtam… - gördültek újabb könnycseppek szeméből. – Annyira sajnálom drágám. - Az nem lehet… - Mégis miről beszéltek? Valaki magyarázza már meg mi a fene történik! - A lidércnyomás a gazdatest életesszenciájából táplálkozik, fokozatosan gyengítve azt. Miközben a lidérc erősödik addig egyidőben a személy, akire ráküldték gyengül. Ha nem sikerül időben elpusztítani az átkot, az illető belehal. Az én erőm kevésnek bizonyult. A lidérc szinte teljesen kifejlődött, Vivian erős mágiájának köszönhetően. Semmit sem tehetek… - Nem! Kizárt! – sikított Lilian anyját rázva – Kell lennie valaminek! Bárminek! - Sajnálom Lilian… A lány tenyerébe temette arcát, hangosan zokogva anyjával együtt. Tehát meghalok. Ennyi volt az újdonsült életem. Annyi megmagyarázhatatlan kérdésem maradt még. Kezemet még mindig szorongatták. Fájdalommal teli éjkék szempár találkozott tengerzöldjeimmel. Éreztem amint egy könnycsepp végigfolyik arcomon. - Nem akarok meghalni. Ajkába harapva szorította össze szemeit, mielőtt hirtelen ölelő karjaiban találtam magam. Zokogni kezdtem, köpenyébe kapaszkodva. - Nem akarom. - Vivian én… - erőteljesen tolt el magától, szemében a felismerés szikrája csillant – Talán mégis van egy utolsó lehetőségünk. - Mit kell tennem? – alig bírtam kipréselni a szavakat. Muszáj lesz megerőltetnem magam. A telepátia nála nem használ. Ráadásul az átok is hatással van rá. Úgy tűnik valami védelmi rendszerré vált ellene. - Be kell engedned a gondolataid közé. - Azt nem teheted! Túl veszélyes! – ugrott fel a nő, fia karjába kapaszkodva. - Ez az egyetlen megoldás. - Ha ezt csinálod az átok átszállhat rád. Nem engedhetem! - Tessék? – kaptam rá hitetlenkedő tekintetem – Leó ne csináld! Ez őrültség! - Lilian, ha megkérhetlek. – a lány bólintott mielőtt előkapva pálcáját anyjára mutatott. - ALSOMNIUM. – zöld fény járta körbe a nőt, végül a lányra borulva elaludt. – Csináljátok! - Készen állsz? - Meg vagy húzatva? Hiszen az életedbe is kerülhet! Ekkora kockázatot vállalni valaki olyanért, akit ki nem állhatsz… - A húgom legjobb barátnője vagy. Ha kinyiffansz egy nyamvadt átok miatt, az nekem is problémát okozna. Válasz nélkül pálcáját homlokomra szegezte. - RESPICIO! Kék fény vett körül mindkettőnket, én pedig becsuktam a szemem. Kezemet továbbra sem engedte el, ahogy kirajzolódott előttem egy kép. Egy erdőben találtam magam menekülve valami, vagy inkább valaki elől. - Nem bújhatsz el örökké Anna! Egyszer úgyis megtalállak! - Anya! - Shh. Semmi baj kincsem. Biztonságban vagyunk. Melegség áradt szét a testemben, ahogy átölelt. - Hol vagyunk? - Biztos helyen, ahol a rossz emberek nem találhatnak ránk. Hiszen ez a Wiccaches! Te is látod? De mégis mi ez? - Várj anya! Hová mész? - Ígérd meg, hogy mindenben szót fogadsz! - Anya! Anya ne hagyj itt! - Ígérd meg! - Anya! Ekkor a kép eltűnt és minden elsötétedett. Lám, lám, csak nem egy Váryhoz van szerencsém? Ki vagy? Enyje, milyen modortalan! Anyukád nem tanított meg rá, hogy ha kérdeznek, illik válaszolni? – dörögte, mire éles fájdalom hasított a fejembe. SANITATEM. – hallottam Leót, mire a fájdalom enyhült. Te voltál az! Miattad fájt a fejem! Nagyon okos, eltaláltad! Miért csinálod ezt? Miért? Mert jó móka! – dörögte ismételten. VESIDIO! Még mielőtt, újabb támadást mért volna a koponyámra, a Szigeti fiú pajzsot vont körém. Láttam amint a forró lángok körbeöleltek, védve engem. Ezek szerint a mágia bent is működik. Te meg mégis ki vagy? Akadályozod a szórakozásomat! – a csapás ezúttal nem felém irányult. A fiú fájdalmában felnyögött, a lángok egy pillanatra elhalványultak. Ám azonnal vissza is tértek. Nem hagyhatom hogy bántódása essen. Makacs egy fattyú vagy, be kell valljam! De vajon meddig bírod még? VESIDIO! A hűsítő víz körbeölelte Leót erős pajzsot vonva a támadások ellen. Most már beszélgethetünk! Ki vele! Miért pont én? Mert rád küldtek. Ki küldött? Te komolyan azt hiszed, olyan ostoba vagyok, hogy képes lennék elárulni a gazdámat? Ki vele, mit akartok tőlem! Mi mást akarhatnának a vadászok, mint a lelkedet! – nevetett fel. Tehát a vadászok küldtek téged? Nem! A gazdám nem vadász! Hmm…Nekem pedig nem tűnik valami nagyágyúnak! Biztos vadász. Az én gazdám sokkal nagyobb rangú, mint azok a bárgyú vadászok! Ő nagyhatalmú ősboszorkányok sarja! Na látod! Nem is volt olyan nehéz kinyögnöd! Te…Te…Átvertél! Na és ki ez a nagyhatalmú boszorkány urad? Ha egyáltalán tényleg akkora a hatalma, mint állítod és nem csak blöffölsz! Az úrnőmet senki sem sértegetheti! – újból megtámadott, de az pajzsomnak ütközött, enyhítve a fájdalmat. Ki vele! Ki küldött? Sosem árulom el! Akkor azt hiszem, most elbúcsúzunk egymástól! - RESPICIO SANITATEM! Ezt még megkeserülöd, ha addig élek is! Eltűnt. A migrénem a múlté, és többé rémálmok sem fognak gyötörni. Lassan felnyitottam a szemeim. Az első dolog, amit megpillantottam egy aggódó éjkék szempár. Rámosolyogtam, majd azzal a lendülettel elvörösödve hátra estem. Szerencsémre ezzel nem voltam egyedül, ugyanis a kék íriszek tulajdonosa is hasonlóképpen cselekedett. - Nem szabad! – ugrott fel az eddig szunyókáló tanárnő, mire mindannyian nevetésben törtek ki. - Köszönöm. Jövök neked eggyel. Mintha nem magyarul beszéltem volna. Elkerekedett szemekkel pislogott rám, száját tátva. - Leó? - Igen? - Azt mondtam köszönöm. Netán rosszul érzed magad? - Vegyük úgy, leróttam a tartozásom. - He? - Nem fontos. – vigyorgott összeborzolva hajam, ezt követően otthagyott minket. Még csak most tűnik fel… - Lara, hol van anyu? – néztem a nőre, aki félig még álomországban járt. - Fontos elintéznivalója akadt, ezért egy ideig nem lesz az iskolában. - Mégis mi? - Nem kérdeztem. Lilian, kísérd vissza a szobátokba. - ásított, kitessékelve minket. - Ez fura volt. – jelentette ki vöröske, miután az ajtó becsapódott mögöttünk. - Az. Beérve, azonnal elterültünk ágyainkon. - Nem is tudtam, hogy a bátyám tud ilyen kedves is lenni! - Nekem mondod? Teljesen hihetetlen az egész! - Arról beszélve, milyen jó a csapatmunkátok! – kuncogott, mire én felpattantam. - Ezt meg mire véljem? - Míg ti romantikáztatok a gondolataid mezején én, mint külső megfigyelő szemlélhettem meg az egészet. Láttam és hallottam, ahogy egymást segítve harcoltok. Meg kell hagynom jól áll a vörös! – kacsintott, nekem meg még időm se volt felfogni, mit magyaráz. - Mi az, hogy romantikáztunk? Egy lidérccel harcoltunk! - Hívd aminek akarod! De ez egész nem következett volna be, ha hamarabb elmész az orvosiba, ahogy tanácsolom! - Lilian én… - Hagyjuk! Életben vagy. Nekem ennyi elég. Felpattantam, majd ágyához masírozva szorosan magamhoz öleltem. Először megfeszült, majd zokogni kezdett. Szemembe könnyek szöktek, amit alig tudtam kordában tartani. Teljesen összetört. Ez mind az én hibám… Erősnek kell lennem. Nem hagyhatom, hogy ezen még egyszer keresztül menjen. Este azonnal lefeküdtünk aludni, reménykedve a borzalmaknak végre vége. Nem sokat vártam, mígnem az álom elragadott. - Nem futhatsz el előlünk! A drága családod a miénk! Veled együtt! - Sosem hagyom, hogy bántsd a lányomat! - Nem inkább lányaidat? - Honnan? - Honnan tudom, hogy terhes vagy? Én mindent tudok rólad! Ahogy azt is tudom, hogy Oxy Anna lánya vagy! Nem igaz? Oxy Tamara… - A nevem Váry és fogalmam sincs miről beszélsz! - Játszd csak a tudatlant nyugodtan, de hidd el amíg Ő él, addig a lányaid sosem lesznek biztonságban! - Nem engedem, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérj! Minden elsötétült, majd egy általam sosem látott szobában találtam magam. Megesküdnék rá, jártam már itt, de nem emlékszem semmire… - Vivian kincsem gyere ide egy pillanatra! - Igen anya? Ez én lennék? Hány éves lehettem? Négy? És mik ezek a hacukák, jesszusom! Képes volt egy piros ruhát rám adni! Pirosat! - Megteszed nekem, hogy ideállsz és becsukod a szemed? - Miért? - Meglepetés. - Nem szeretem a meglepetéseket! – ezzel elrohantam. Wao! Tényleg nem változtam sokat! - Szót kell fogadnod a mamának kislányom! – hallottam egy ismeretlen hangot közeledni, mire anyu elmosolyodott. – Példát kell mutatnod a húgodnak, hogy milyen okos vagy. Mert okos kislány vagy, igaz? – ekkor belépett egy magas, jóvágású fiatalember. Aranyszőke bungyur hajával, valamint mogyoróbarna szemeivel kiköpött Sabrina. - Vivian nagylány! Már 4 éves vagyok! – durciztam a férfi karjában, mire ő felnevetett. - És a nagylányok mindig szót fogadnak a maminak, igaz? - Igen… A férfi kedvesen elmosolyodott, mielőtt puszit nyomva az arcomra lerakott anyu elé. Becsuktam a szemem és vártam. Ekkor elővette a pálcáját és rám szegezve azt, elmondott egy varázsigét. - Biztos ezt akarod? - Nincs más választásom, csak így védhetem meg őket… Mi a franc volt ez? Felugrottam az ágyamban, majd megállapítottam. Rohadt sötét van! Amikor a telefonomon felvillanó hajnali 5-öt megláttam, morogva visszaborultam az ágyamra. Kár lenne visszaaludnom, amikor mindjárt kelnem kell… Inkább felöltözök. Már a hajamat fésültem, amikor Lilian ébredezett. Nyöszörgött egy sort, majd felülve az ágyában megpillantott engem, ahogy az egyenruhámban ülve fésülködöm. - Vivian beteg vagy? Hogyhogy te már fent vagy? Aludtál egyáltalán? - Nyugi jól vagyok. Egy órája ébredtem fel, gondolom a 4 napos alvás miatt keltem fel ilyen korán. - Ez azt jelenti, hogy megcsinálhatom a hajad! – jött közelebb, de fejcsóválást kapott. – Miért nem? - Ma leengedve szeretném hagyni. Inkább te is készülődj, mert a végén, most miattad fogunk elkésni. - Ugyan, az ki van zárva! - Ki is mondta, kizárt, hogy elkéssünk miatta? - Jól van na! A hajam a hibás, amiért nem szereti a hajsütőt! - Fogd rá! - De hát igaz, te is láttad! - Bocsi én azzal voltam elfoglalva, mi a fenét csináljak Erdősi házidogájával, amit nem írtam meg a szünetben! - Inkább azt áruld el, hogy a francba lett kész a 3 oldalas boszorkánytörténelem beadandód másfél óra alatt? Én 3 nap alatt írtam egy oldalt! - Úgy, hogy figyelek anyósod óráin! - Nem az anyósom! - Tök mindegy! Még éppen csengetés előtt vágódtunk a teremhez, megelőzve a Dark Ladyt. Nem sokon múlt, mert kifújni se maradt időnk, mikor megérkezett. - Áh, látom már sokkal jobban van Váry kisasszony, ez remek hír! - Igen, köszönöm tanárnő. – nyögtem ki, pislogva. Mi a franc volt ez? Amikor helyet foglaltunk jöttünk rá, mi ez a hirtelen hangulatváltozás a hárpiánál. Egy köteg papírt helyezett el az asztalán, majd név szerint mindenkit kihívott. A jegytől függően dicsért meg vagy éppen küldött el a halálba. Bár én ezt tőle bóknak venném. Miután mindenkivel végzett, elkezdte leadni az órát, ami nem más volt, mint amit a házidogában megírtunk. De sok értelme volt az egésznek! Mikor a napnak vége lett, gondoltam meglátogatom a dirit az álmommal kapcsolatban. Esetleg ő tud valamit mi vagy ki az az Oxy Anna. Mehetnék a feleségéhez, de a lidérces incidens után inkább nem zargatnám álmokkal. Vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam. - Tessék! - Jó napot Szigeti tanárúr! - Vivian. Miben segíthetek? - Tudja tanárúr volt egy nagyon furcsa álmom. Olyan, mintha nem is álmodtam volna… Inkább visszaemlékezésnek tűnt. Mintha régen elfelejtettem volna, de most valamiért újra emlékeznék rá… Van ennek bármi értelme is? - Gyere közelebb Vivian. Mély levegőt vettem az ablakhoz lépve, ahol Leon is állt. - Tudod, ez gyakran fordul elő a boszorkányoknál. Ám nálad az lehet az oka, hogy eddig mágia nélkül kellett élned. Ez már nem szükséges, ezért a varázslattal kapcsolatos emlékeid lassan visszatérnek. - És azt tudja a tanárúr esetleg, ki az az Oxy Anna? – kérdésemre befeszült. Egy néma percig egyszerűen bámult maga elé. Végül megköszörülve a torkát fordult felém. Ilyen fehérnek ismeretünk óta nem láttam. - Ezt a nevet hol hallottad? - Az álmomban mondták. Tudja mit jelent? - Sajnálom Váry kisasszony, fogalmam sincs. Kezeit háta mögött összekulcsolta ismételten kifelé bámulva az ablakon. Hazudik. - Értem. Akkor én nem is zavarom tovább. Ahogy fordultam az ajtó irányába, az asztalon megpillantottam egy képet. Megesküdnék rá, hogy az ott én voltam, anyuval, Erdősiékkel és Szigetiékkel, kiskoromban. Sajnos azonban, nem volt időm jobban megnézni, ugyanis Leon kitessékelt az irodából. Ez nekem gyanús… Először anyu kiakad a könyvön, majd Lara furcsán viselkedik, végül pedig Leon és az a kép az asztalán… A könyv! Talán az segíthet! De hogy szerezzem vissza? Anyu tuti eldugta a szobájában… Azt hiszem ideje használni a köpenyem. Lassan egy hete bújom a különbnél különb könyveket délutántól estig, bepréselve a tanulást, ám az égvilágon semmire sem jutottam! Sosem gondoltam volna, milyen egyszerű bejutni az orvosiba és megtalálni a könyvet. Miért pont a fiókjában rejti el, ha olyan fontos? Utolsó óra után azonnal a könyvtárba rohantam. Így vasárnap óta, szinte csak órán látom Liliant, még beszélgetni is alig akad időnk, maximum 2 tanóra közötti szünetben 5 perc… Látom az aggodalmát, azonban ezalkalommal nem keverhetem bele. Veszélyes lehet. Nem akarom, hogy miattam ismét bajba kerüljön. - Váry kisasszony egy pillanatra! – szólt utánam Leó, mikor az utolsó óráról indultam el. - Menj csak, én úgyis tanulni megyek ezután. – hagytam ott Liliant, aki ezek után minden szó nélkül lelécelt. – Igen? Már megint mit csináltam? - Mostanában elég sokat látlak egyedül. Talán összevesztetek Liliannal? Az éjkék szempárban villanó aggódást hirtelen nem tudtam hova tenni. Egyszer láttam ilyennek, azóta sem. Azonban mintha valami más is bujkálna ott. Mintha megbánás lenne. A hirtelen szívembe költöző fájdalom rátesz még egy lapáttal, az amúgyis hatalmas bűntudatomra. - Ne haragudj, de semmi közöd hozzá. Sajnálom. Sokkal jobb, ha nem keveredtek bele… - Vivian szerintem… - Ne aggódj, nem kell semmit sem mondanod arról mit tegyek. Tudom anélkül is. – hagytam faképnél, a könyvtárhoz sietve.