A hét utolsó napja sem éppen olyan sebességgel telt,
ahogyan én azt szerettem volna.
Naturológián különféle, fura növényekkel irkáltam tele füzetem, ami tuti nem
úgy van írva, ahogy kellene, sőt ezek után a tanárunkra is várnunk kellett. Mellesleg
a nyakam teljesen elgémberedett miután 10 percig bámultam a vörösesbarna hajú
fickót. Bár elnézve a tarkójukat simogató, vagy éppen fejkörzésekkel sétáló
diáktársaim, büszkén jelenthetem ki: nem is vagyok olyan törpe. Damilos szemüvegét
fentebb bökte bütykével, mielőtt viharszürke tekintete átsuhant rajtunk. Lassan,
komótosan beletúrt copfjából megszökött fürtjeibe, végül lágyan elmosolyodott.
- Felföldi Max vagyok. A csillagászat és jövendöléstant általában a toronyban
tanítom, ezért iparkodjunk – azzal a lendülettel pedig orra esett. – A
csillagokra!
- Jól érzi magát tanárúr?
- Köszönöm…ohm…
- Lilian. Szigeti Lilian. – tűrt füle mögé egy kósza tincset. – Nagyon
örvendek.
Jól látom, hogy elpirult? Mi a fene?
- Köszönöm Szigeti kisasszony! – mosolygott ismét ám a lépcsőnél megtorpant.
Ugye nem kell felsétálnunk? – Mivel ez a tanárok lakókörletéhez vezet, így
lifttel megyünk a tetejére.
Az osztály ujjongásán a tanárúr jóízűen nevetett, mindezt pedig egy smaragdzöld
szempár figyelemmel követte.
A tetejére érve, egy egyszerű kőtorony belsejében találtuk magunkat. A torony
rései előtt látcsövek helyezkedtek el, belül pedig kerek asztalok, párnákkal.
Uh, ez izginek ígérkezik…
Igazam lett. Miután bemutatkoztunk, a tanárúr elkezdett különböző
csillagképekről magyarázni, amit le is rajzoltunk a füzetünkbe. Legalábbis a
többiek. Én világtalanságomnak köszönhetően annyira lemaradtam, a végén már
Lilian füzetéből másoltam őket.
Ezt követően démonológián osztályszinten szívatott minket a tanárnőnk.
Jelen helyzetben sötét vagyok, valamint boszorkánytörténelem lesz. Már abból,
hogy töri, nem sok izgalmat várok.
A tanárunk egy 30-as évei végén járó hölgy, aki paramétereiben engem hajazott. Középhosszú
szőke haja fehér köpenyét súrolva libbent ide-oda, miközben őzikeszemeket
meresztett csapatunkra. Kipp-kopp. Verte fel a folyosó csendjét katonás
járásával. Úgy kihúzta magát, részvétet nyilvánítottam a gerincének.
Persze az első megszólalása a késéssel kapcsolatban történt a tisztelet fontosságáról
pedig kész litániát hallhattunk. A hátralevő 10 percben azonban lágy, dallamos
hangján adta le az anyagot, amin nem csak Lilian szunyált be. Mellesleg a
tanárnőt Erdősi Melinának hívják, aki természetesen, őszőkeségének az
édesanyja. Tényleg nem értem. Két pozitívból lett egy negatív?
- Ezen már egy ideje én is gondolkozom… - súgta oda Lilian, a teremből kifele
menet.
- Mi lenne, ha legalább a gondolataimban egyedül hagynál?
- Sajnálom, nem szándékos. Hangos az agyad.
Egy kiadós ebéd után, újúlt erővel indultunk repülni. Éppen az erdőt szeltük át,
mikor elég érdekes látvány mellett haladtunk el. Leó, osztályával közösen
tanárára várva, ücsörgött a fűben, familiárisaik társaságában.
Rendesen belegondolva, ez az első alkalom, hogy a Szigeti fiút partnerével
együtt látom. Apró, nyúlszerű vörös teremtés…
Mi is volt a neve? Á! Gryphon! Egyike a ritka familiárisoknak és...
- Kicseszett géniusz.
- Vivian jössz már? Teljesen lemaradtunk!
Leó figyelme azonnal a hang irányába terelődött, egyenesen rám.
Na basszus! Lebuktam bámulás közben!
- Megyek! – indultam tovább, ám a tanárúr arcán végighúzódó sunyi vigyort még
sikerült elkapnom. – Életem végéig hallgathatom!
- Miről beszélsz? És mit bámultál ennyire bőszen?
- Semmi különöset.
- Az Leóék osztálya volt, nem? – kínos csend – Neked bejön a bátyám?
Olyan lendülettel fékezett le, időm se volt felfogni. Nekiütköztem. Persze kiáltására nevetés tört fel néhány
osztálytársamból.
Fülig vörösödve tapasztottam mancsom szájára, mielőtt még több marhaság hagyja
el azt. Remélem a suliig elhallatszódott, mert akkor a szobámba zárkózva töltöm
életem hátralevő részét.
- Jesszusom Lil, normális vagy?
De hát akkor mit lestél
annyira? Totál elbambultál!
Kezeim zsebre vágtam a földet rugdosva, hátha akkor kevésbé lesz kínos a szitu.
Pár percig még csendben bámultam lábamat, mígnem sóhajtva folytattam.
- A familiárisát néztem… Mivel még egyszer sem láttam vele elfogott a
kíváncsiság.
- Mindig elfelejtem, hogy egy helyen nőttünk fel.
Fancsali mosolyra húzta ajkait, nagy valószínűséggel a múltba merengve. Viszont
érdeklődő tekintetem észrevéve, ezúttal a fejét csóválta.
Ugye nem olvasott már megint a fejemben?
- Nyugi, próbálom magam türtőztetni.
- Akkor mire fel a széles vigyor?
- Kíváncsi vagy a familiárisára, igaz? Annyira ismerlek már, hogy tudjam a
tudásvágyad kimeríthetetlen. Mesélhetek róla, ha gondolod.
- Tényleg?
- Flammynak hívják, aki a gazdájával ellentétben, valódi tünemény. Valamint a
mai napig rejtély, honnan jött a neve a bátyám agyába. Imádja a gyümölcsöket és
mindent, ami édes. Főleg a karamellát.
Akkor innen az a mentával keveredett édes illat. Egy kérdés pipálva. Jöhet a
maradék egymillió.
- Legtöbbször a tó mellett szunyókál, ha éppen nem a bátyámmal van. Ahhoz
képest, hogy tűz elemű, imádja a vizet. Ne tudd meg milyen aranyos, mikor az
esőben repked!
Itt már ugrálva sipítozott, annyira fellelkesült. Persze a pörgésre több
személy is felfigyelt. Így ismét minket bámultak. Szuper.
- Nyáron eljöhetnél hozzánk, pár napra. Tami biztosan nem bánná.
- Majd rákérdezek…
Az elmúlt napokban, mikor a gyerekkorommal kapcsolatban kerestem, mindig
elfoglalt volt, vagy rohannia kellett valahova.
- Rendben skacok! Ma megcsillogtathatjátok tehetségeteket, az elmúlt órákon
tanultakból! Innen indultok, mielőtt az iskolát körbe kerülve, visszajöttök. A
három leggyorsabb jutalomban részesül.
Izgatott morgás zengte be az erdőt, osztályunk teljesen feléledt. Liliannal mindenttudó
pillantást váltottunk seprűt ragadva.
- Seprűre fel!
Szorosan tartottam a nyelet, kissé előre dőlve. Az adrenalin lüktetett a
véremben, felerősítve ösztöneimet.
- Kapaszkodj erősen Aqua.
- Elkészülni! Rajt!
Mellettem Lilian, valamint 3 osztálytársam, haladt fej-fej mellett. Azonban pár
kanyarral később már csak vöröskét láttam. Előrébb dőltem, fokozva a
sebességemet. Az iskolánál ügyesen manőverezve kerültem a tornyokkal történő
frontális ütközést. Elhaladtam a többiek mellett, mielőtt lepillantva egy
mereven bámuló, éjkék szempárral akadt össze tekintetem a felfelé figyelő
felsősök között. Elvörösödve gyorsítottam, így egy hajszállal Lil előtt érve a
célhoz.
- Nyertem! – ereszkedtem tanáromhoz, aki nem sokkal a fák fölött, figyelte a
többieket.
Percekkel később ők is visszaértek, lepacsizott velünk, végül gratulált a
kiváló teljesítményünkért.
- Vivian, gratulálok a győzelmeddel! – mutatott rám pálcájával, mire
világoszöld fény tört elő abból.
Csuklómon, 3 apró, seprű alakú medál csillogott, egy láncon.
- Ez mi? – néztem fel, világoszöld baglyot pillantva a vállán. – Öhm…
- Bemutatom a familiárisomat. Árnyék. Egy szélbagoly. – partnere kihúzta magát,
mély huhogást hallatva. – Azok pedig, elementum érmék. Ha eleget
összegyűjtötök, be tudjátok váltani a városban, különböző, mágikus dolgokra.
Lilian kettővel, míg a 3. helyezett 1 medállal gazdagodott, azonban a csalódott
arcokat látva, Derek a többieknek is varázsolt egy-egy medált.
A sulihoz osonó üzemmódban tértem vissza, nyomomban egy hahotázó Liliannal. Egész
délután, le se szállt a témáról és fürdés után csak reménykedni tudtam, hogy a
könyvtárhoz menet, ahol mostanában az estéimet töltöm, nem futok bele
Szigetibe.
Lilian az összegyűjtögetett elementum érméit kiváltva, szülinapom alkalmával
meglepett. Két kristályos lánccal jelent meg a szülinapom utáni reggelen, őrült
módon énekelve azt a bizonyos dalt. Az iskola közepén. A kristályok
hasonlítanak azokra a régebben menőnek számított ’hangulatváltós’ gyűrűkre, annyi
különbséggel ezek 100% biztosak a mágia miatt.
Március 15-e. Varázsgyakorlat Szigeti Leó tanárúrral, aki nem mellesleg csak
két évvel idősebb nálam, mégis ötödikes.
Osztálytársamék voltak éppen kint, gyakorolva az egyik nemrégiben tanult
varázst, így mi barátnőmmel nyugodtan foglalkozhattunk a tőle kapott
ajándékkal. Ez addig volt szép és jó, mígnem egy nagyon is ismerős hang
kiáltott fel, egy még ismerősebb szót…
- MOTUS LEVITESIS!
- VESIDIO!
Pálcám még épp időben kaptam fel, ugyanis abban a pillanatban, Leó lebegtető
varázslata pajzsomnak csapódott.
- Meg vagy te húzatva? – pattantam fel a tanárúrhoz masírozva. – Ez meg mégis
mire volt jó?
- Teszteltem a figyelmüket, ami úgy tűnt leginkább erre terelődött.
Felemelt kezéből opál kristály lógott, olyan magasságban biztosan
megállapíthassam: az enyém. Semmi kétség. Hátrapillantottam döbbent barátnőmet
figyelve. Szerencsémre az események hirtelensége annyira lebénította, mozdulni
sem akart.
- Ezt elrakom. Óra után keressenek meg. Váry kisasszony – búgta fülembe a végét,
én pedig éreztem, ahogy bőröm felforrósodik. – Foglaljon helyet és ha kérhetem,
ezúttal az órámra figyeljenek!
Türtőztetnem kellet magam, nehogy a végén pofán vágjam, így csak egy egyszerű
igen tanárúrra futotta. Azt is a fogaim közt préselve.
Épphogy véget ért az óra, felpattanva helyünkről, sprinteltünk be Leó elé. Az
sem érdekelt hányan látják vagy hallják. Felbosszantott és ezt ő is tudta.
- Vége van az órának! Most már visszaadhatod, amit elvettél tőlem
Vágta oda barátnőm csípőre tett kézzel. Szikrázó szemeit testvérére szegezte
ellentmondást nem tűrően. Pár pillanatig csendben néztek farkasszemet, majd
egyszer csak a Szigeti fiú felsóhajtott.
- Azt egy szóval sem mondtam, hogy visszaadom. Így van?
- Akkor mégis minek kellett visszajönnünk? - tártam szét karjaim, dühösen
dobbantva.
A vállamon eddig csendben figyelő Aqua, most felborzolt tollakkal bámult mérgem
okozójára, aki jót mosolygott a helyzeten. Ez az ember az idegeimen táncol, a
lávaként fortyogó vérem felett.
- Gondoltam beszélgethetnénk arról, hogyan viselkedünk egy tanórán.
- Kössz, kihagynánk! Tisztában vagyunk a szabályokkal. Egyiket sem szegtük meg.
Nem zavartuk az órát, vagy igen? – vigyorgott pimaszul Lilian, bátyja elborult
tekintetén. – Ha most megbocsájtasz, mi visszamegyünk a szobánkba.
Ezzel a témát lezártnak nyilvánítva, kiráncigált a teremből.
Még hallottam egy hatalmas csapódást mögülünk, de mintha mi sem történt volna, a
szobánkig húzott.
Levágódva az ágyra, csak a nemrég történtekre tudtam gondolni.
- El sem hiszem, hogy csak így ott hagytad neki!
- Ezt mikor mondtam? – villantott ravasz vigyort, azonnal beindítva a
vészcsengőt. – Van egy tervem.
Mondtam már, hogy ez nem jó
ötlet?
Csak az elmúlt fél órában. Minimum 50-szer.
Akkor elmondom még egyszer. Ez rohadtul nem jó ötlet!
Nyugi, minden oké. Simaügy!
Mikor legutoljára ezt mondtad, majdnem felrobbantottad magad, bájitalon!
Jó, de ez most tényleg biztos terv.
Ha valami galiba lesz, ki is csaphatnak
Bízz bennem! A lényeg, hogy gyors legyél, a többit intézem én.
Akkor sem tetszik!
Elbújtunk a lépcsőnél, várva a megfelelő pillanatot. Amikor kijött Leó a
szobájából, húga akkor lépett ki búvóhelyünkről, hozzásétálva.
- Lilian mit keresel itt?
- Szerettem volna kérni abból a ritka mentából, amit kaptál.
- Kérj anyutól, én is tőle kaptam! – indult volna, ám barátnőm útját állta.
- Neki már nincs. Szerinted akkor hozzád jönnék?
- Várj itt…
Hmm… Igazán találó, a saját
domumodat megadni jelszónak.
Most komoly? Többet vártam.
- Tessék itt van! Menj vissza, ünnepelni a barátnőddel.
- Honnan…
- Legközelebb talán ne kiabáld olyan hangosan a suliudvaron.
- Te…
- Na tűnés vissza!
- Jól van, felfogtam.
Visszatérve hozzám, csendben figyeltük amint elindul a folyosó túloldalán lévő
lépcsőhöz.
Vöröshajú társam odaosont, jelezve: tiszta a terep.
Az ajtóhoz slisszoltam, reménykedve e terv sikerességében.
Halk kattanás és már szabad is volt a belépés.
Takaros kis szobával rendelkezik. A falak bordók, az egész padlót fekete
szőnyeg borítja. Jobb oldalon egy hatalmas franciaágy, a balon pedig egy
kétajtós szekrény. Emellett balról íróasztal, míg az ágytól nem messze, szinte
majdnem középen, egy fekete fotel helyezkedett el.
Nincs időnk bámészkodni!
Az asztalhoz rohantam, végül pár perc keresgélés után rátaláltam a láncra az
egyik fiókban. A kilincsért nyúlva azonban megakadt a szemem valamin. Egy
teljesen fekete köpenyen, a sarokba száműzve.
Gondolkodás nélkül magamhoz vettem, távozva a tett színhelyéről.
Lilian nyomás!
Barátnőm szempillantás alatt ragadott csuklón, magával rángatva a földszintre.
Valamiért erről nem tudtam leszoktatni.
Visszaosontunk, ezt követően hálónkba érve elterültünk ágyunkon.
Familiárisaink csendesen szunyókáltak, mit sem sejtve kis akciónkról.
- Az meg mi? – mutatott a kezemben szorongatott tárgyra – De hisz ez Leó
köpenye! Hol találtad és miért van nálad?
- Csak úgy a sarokba volt hajítva, és valamiért olyan érzésem támadt, magammal
kell hoznom.
- Ugye tudod, hogy ez nem egy átlagos köpeny? – mélyültek el vonásai – Ez egy
láthatatlanná tevő köpeny.
- Lil drága, úgy érzem túl sok Harry Pottert néztél! – arckifejezését látva azonban
ráhagytam a röhögést. – Ez komoly?
- A bátyám csinálta harmadikos korában. Apánk sosem elégedett meg teljesen semmivel,
ezért éjszakákat töltött kísérletezéssel. Mikor azonban elkészült vele apánk ahelyett,
hogy elismerte volna, szidással jutalmazta amiért tanulás helyett ilyen
haszontalan dolgokra pazarolta az idejét. Teljesen lelombozta. Azóta mindenben
követi az akaratát, és sosem csinál olyat, ami érdekelné. – dühtől lángoló
szemeiben könny csillant. – Az amilyen állapotban találtad, csak ezt támasztja
alá. Tudtommal elveszítette minden képességét. Amikor kérdeztem róla Leót, azt állította
többé nem képes már senkit láthatatlanná tenni.
A remény hal meg utoljára! Ha nem működik, majd megjavítom!
Magamra öltöttem, ám semmi sem történt. Azonban a kapucnit fejemre húzva meleg
bizsergés járta át a testem.
- Ez hogyan lehetséges?
- Mi az, mi történt? – kapkodtam fejem – Lilian!
- Láthatatlan lettél!
- Komolyan?
Összébb húztam magamon, mire újabb meleg bizsergés futott keresztül rajtam.
Lehúzva fejemről a csuklyát, vakító fény ölelt körül. Ám amilyen hirtelen jött,
úgy ki is aludt.
- Eltűnt!
Zöldre festett körmeit rágcsálva járkált körbe-körbe. Minden lépéssel, szemöldöke
egyre fentebb húzódott, arcára teljes értetlenség ült ki.
- Az nem lehet! De hogyan… - hirtelen ötlettől vezérelve, fejemre húztam
köpenyem, hitetlenkedő pillantást nyerve barátnőmtől. – Működik?
- De mégis, hogy csináltad?
Csendben szegeztem tekintetem a talajra, a lehetséges összes módszert végig
zongorázva a fejemben. Aztán egyszer csak derengeni kezdett az egyik órám.
- Fúzió! – vágtam rá – Nina említette, hogy akárcsak a bájitalokat, ritka
esetben a mágikus tárgyakat is lehet egyesíteni. Ezt a folyamatot nevezzük
fúziónak.
- Te betéve fújod az összes tankönyvet?
- Nem, én csak…
- Ne parázz, ez tök zsír! A legjobb barátnőm egy zseni és mégis jóarc! –
karolta át vállamat vigyorogva.
- Túlzol.
- Bízz magadban egy kicsit! Egy kevéske önbizalom néha nem árt!
- Lehet.
Lassan 4 hónapja, hogy a Wiccachesben elkezdtem tanulmányaimat. Kezdtem
hozzászokni, hogy sok esetben, egy helyzetre ne keressek logikus magyarázatot,
mert a mágia nem éppen a racionalitás körébe tartozik.
Annak a szituációnak, hogy Lilian és Henri összebarátkoztak például, biztos
semmi köze a valósághoz. Annak meg végképp, hogy Szigeti Leó miért éppen engem
szemelt ki áldozatának. Minden egyes óráján agyon dicsért, ezzel azt érte el, a
diáktársaim ’tanár kis kedvencének’ kezdtek el hívni a hátam mögött. Ha ez nem
lett volna elég, a gyakorlatot is nekem kellett bemutatnom, amikoris szintén
ajnározott Az erdős incidens pedig, a mai napig felemlegetődik. Bár próbáltam
minél messzebbről elkerülni őt, így sem úsztam meg. A hétvégémet a szobában töltöttem,
kivéve este, amikor a könyvtárban kuksoltam a könyveimet bújva.
Ami a különös párosunkat illeti, ők olyan június környékén kezdtek jóban lenni,
ami leginkább Henrinek köszönhető. Legalábbis nagy részben az ő érdeme.
Amikor látta, Lilianon nem használnak a tipikus felszedős szövegek, taktikát
váltott. Milyen jól tette!
Virágot adott neki, vagy éppen csokit ajándékozott. Megvárta órák után, amiből
általában sétálás lett. Ám a legnagyobb változás az volt, már nem használt
különféle idióta beceneveket, és akárhányszor az egója az egekben járt, Lilian
azon nyomban lerombolta azt.
Egész vicces azt látni, hogy jóízűen nevetgélnek, amikor néhány hónapja még
Lilian kiakarta nyírni, minden adandó alkalommal, a nárcizmusa okán.
Így június végén, július közeledtével pedig, kezdek izgatottá válni a
nyáriszünet miatt. Az egész nyaramat ugyanis Liliannál töltöm.
Első kijelentése azonban az volt, sürgősen vásárolnom kell, mert a ruháim nem
felelnek meg.
Az egész hátulütőjéről sem elfeledkezve az együtt töltendő két hónapnak…
Ez idő alatt a Szigeti családnál fogok lakni, ami egyet jelent: Szigeti Leót,
minden egyes nap látni fogom, két teljes hónapon keresztül.
Hogy fogom én ezt túlélni?
2021. december 29., szerda
11.Fejezet
2021. december 3., péntek
10. Fejezet
A tanárúr megérkezésekor, osztályunk nyaka teljesen
kicsavarodott, úgy bámultunk a 2 méter magas bácsikára, akinek mellesleg haja
is alig volt, max oldalt egy pár ősz tincs. Parányi szürkés-kék szemeivel
hunyorítva végignézett az apró társaságon, majd elindulva sikeresen lefejelte a
felső ajtófélfát.
Áldom, amiért nincsenek ilyen hosszú lábaim!
A végére következtetéseim a következők lettek: Inkább 3 óra a dirivel, mint egy
mágikus körök és jelrendszerek Keresztes Morgan tanárúrral…
A faviccei mellet, amit fél percenként elsütött, azért lekiabálta az egyik
lányt, mert leejtette a tollát véletlen. Szerencsétlennel minimum 5 percig
ordibált.
Letargikus hangulatban távoztunk, ezután átsétáltunk a szemben lévő teremhez. Azonban
mihelyst megpillantottuk a közeledő Papp Heléna, halandóismeret tanárnőnket,
visszatért a jókedvünk.
Kicsengetés után, az elsőre tartottunk, ahol bájital óránk lesz, amikoris nem
kívánatos személybe botlottunk.
- Ne, csak őt ne, könyörgöm… - suttogta Lilian maga elé.
- Heló bogaram!
- Franc!
- Valami baj van, virágszál?
Igen! Te!
A feldúlt gondolat hallatán elnevettem magam, ezzel magamra vonva egy kíváncsi
barna szempárt is.
- Oh, szia! Te vagy az tegnapról. Tamara lánya, ugye?
- Van nevem is.
- Nyugi! Azért ne nyírj ki!
Emelte maga elé kezeit lassan hátrálva, gyilkos tekintetemtől. Nem mellesleg, a
vállamon támadásra kész Aqua is fokozta a hatást. Nem csípem a gyereket…
- Mit akarsz Henri? – állt elém barátnőm takarva minket egymástól.
- Gondoltam köszönök, ha már alig látjuk egymást mostanában!
Hogy lehet még életben ez az ember?
- Igazán nem kellett volna. Elvagyok nélküled, sőt sokkal jobban is érzem
magam.
- Na, Lili cica… ne legyél ilyen!
- Van egy ötletem! Te nem szólsz hozzám, én hagylak élni. Áll az alku?
- Úgysem tennél ilyet…
- Fogadjunk? – hajolt képébe, mire halk nyikkanás ütötte meg fülem.
Pipiskedve pillantottam át vöröske válla felett, ahol egy falfehér arcú Henrin
akadt meg szemem. Mélyen ajkába harapott, mielőtt hátrébb tántorodott. Semmit
sem értve néztem végig a lányon, észrevéve felhúzott térdét. Ó. Minden világos.
- Nem, köszönöm! Átadnám másnak, ezt a lehetőséget!
Fület farkat behúzva fordult sarkon, látószögünkből kibattyogva. Ezzel otthagyott
két hisztérikusan röhögő lányt.
Csengetésre szerencsénkre, sikerült lehiggadnunk, így nem nagyon járattuk le
magunkat a tanárunk előtt.
- 5 perc.
- Elnézést kérek a késésért! Én… - végül egy hatalmas puffanás.
Valahonnan ismerős ez a hang…
A hang irányába fordultam, észlelve egy méregzöld loboncot.
- Nina! Jesszusom, minden oké?
Gondolkodás nélkül ugrottam a lányhoz, aki orrát dörzsölve emelte fel arcát.
Szemeibe könnyek gyűltek, ahogy szipogva rám tekintett. Talpra segítettem,
ingemmel óvatosan letörölgetve orcáját. Néhány osztálytársam eközben a
szétszóródott könyveket halászta össze, átnyújtva neki.
Az öltözetére csak akkor figyeltem fel, mikor kiegyenesedve lesöpörte fehér
dresszét. Földig érő köpenye alig hosszabb, így szinte teljesen egybeolvad a
kettő.
Ő az első tanárunk, Larán kívül, akinek más színű palástja van. Na meg persze a
diri, de őt hagyjuk… Az az ember maga a sötétség.
- Jól van tanárnő?
- Minden rendben. Már hozzászoktam. – nevetett kínosan, teljesen elvörösödve.
Hányszor kell elesni ahhoz, hogy valaki hozzászokjon?
A fiúk azonnal pusmogni kezdtek, tanárnőnket még jobban zavarba hozva.
Liliannal küldtünk feléjük egy-egy gyilkos pillantást, ez azonnal elnémította
őket.
Fiúk…
- Mi lenne, ha bemennénk és bemutatkoznánk? – súgtam oda Ninának, mielőtt az
osztállyal a terembe vonultunk.
Az egészet ismerkedéssel töltöttük, így a végére Nina is felengedett kicsit.
Különösen növényimádó osztálytársamék körében. De csak egy hangyányit.
Ezek után végig szenvedhettünk egy naturológiát, csodálatos módon, pánikolás
nélkül.
Ezt követte a sötét erők ismerete, ahol drága igazgatóúr kipécézett magának…
Ez az óra, gyakorlatból áll, ezért hát evidens, hogy pálcával, mágiát kell
alkalmazni. Nagy dolog! Hiszen boszorkányok vagyunk. Apropó. Elfelejtettem
volna említeni a bökkenőt? Még egyszer sem használtam, Aqua idézése óta. Persze
Leonnak, pont én kellettem! Védő varázslatról van szó, ami roppant egyszerű…a
tanárúr szerint legalábbis.
- Érti Váry kisasszony?
- I- Igen!
Na csodás már megint kezdem! Ha csak egyszer a büdös életben, képes leszek akár
egy szót is kinyögni dadogás nélkül a jelenlétében, megtapsolom magam.
Miközben önszapulásom látványos pánikolásba váltott a rám szegezett
tekintetektől, a diri random hátat fordított az osztálynak. Olyan halkan beszélt
tovább, nekem is hegyeznem kellett a fülem, hogy halljam.
- Nyugodjon meg, biztosan menni fog. Ne felejtse el, bízzon önmagában és az
erejében.
Könnyű azt mondani!
- Kezdhetjük?
- Talán?
Szokásos plépofájával távolabb lépett tőlem, onnan fürkészve. Szemem sarkából
láttam amint nem messze tőlünk a magasban csillan valami, közelítve felénk.
Pálcám magam elé mutatva mély levegőt vettem, minden erőmmel a botot szorítva.
Szempillantás alatt ragadott Leon pálcát felém irányítva varázslatát. Szememet
összeszorítva kiáltottam el magam.
- VESIDIO!
Lassan felnyitottam szemem, a várt csapódás hiányában. A pálcámból előtörő
türkiz fény, előttem szétterülve pajzsot képezett, amiről egyszerűen lepattant
Leon támadása. Olyan hirtelen történt minden, mire észbe kaptam már a földön
elterülve meredtem a férfire. A lábam cserbenhagyott, mozdítani se bírtam.
- Szép volt Váry kisasszony! Gratulálok!
Totál lelassulva bólintottam, elfogadva a felém nyújtott kezet. Még egy
pillanatig ledermedve bámultam a semmibe, mielőtt ismét csillanást észleltem.
Most már valamelyest közelebbről. Követve a fényt, tekintetem a vállán
pöffeszkedő sas familiárisára tévedt, aki partnere elemére emlékeztetve
büszkélkedett tűzvörös tollaival. Valószínűleg kidülledt pupillákkal
meredhettem a felséges teremtményre, ugyanis az jobban kihúzta magát, mint aki
totál lenéz engem. Na szuper még egy madár is balféknek hisz.
- Ez lenne a mai óra anyaga. – bökött fejével helyemre – Hátulról haladva
jöjjenek.
Ezt komolyan gondolta?
- Szigeti Lilian, kérem fáradjon ide!
Barátnőm minden szó nélkül kelt fel padjából. Elhaladva mellette azonban,
tisztán láttam szikrázó pillantását, amivel a férfit illette. Hideg kúszott fel
gerincem mentén, minden porcikám megborzongatva. Helyemre beesve tüstént nekik
szenteltem figyelmem. Apjával szemben álltak egymással, a másikra szegezve
pálcájukat.
A teremben az izgatottság a tetőfokára hágott, ahogy mindenki a párosra figyelt,
várva az eredményeket.
Az első támadás az idősebb Szigetitől származott, melyet lánya minden erőlködés
nélkül kivédett. Világoszöld fény lebegett körülötte, miközben apjára meredt.
Egész testéből szikrák áradtak, akár egy lecsapni készülő vihar.
Azonban ennyivel még nem fejeződött be. Ugyanis a tanárúr újból támadott.
Lilian kivédte, ám apja újra és újra pálcát lendített. Egészen addig folytatódott
míg Leon végre beadta a derekát, helyére küldve a Szigeti lányt.
- Ezt nem hiszem el! – huppant le mellém morogva, kisebb áramosságot zúdítva
rám. Éreztem ahogy hajam az égnek mered, ám ő tekintetét egy percre sem vette
le dühének okozójáról.
Az utánunk következő embereknek, csak egyszer kellett védenie ám előtte
figyelmeztette őket, aminek hatására vöröske az előbbinél is jobban berágott.
Arca szinte már teljesen a hajának színében izzott. Míg én próbáltam nem úgy
kinézni, mint aki hobbiból konnektorokba nyúlkál.
Alig bírtam lerángatni a harmadikról az elsőre, de mire sikerült újból
felvillanyozódott.
Ez az órarend sem könnyít az életemen!
45 perc tanulás helyett, arra figyelhettem, nehogy még a végén drága szobatársam
az apjára rontson. Ennek köszönhetően, az égvilágon semmit sem jegyeztem meg.
Az óra végeztével, elküldtem Liliant ebédelni, azzal, hogy én is mindjárt
megyek. Sokáig makacskodott, de végül sikerült rávennem. A legjobb érvnek
szerintem a hajam állapotának rendbehozása bizonyult. Fejét lógatva távozott.
Miután eltűnt látószögemből még vártam, ezután Leonhoz sétáltam.
- Ohm… tanárúr… - kezdtem bele, ingem aljával játszadozva.
Oh ez a beszélgetés milyen kínos lesz…
- Igen? – fordult felém komor ábrázattal, ám amint meglátta ki az, ajkai
mosollyá húzódtak. – Miben segíthetek?
Mosolyog? Az most jó vagy rossz? Miért nem készült ehhez a családhoz útmutató?
- Meg szeretném kérdezni, ön szerint melyek létfontosságúak a mai órai anyagból.
Bravó! Bravissimo! Kerek egész mondat
hagyta el a szád!
Azért a valóságot mégsem közölhetem vele: A lányát tartottam kordában nehogy
legyilkolja magát, ezért az ég világon semmit sem jegyzeteltem.
- Nyugodtan elmondhatod, ha a lányom miatt nem tudtál az órára figyelni. Nem
foglak leszidni érte. – nevetett, mire én idióta módon pislogtam rá.
Ez gondolatolvasó?
- Én egy szóval sem mondtam…
- Hogy legszívesebben holtan látott volna? Felkészültem a dühére, ám
szerencsére te visszafogtad. Elég forró fejű tud lenni.
Nicsak ki beszél. Ugye nem forgattam a szemem? Ugye nem?
- Amint észrevetted, a kapcsolatunk nem éppen a legjobb.
Igen, ez feltűnt!
- Csak így tudok gondoskodni arról, hogy meg tudja védeni magát. Tőlem sosem
kérne segítséget. Remélem veled más lesz a helyzet.
- Ezt meg hogy érti?
Hülye! Idióta! Barom!
- Tessék. A mai tananyag. Sok sikert Váry kisasszony! – váltott ismét tanár
módba, jelezve, lezárta ezt a témát.
- Köszönöm, viszlát! – fordultam el, de nevem hallatán, hátrapillantottam. –
Igen tanárúr?
- Liliannak erről egy szót se.
- Lakat a számon uram.
Vacsora után elsőként végeztem a fürdéssel. Farmerban és pulcsiban, kezemben a
sulis holmiaimmal siettem a könyvtárba, ahol meglepetésemre, nem voltam
egyedül.
4 óra van lámpaoltásig, de ennek ellenére elég sokan bújtak különbnél különb könyveket,
időnként jegyzetelve füzetükbe. A legtöbb rémült arc nekromancia címmel
ellátott köteteket szorongatott, fejét fogva.
Kezdhetek félni a holnapi első órámtól?
Leülve egy üres padhoz elővettem a Leontól kapott papírköteget, a füzetem,
valamint a rontásismeret könyvemet. Bemásoltam az egészet, itt-ott kiegészítve
a tankönyvben írtakkal.
Miután végeztem, a maradék 3 órámat a leírtak tanulásával töltöttem. Azonban
egyetlen részt, sehogy sem tudtam a fejembe verni. Totál értelmetlenség. Mindent
sikerült kivéve azt az apró részletet. Szinte már a hajamat téptem, mikor egy
hang törte meg a csendet.
- Kérünk minden diákot, fáradjon a szobájába! Ismétlem, minden diák fáradjon a
szobájába!
Már ennyi az idő? Mindegy. Legfeljebb holnap rákérdezek Leonnál.
Összeszedelőzködtem visszatérve szobatársamhoz, aki az ágyán ülve fogadott.
Elég morcos ábrázattal.
- Megint hova a fenébe szívódtál fel? – puffogott ágyán karba tett kézzel,
miközben én elpakoltam másnapra.
Pizsamára vedlettem mielőtt az ágyamra dőltem. Aqua vállamról lemászva azonnal
párnáim közé fészkelte magát.
- A könyvtárban tanultam. Nem akartalak zavarni lámpa égetéssel.
- Szerinted, én ilyenkor aludni szoktam?
- Ha itt próbálok tanulni, a végén úgyis elbeszélgetjük az időt úgy, mint az
elmúlt 2 napban. Mostantól szólok, oké? – ásítottam, mire ő sóhajtva hátat
fordított nekem.
- Meglátjuk.
Ez a lány reménytelen…
Eskü nálam az ébresztő semmit sem ér! Ugyanúgy alszok, visíthat az bármilyen
hangosan.
Még jó, hogy az ebédlőtől csak 4 emeletet kellett rohannunk… Mert az a
nyavalyás nekromancia óránk az elsőn lesz! Miért is ne!?
A tanár érkezése ráadásul, tovább rontotta eme remek hangulatomat.
Nálam is alacsonyabb, fekete szemű, mogorva öregasszony. Ezzel tudnám
jellemezni, ha bárki kérdezné. Ősz haja, szoros kontyban biggyeszkedett feje
tetején. Földig érő fekete ruhája, valamint köpenye, pedig még jobban fokozta
ellenszenvemet a nő iránt.
Kezdem kapizsgálni a tegnapi tanulók szenvedésének okát.
Amikor a Sötétség királynője elkezdte tanításait tudtam, nem a nekromancia lesz
a szívem csücske…
Ez a nő mindennek mondható, csak kedvesnek nem.
Végig rikácsolta a 45 percet, lekiabálva bárkit, ha akár egy fél másodperce máshova
mert figyelni. A Dark Lady, alias Virágosi Dotti, aki emellett kicsit sem
passzol a nevéhez, sikeresen megsüketített a fél fülemre.
Megszabadulva tőle, az osztály fejét fogva vánszorgott át a folyosó végére, a
szemben lévő teremhez, lesve mikor tűnik el a vénasszony, ám az hirtelen
megtorpant.
Mi a jó anyám?
Az elkövetkező pár percet osztályunk leesett állal, síri csendben töltötte, a
Dark Ladyt bámulva, amint a lépcsőhöz közel beszélgetett. Ám nem a rikácsoló
rémséget, hanem egy mézes-mázas, mosolygó nénikét láthattunk.
Ezt megszállta valami?
Arrébb osontunk, hogy láthassuk, melyik tanárral van ilyen jóban, de a látvány,
ami fogadott fokozta döbbenetünket. Ugyanis akikkel társalgott, azok a Szigeti
és Erdősi fiúk voltak. Ráadásul olyan udvariasan válaszoltak minden kérdésre,
elgondolkoztam esetleg álmodom e. Mindhármat megszállták.
- Látod, amit én? – bökdöstem vörös hajú barátnőmet, a szememet egy pillanatra
sem levéve a trióról.
- Ezt biztosan csak képzeljük… Ki van zárva, hogy valós legyen…
- Jajj nem is zavarlak titeket tovább kedveskéim! Szép napot! – mosolygott
elbúcsúzva a fiúktól.
- Magának is tanárnő! – viszonozták a mosolyt, ezután pont felénk vették az
irányt.
- Banyek!
Arrébb húztam barátnőmet, reménykedve az ’urak’ elég vakok és észre sem vesznek
minket. Amint elhaladtak mellettünk egy szó nélkül, fellélegezhettünk.
- Bogaram! Szólhattál volna, ha itt vagy!
- Ha hülye leszek.
- Na de csillagom!
Ennek milyen füle van?
- Még egyszer valamelyik idióta becenevedet használod rám, esküszöm
kicsinállak! Nem voltam elég meggyőző a legútóbb?
- Mi lenne, ha az ágyban próbálnánk ki csak kicsit finomabban? – suttogta
barátnőm fülébe, akinek arca azon nyomban felvette hajának színét.
Éppen időben ugrottam mögé, lefogva őt mielőtt itt helyben eleget tenne
kijelentésének.
- Nyugodj meg Lil! – próbáltam józan eszére hatni, ám kevés sikerrel. Teljesen
elborította azt a düh vörös fátyla – Szigeti Lilian! Mi lenne, ha nem rugatnád
ki magad, az első héten? Megéri, hogy emiatt – mutattam szöszkére – kicsapjanak
téged?
Fejét lehajtva kezdte a talajt rugdosni, tudatva velem nyugodtan elengedhetem.
- Te pedig – böktem mellkason Henrit, képébe hajolva – még egy ilyen beszólás
és személyesen gondoskodom arról rövid életet élj.
Visszaléptem döbbent barátnőm mellé, mielőtt folytattam. Mosolyogva felnéztem a
baromra, akihez időközben csatlakozott drága haverja is.
- Érthető?
- I- Igen…
- Uraim elnézést kérünk, de nekünk órára kell mennünk. Szerintem nem árt iparkodniuk,
különben elkéshetnek. – irányítottam mondanivalóm, a csendben figyelő
bátyuskára, aki érkezése óta engem bámult.
Van valami a tekintetében, ami egyszerűen nem hagy nyugodni… Olyan, mintha
ismerném valahonnan, de az teljességgel lehetetlen.
Kijelentésemre elvigyorodott, magával húzva, a még mindig sokkos állapotban
lévő barátját. Szúrós pillantással viszonozva a gesztust, karon ragadtam
Liliant.
Hamarosan előkerült Leon is, ami kicsit sem segített zabos lányán, sőt rontott
a helyzeten.
Próbáltam csillapítani a kedélyeket figyelemeltereléssel. Így rákérdeztem az
előző esti anyagra és úgy tűnt működött.
Lilian büszkén mosolygott rám, apja pedig, elismerően bólintott. Ezen
felbátorodva osztálytársamék is kérdezősködni kezdtek, a számukra nem világos
dolgokról.
Szerencsémre, most végig tudtam jegyzetelni, így legalább azt kipipálhattam a
teendőimről.
Ezután volt egy mágikus lények óránk. Itt kiderült Derek kifelejtette
tanításaiból azt az aprócska tényt, a familiárisok is lehetnek szerelmesek. Ami
nem mellesleg elég nagy szívás a partnerükre nézve.
Hát köszi! Reménykedjünk, olyan szerelmi élete lesz mostanság, akárcsak nekem.
Semmilyen.
Elemi varázslatok kivédésén mindenki gazdagodott egy új igével. Ennek segítségével
fényt tudunk idézni. VILUX. Egyike a könnyű varázslatoknak.
Fox, a sötétvörös róka familiárisa, folyamatosan mellette ücsörgött figyelve, miképpen
próbálják elsajátítani partnere tudását a fiatal boszorkánycsemeték.
Legutolsó sorban pedig Szigeti Larával áldások és átkok… Szerintem,
átnevezhetjük ’áldások és hogyan ne bántson senki senkit’ órára. A 45 percben
egy szó sem esett az átkokról.
A kicsengetést követően osztályunk turbó sebességre kapcsolva vette az irányt a
harmadikra. Itt lesz utolsó két órában varázsgyakorlatunk az egész évfolyammal.
Már attól is a frász kerülget, ha az osztály előtt kell szerepelnem, nemhogy az
egész évfolyam előtt! Szerintem a feléig sem jutok és az orvosiban ébredek
ismét.
A terem előtt dekkolva már teljesen szétcsúsztam, mikor egy nagyon ismerős,
édes illat csapta meg orromat. Hátra fordultam, végül felpillantva éjkék
íriszek szegeződtek rám.
Ő mit keres itt?
- Te mit keresel itt? – adott hangot Lilian gondolataimnak, ezzel minden
figyelmet ránk terelve.
Remek… Erről igazán leszokhatnál Lilian!
- Nagyon örvendek. A nevem Szigeti Leó, a varázslatgyakorlat tanáruk.
Mit… mondott?
Éjkék szemeivel ismét engem fürkészett, ezt követően a terembe vonult.
Leblokkoltam. Lábaim földbe gyökereztek, szemeimmel egyre távolodó hátát pásztáztam.
Alig kaptam levegőt. A torkomat mardosó érzés pedig kicsit sem segített abban
el ne bőgjem magam. Ekkor erős karok ragadták meg vállaim finoman visszarázva a
valóságba.
- Jól vagy? – suttogta egy női hang – Minden rendben Vivian?
- Aha.
Ennyire telt tőlem, mielőtt lelketlenül elindultam a többiek után.
A lányok végig pusmogtak arról beszélgetve milyen helyes, még én próbáltam nem
elhányni magam.
Várt amíg leültünk, végül velünk szemben állva folytatta.
- Üdvözlök mindenkit, a legelső varázslatgyakorlat óráján! Itt az eddig tanult
varázslatokat gyakorolják, ahogyan azt neve is elárulhatta, valamint néhány
ritka igét sajátíthatnak el. Ez a tantárgy választott, tehát csak az járjon,
aki szeretne. Körbeadok egy lapot. Kérem azokat, akik továbbra is részt szeretnének
venni az órámon, írják fel a nevüket! HA úgy gondolja, enélkül a két plusz óra
nélkül is képes tovább élni az életét, nyugodtan mehet dolgára, nem haragszom
meg érte! – vigyorgott, mire a diáksereg nagy része felnevetett.
Itt mi történt? Biztos komoly baj van a humorérzékemmel… De legalább végre
elhúzhatom a csíkot és…
Leó rám szegezte tekintetét, közben cinkos mosollyal közelebb jött, és a
kezembe adott egy papírt.
- Remélem élvezhetem a társaságát az elkövetkezendő órákon, Váry kisasszony.
Ezzel visszasétált a helyére, nekem pedig kellett pár pillanat, mire felfogtam,
pontosan mi is történt. Elvörösödve tollat ragadtam, odafirkantva a lap
tetejére nevemet. Zavaromnak hála sikerült az iménti rosszullétemet is
leküzdenem
Körbeadtuk a papírt, néhány diáktársam azonban diszkréten távozott.
Többségben lányok maradtunk, meglepő módon Lilian is.
- Rendben. Most, hogy a motiváltak jelen vannak, kezdődhet az óra.
Az első 45 perc bemutatkozással és ismerkedéssel telt, majd eljött a 9. és
egyben utolsó óránk. Be kell vallanom, nagyon is jól magyarázott a fiatal
tanárúr. AZONBAN!
- Váry kisasszony, kérem fáradjon ki mellém!
Ettől féltem…
Ugyan miben sántikál? – kaptam el Lilian gondolatfoszlányát.
Óvatosan kisétáltam, tartva a kellő távolságot.
- Nyugalom, nem harapok! – kuncogott, erre az osztály is felnevetett. Éreztem
ahogy az arcom felforrósodik, de próbáltam higgadt maradni. Ha csak kívülről
is.
Kinyírom!
Hagyd! Megoldom.
Lilian felé pillantottam, mire ő bólintott. Ismét bátyuskára figyelhettem, aki
bánatomra idő közben közelebb jött.
- Rendben. Kezdjük egy egyszerű varázslattal! ASCENSIONEM, azaz LEBEGÉS. Amikor
kimondja, pálcájával legyintsen cipőjére.
Ezzel a ’tömérdek’ információval ellátva arrébb lépett.
Hát kössz!
- ASCENSIONEM!
Uuu! Hermész cipők! Vivian koncentrálj!
Elrugaszkodtam, a talajtól fokozatosan távolodva. Óvatosan tettem egy kört,
majd a földre ereszkedtem, ezzel semmisítve szárnyacskáim.
- Nagyon ügyes Váry kisasszony! Kitűnő munka!
Rohadj meg!
- Remélem mindenki figyelt, ugyanis ez lesz a mai feladatuk. – ismét felém
fordult sunyi vigyorral. – Maga, Váry kisasszony, nyugodtan helyet foglalhat az
óra hátralevő részéig! – rosszalló morgás futott végig a termen. – Nos kérem
fáradjanak ide!
Nyaljál sót!
Az egészet, egyedül töltöttem a leghátsó padban, nézve ahogy a többiek
próbálkoznak. Néha elkaptam barátnőm aggódó pillantását, vagy éppen Leó egyik
gúnyos vigyorát. Ezzel sikeresen tovább fokozta ellenszenvemet iránta, löketet
adva elhatározásomnak.
Rendben Szigeti, ezért számolunk!
22.Fejezet
Kezem félúton végezte a levegőben a kapucnim mellett. Lábaimmal azon nyomban lefékeztem magam. Kővé dermedve hallgattam az előttem lezajló b...
-
- Ugh…Széthasad a fejem… Lassan nyitottam fel szemeim, azon nyomban összeszorítva őket. Egy retinaégető fehér szoba fogadott, ami túlságosa...
-
Három nap telt el, mióta utoljára beszéltem bármelyik Szigeti testvérrel. Minden időmet a könyvtárban töltöttem, mint például ebben a pill...
-
- Minden emeletet le kellene csekkolnunk, nem? - Én ezzel nem vesztegetnék időt. HUC FAMILIARITATEM! – Aqua máris a vállamon termett. – Seg...