- Oh Vivian! Mi járatban erre?
- Sziasztok! Van egy önként jelentkezőnk. – vigyorogtam, barátnőmre mutatva.
- Már meg is van az első áldozatunk, király!
Zoé kiáltására barátnőm nyomban elszörnyedt, ábrázatáról a vidámság minden cseppje eltűnt. Kikerekedett szemeivel fordult felém, falfehér arccal tátogva. Azonban egy hang se jött ki belőle.
- Majd meglátod! Erre tessék! – szökdécselt Celesztina a házikó ajtajához, betaszigálva rajta a vöröskét.
Mikor azonban becsapódott mögötte az ajtó, Celesz tüstént mellettünk termett, lesve az asztalon elhelyezkedő kristálygömböt, amit körbeültünk.
- Ugye nem mondtál neki semmit?
- Nyugi Felícia. Hallgattam, mint sír a temetőben.
- Ez mókás lesz!
Figyelmünk ismét a gömbre terelődött. Lilian az imént lépett be az első rejtvényhez. Becsapódott mögötte az ajtó, ő pedig hatalmasat sikkantva ugrott előre. Ezzel pofára esett.
- Ezért még megfizettek! Miért van itt ilyen sötét? – nyúlt a pálcájáért vigyorunkat tovább szélesítve. – Vilux! – semmi. – Vilux! – még mindig semmi. – Ez most komoly?
- Vivian a barátnőd fergeteges!
- Kár, hogy ilyen gyorsan rájött a varázslatgátló bűbájra.
Fetrengett oldalát szorítva Zoé, aki az egész bűbájnak az ötletadója volt. Mikor megterveztük ő lett a bűbájokért felelős, addig is csendben maradt. Legalábbis Celesznek az volt a célja.
- Mi a fenét jelentsen az, hogy 30 percem van rátalálni a kijáratra!? – jött az újabb kiáltás vöröskétől, mikor a falon felirat villant. – Az orromig sem látok! ’Utóirat: jobb, ha az eszedet használod Sherlock! ;)’ Vivian, ez tuti a te műved!
- Talált süllyedt!
Ezúttal rám került sor a röhögésben. A sipítozása teljesen váratlanul ért. Sohasem gondoltam volna, mennyire félős tud lenni.
Miután azonban kidühöngte magát, keresgélni kezdett a szobában. Pontosabban mindenben felbukott, a földön tapogatózva bármi használható után. Mikor már jó 20 perce bukdácsolt, ráakadt a zseblámpára. Fülsüketítő ujjongásba kezdett, mielőtt beborult egy halom doboz közé, sikítva. Aztán rájött, nincs benne elem. Újabb dührohama ezúttal kevesebb ideig tartott. Ezt követően immár világított az a nyamvadt lámpa.
- Csak jussak ki innen! Végetek.
Csípőre vágva kezét mászkált a szobában, mindent alaposan megvilágítva. És még így is sikerült keresztül esnie valamin. A sikítását kilóméterekről is hallani lehetett. Legalábbis a közelünkbe merészkedők furcsa pillantásokkal illettek, mielőtt tova osontak. Arrébb rugdosva a csontit, kikapta karmai közül a papirost. Arca elvörösödött, ahogy ujjai a tekercsre szorultak. Csoda, amiért fel nem robbant.
- Nektek muszáj mindent túlbonyolítanotok?
- Aw! Úgytűnik tetszik neki a versed, Celesz! – hahotázott Felícia, a megszólítottat bökdösve.
- Megköszönöm neki, ha kijön onnan!
- Alábecsülitek. – böktem a gömbre – Nézzétek!
A Szigeti lány ugyanis már a következő szobában bukdácsolt, fel-fel sikoltva a csonti daraboktól, persze a denevérek sem bizonyultak kevésbé rémisztőnek. Felícia és Zoé familiárisai úgy tűnik elég jól szórakoztak.
- Ezt nektek! Nézzük csak…
Szerencsétlen Liliannak ha nem volt minimum 20 dührohama, akkor egy se, mialatt szobáról szobára, bonyolultabbnál bonyolultabb rejtvényeket megoldva, végre kijutott.
Haja csapzottan tapadt homlokára, a maradék pedig hamarabb hasonlított szénakazalra, mintsem frizurára. Ruhája portól és pókhálótól díszelgett. Futásra készen álltunk előtte, hátha robban. Ehelyett térdére támaszkodva kifújta magát. Kezei remegtek, miközben próbált lenyugodni. Aggódva pillantottunk egymásra, azonban a lány ekkor hatalmas vigyorral arcán fordult felénk.
- Ez nagyon király volt!
- Tessék?
- Igaz néhányszor ki akartalak titeket nyírni, de ezen kívül szuperül megoldottátok. Elismerésem!
- Ő… Köszönjük?
- Vivian nagyon sokat segített a mágia mentességgel kapcsolatban. – húzott pajzsként maga elé – Bocsi, elfelejtettem bemutatkozni. Felícia vagyok, ők pedig Zoé, valamint Celesztina.
- Örvendek! Szigeti Lilian.
- Xavér merre van lányok? – tűnt fel csapatunk egyetlen fiú tagjának hiánya.
- Éppen a futamnál segédkezik. Szegény alig szabadult az igéző versenyről…
- Nyugi Celesz, túléli. – vigyorogtam mielőtt tovább álltunk.
- Mi lenne, ha megnéznénk mennyire megy a többieknek az az ’Igézők versenye’?
Ezúttal az udvar irányába szökdécselt, így kénytelen voltam követni. Elvégre ez az ő napja.
- Liza!
Azonnal kiszúrtuk bungyur hajú osztálytársunkat a nevezésnél. Hátra fordult izgatottságtól csillogó szemeivel megpillantva minket.
- Vivian! Lilian! – ölelgetett körbe. – Ti is beneveztek?
- Nem kell félned, mi ebből kimaradunk. Csak szurkolni jöttünk.
- Hálistennek! – sóhajtott egy barna tincset csavargatva. – 2 percig sem bírnám veletek szemben.
- Azért a te pálcaforgatásod sem másodrangú Elizabeth!
- Menni fog!
Feltartottam a hüvelykujjam mosolyogva, mire ő félénken viszonozta a gesztust. Zöld szemei ide-oda cikáztak az udvaron, végig pásztázva minden egyes személyt. Kit kereshet ilyen buzgón?
- Van még valaki az osztályunkból?
- Az előbb összefutottam Alíciával, de azóta nem láttam. Ráadásul…
- Hamarosan kezdődik az Igézők versenye! Kérem a versenyzőket fáradjanak a kijelölt helyükre! – dübörgött a hangfalakból félbeszakítva a lányt.
- Mindent bele! – ütögettük meg Liliannal a vállát. – Szurkolunk!
Lilian elindult, azonban hiányomat észrevéve visszafordult. Mereven bámultam az iskola tornyát, egy pillanatra se eresztve figyelmem alól.
- Minden rendben?
- Lilian az ott a tiltott részleg tornya, igaz?
- Igen. De ez most miért fontos? Mi történt?
- Volt valaki az ablakban. Láttam amint valaki elsuhan előtte.
- Az kizárt. Hiszen oda senki sem mehet. Lehet a képzeleted játszik veled.
- Talán igazad van…
- Gyere menjünk!
Csuklón ragadott, a nézők számára odakészített székekhez húzva. Tekintetem azonban folyamatosan az ablakra tévedt, ahol a titokzatos alakot láttam. A versenybíró középre sétált, elmagyarázva a szabályokat. A személy kiléte máris elfeledtette velem mit láttam.
- A veszélyes, valamint tiltott bűbájok használata tilos, ha ezt valaki mégis megszegi, azonnali kizárással jár. Kérem az első két versenyzőt fáradjon a pálya két végébe!
Befejezve mondandóját Leó visszament a szervező asztalhoz, ami pont velünk szemben helyezkedett el. Felnézett a papírjaiból és már éppen indította volna a versenyt, mikor tekintetünk találkozott. Felemelte a kezét, felém intve.
- Mindjárt visszajövök. – pusmogtam barátnőmnek, mielőtt testvéréhez siettem. – Mit akarsz? – súgtam oda, leülve mellé.
- A többiek felszívódtak, mint a kámfor és minimum két ember kell a bíráláshoz.
Felmordult, arcán savanyú mosoly mutatkozott. Látszott rajta mennyire nem akar maga mellett.
- És mit csináltál volna, ha én nem vagyok itt hm?
- Megkérek valakit a nézők közül…
- De hát az szabályellenes! – súgtam a kelleténél hangosabban, mire arrébb kapta a fejét elvörösödve. – Bocsánat.
- A helyemben te is ezt tetted volna.
Azonnal elnémultam, mivel tudtam mennyire igaza van. De ezt sohasem vallanám be neki. Még a végén a fejébe száll.
- Ő…Elnézést!
Mindketten nyomban felegyenesedtünk a helyünkön, visszafordulva a versenyzők felé. Leó köhintett egyet, mielőtt elkiáltotta magát.
- Kezdhetitek!
Az utolsó páros jön, utána pedig kezdődik az elődöntő.
Nézegettem a jelentkezők lapjait, mikor egy ismerős nevet láttam meg. Újra átnéztem a versenyzőket, de az övé volt az egyetlen, amitől rossz érzésem támadt.
- Ő is benevezett? – nyomtam a fiú orra alá a papírt, mire ismét felmordult.
- Igen. Nem sokan jelentkeztek az Elementumból. Azt hiszem rajta kívül még ketten.
- De sehol sem látom! És ez az első kör utolsó fordulója.
- Lehet meggondolta magát. – rántott vállat – Tavaly is volt hasonló. Nem meglepő, ha egy diák gondol egyet, mert megijed.
- Ki van zárva! Tévedsz!
- Tudod nem mindenki felelhet meg mindenben. – horkantott.
- Nem úgy értettem! Ő a barátnőm, tudom, hogy nem futamodna meg!
- Akárhogy is, már késő. Majd megbeszéled vele, ha találkoztok. Ha nem tűnt fel, van fontosabb dolgunk is, mint a barátnőidről pletykálni.
- Nem is…
- Kezdhetitek! – kiáltotta félbeszakítva mondandóm.
Lilianra pillantottam, aki úgy tűnik egész végig figyelemmel kísérte a beszélgetésünket. Csak így engedett egyedül a bátyja közelébe. Bólintott mielőtt diszkréten kislisszolt az udvarról.
Valamikor a döntő környékén tért vissza, nem éppen örömtől repesve.
Mi történt?
Alícia az orvosiban fekszik. Úgy tűnik elrontotta a gyomrát valamivel. Azt mondták semmi komoly, úgyhogy ne aggódj.
Tudtam, hogy valami nincs rendben!
- Megvan Alícia. – jelentette ki közömbösen a fiú mellettem, mire én köpni nyelni nem tudtam.
- Ezt meg honnan tudod?
- Szerinted vak vagyok? Láttam ahogy a húgommal egymásra néztek. Nem kell gondolatolvasónak lennem.
- Ha ennyire okos vagy, azt is tudod, hol van most Alícia? – vigyorogtam rá sunyin neki meg volt képe pofán röhögni. – Na?
- Amint az imént is mondtam, nem vagyok gondolatolvasó. Honnan tudhatnám? Te talán kiolvastad a húgom gondolataiból? – röhögött.
- Igaz is. Hülye vagyok…
Kikerekedett szemekkel bámult rám, azonban pillanatok alatt a versenyre terelődött figyelme ismételten.
Basszus, majdnem lebuktattam magunkat!
A verseny végén átadtam az érmeket az első három helyezettnek, mielőtt Leó mindegyiküknek varázsolt domum érméket. A harmadik helyen egy furvusos fiú hárommal, a második azonos domumból való lány pedig néggyel gazdagodott. Az első helyezett öt elementum érmével a birtokában ugrott a nyakamba, ezt követően Liliant is körbe ölelgette.
- Nagyon ügyes voltál Liza!
- Köszi Lilian! El sem hiszem. Tényleg nyertem!
- Gratulálok Elizabeth kisasszony, ön egy rendkívül tehetséges boszorkány. – rázott vele kezet Szigeti, mire mi a húgával csak pislogtunk.
Elizabeth ugyanis olyan paprikapirossá változott, félő volt bármelyik pillanatban elájulhat. Lehetséges, hogy a verseny előtt, akit keresett…
- Köszönöm Szigeti tanárúr!
Jaj, ha tudná igazából mekkora egy tuskó.
- Mi?
- Ha megbocsátotok megyünk is! Még nem néztünk meg mindent! Szia Liza! Leó.
- Sziasztok! – nyögte ki a lány, azonban Lilian már húzott is el a közelükből.
- Most meg mi van?
- Kimentelek mielőtt az idióta bátyám kinyír téged!
- Miért? Nem is csináltam semmit!
- Letuskóztad! És az arckifejezéséből ítélve, ezt ő is hallotta.
- Hangosan is kimondtam?
- Yep! Mázlid, hogy csak mi ketten hallottuk. Megúsztál egy kényes beszélgetést apámmal. – röhögött arckifejezésem láttán.
- Csak azt ne! A beiratkozás is elég kínos volt.
- Szívesen! Na most akkor. Mi lenne, ha olyan helyre mennénk, ahol nem fognak be azonnal dolgozni?
- Tehát meglátogatjuk az uradat az futamnál.
- Nem az uram!
- Persze Lilian, persze.
- Xavér! Hol van Henri?
Kérdeztem rá, amint megláttam a jelentkező asztalnál dekkolni. Szerencsétlen ültében ugrott egyet a székben.
- Tök tudja.
- Ez igazán segítőkész volt…
Morgásommal próbáltam visszafogni a röhögést, ami a látványa miatt bármelyik pillanatban kitörhet belőlem. Elég fura full fehér hacukában látni.
- Meg ne próbálj röhögni.
Fenyegető tekintete azonban, egyenruhája miatt nem volt annyira hatásos, így most nem akartam fület-farkat behúzva elrohanni tőle. Inkább erőteljesebb késztetést éreztem a nevetésre.
- Megyünk. Megkeressük. – fordultam meg, elröhögve magamat.
- Tűnés!
Megragadtam barátnőmet, majd a tótól egészen az erdő bejáratáig húztam magammal. Eközben végig vihogtam, mint valami veszett töklámpás.
- Ő lenne az a híres nevezetes Xavér?
- Yep.
- Akit az imént röhögtél ki.
- Így van! – vigyorogtam, visszagondolva az előbbi eseményekre. – Basszus! Ki fog nyírni!
- Nyugi. Nincs több gyűlés, nem lesz rá alkalma.
- Elásom magam! Hogy voltam képes ekkora baromságra? Pont őt röhögtem ki?
- Nevezzük pillanatnyi elmezavarnak.
- Mi a beszéd tárgya csajok? – hallottuk magunk mögül az ismerős mély hangot.
Vöröske akkorát ugrott, akárcsak a koponyák láttán. Arca kipirult, és másodperceken belül a körmét piszkálta. Az előbbi vigyorának hűlt helyét találtam.
- H-Henri! Szia!
- Nem fogod elhinni… Képen röhögtem Xavért…
- Hát az gáz! Hogy kit röhögtél ki?
- Xavért…
- Azt a Xavért?
- Ismersz másikat? Igen az Albamentumosat!
- És te még élsz? – kerekedtek ki szemei.
- Gyorsan menekülök. Amúgy éppen téged kerestünk! Ugye Lil?
Magam elé toltam a lányt, aki ezúttal a haját csavargatta. Erre a srác totál ledöbbent, meg persze kipirult a hirtelen közelségükön. Nem győztem a szemem forgatni a leesett álla láttán. Mutogattam neki, hogy csukja be a száját, de veszett fejsze nyele.
- Miben lehetek szolgálatukra hölgyeim? – vigyorodott el észhez térve, kapva tőlem egy újabb szemforgatást. Jesszusom!
- Reménykedtem, hogy a te csapatodnál nem tudják befogni Viviant szervezni.
Ahhan, biztos ez volt a fő okod…
Maradj már!
- Megnyugtathatlak, nem áll szándékomban ilyet tenni.
Szerintem rájött, hogy miatta jöttél!
Nem is miatta jöttem!
Persze, persze.
Argh!
- És te milyen feladattal rukkoltál elő?
- Ott voltál a gyűlésen és még ezt sem tudod? Enyje Vivian.
Szórakozottan csóválta a fejét, nyerve vöröskétől egy kuncogást. Ajkam megrándult, mielőtt mosolyra húztam, elrejtve irritációmat.
- Mással voltam elfoglalva…
- Észrevettem.
Vigyorodott el kajánul, míg én csak értetlenül pislogtam vissza rá. Most mi van?
- Nagyon egyszerű a feladat. A neve Ereklye gyűjtés boszorkány módra. Kaptok egy listát, amin különböző tárgyak szerepelnek. Ezeket kell megszereznetek, anélkül, hogy bárki is rajtakapna titeket.
- Hol a csapda? – vontam fel a szemöldököm, nyerve egy újabb vigyort szöszitől.
- Az ereklyék, amit össze kell gyűjteni, mind valamelyik tanáré.
- Meg vagy te húzatva?
- Érdekesnek tűnik! Benne vagyok!
- Lilian, meghibbantál?
- Ugyanmár, jó buli lesz!
- 2 fős csapatok játszhatnak csak.
- Vivian kérlek!
- A tanárok tudják a jelentkezők nevét?
- Nem. Azt sem tudják mit takar ez a verseny.
- … Legyen.
- Köszönöm! – ugrott a nyakamba barátnőm.
- A lista hölgyeim. Sok sikert.
- Nyomás!
- Sokkal jössz nekem ezért. – súgtam oda az Erdősi fiúnak, aki csak fütyörészve arrébb állt.
- Gyere már! – kiabált Lilian a kaputól, én pedig sóhajtva követtem.
Ez hatalmas őrültség, ugye tudod?
Ne parázz, sima ügy!
Hányszor hallottam már én ezt…
Leó szobájából is simán megszereztük a láncot. Ráadásul ez az utolsó a listánkról.
Mázlink volt! Ráadásul ő nem az igazgató!
A köpenyedben észre sem fog venni, ráadásul lefoglalom.
Ettől nem lettem nyugodtabb egy cseppet sem! Tudtam. Hülye ötlet ez az egész…
Lazulj el egy kicsit!
Mégis hogyan tudnék, mikor épp most közölted velem, hogy el kell csórnom a diritől egy kulcsot!
Vivian.
Mi van?
Nyugi. Láthatatlanná tévő köpeny emlékszel? Nem lát téged. Bízz bennem egy kicsit!
De mi van, ha érzékeli a mágiát?
A bátyám sem érzékelte, pedig ő sokkal szemfülesebb apámnál. Szerintem ez a köpeny semleges mágiával rendelkezik, ezért nem veszik észre.
Akkor is baromság…
Éljen! Na nyomás!
Felkaptam a fejemre a köpenyt. Éreztem amint testemet körüljárja a meleg, lenyugtatva meredező idegeimet. Hatalmasat nyelve indultam el az igazgatói irányába. Megálltunk Liliannal, ezt követően bekopogott.
- Tessék!
Kinyitotta az ajtót, amin először én utána ő is belépett a szobába.
- Lilian. Mit keresel itt?
- Ok kell ahhoz, hogy meglátogassam a saját apámat? – horkant fel, mire a férfi felnézett lapjaiból.
Igen ez totál hihető. Rád vall ez a dolog teljesen.
- Miben mesterkedsz? – állt fel, közelebb lépve a lányhoz, így az asztalának háttal kerülve. Oda osontam, mielőtt csendben kihúzva a fiókot, rátaláltam az egyetlen kulcsra, amit remélhetőleg kerestünk. Felkaptam betoltam a fiókot, majd Lilianhoz sétáltam.
Megvan.
- Gondoltam megkérdezem, miért viselkedsz velem úgy az óráidon, de meggondoltam magam.
Horkantva hátat fordított elindulva az ajtó felé. Kinyitotta, de az apja megállította.
- Lilian, várj! – kapva az alkalmon, kislisszoltam.
- Mit akarsz?
- Én… Én…
Végre!
- Lilian! – rohant ekkor hozzánk Leóka, lélekszakadva. – Nem láttad Viviant? Mindjárt kezdődik a repülő verseny! Szerbusz apám! Megzavartam valamit?
- Nem. A húgod már éppen indulni készült. – ezzel a diri megfordult, becsapva az ajtót előttünk.
Hát ezt nem hiszem el! Jobbkor nem tudtál volna jönni?
Elrohantam a lépcső fele, mielőtt lehúzva a csuklyát Leóhoz masíroztam.
- Hogy lehetsz ekkora idióta?
- Te meg hol a fenében csavarogtál? Mindjárt kezdődik a verseny! – ragadott csuklón, magával rángatva az erdőig.
- Vivian! Már mindenhol kerestünk! – rohant közelebb Derek, mielőtt először elpirult, majd szélesen elvigyorodott. – Ó. Vedd úgy, nem kérdeztem semmit.
- Mi? – követtem tekintetét – Elengednél még ma?
Kirántottam karomat karmai közül, Váradi után rohanva. Tud ám sétálni!
- Ne érts már mindent félre! Mondom, nem történt semmi!
- Fogalmam sincs miről beszélsz!
- Derek, az ég szerelmére, nem történt semmi köztünk! – értem utol, de addigra ő már röhögött. – Bekaphatod…
- Vivian!
- Nem mondtam semmit és… Ó Aura! Mi járatban? Te is versenyzel? – mosolyogtam a lányra, aki elpirulva rázni kezdte a fejét.
- Dehogyis! Én csak szurkolni jöttem. Leó részt vesz… Nem említette, hogy ilyen jól repülsz!
- Ugyan, túlzól. – rángattam felsőm alját, mire az emlegetett szamár csatlakozott hozzánk.
- Szerbusz kicsim.
Ezzel apró csókot nyomott a lány ajkára. Teljesen elképedtem. Éreztem, ahogyan a testemből minden élet eltávozik, otthagyva lelketlenül. Kiegyenesedett, majd derekánál ölelve magához húzta a lányt, aki most az előbbinél is vörösebb volt. Azt hiszem rosszul vagyok.
- Akkor én most... hagylak titeket. – indultam el megpillantva Liliant.
- Várj! – kapott utánam Aura, a kezembe nyomva egy muffint. – Ezt fogadd el kérlek! Remélem erőt ad a versenyhez!
Elképedve bámultam még mindig, miközben lehajtotta kipirult arcát, szoknyájának fodrával játszadozva.
- Köszönöm.
- Nahát, én nem is kapok? – vágott durcis pofit a fiú, mire ismét letaglóztam.
Vivian tűnj innen most! Kivéve, ha az orvosiban akarsz kikötni!
Azonban a lábam úgy tűnt a földbe gyökerezett a döbbenettől. Hiába súlykóztam mennyire akarok menni, a lábam nem volt hajlandó együttműködni.
- Neked mást szeretnék adni. – pipiskedett a lány, megcsókolva a fiút.
Jesszusom!
Azonnal sprintbe vágtam magam Lilianig meg sem állva. Mikor odaértem, értetlenül méregetett engem.
- Téged mi lelt? Egészen kipirosodtál. Ennyire kifárasztott a futás?
Éppen most szembesültem azzal, amint Aura és a kedves bátyád smárolnak!
Na ne! Én azt hittem, hogy sakkozni szoktak! Milyen világban élünk! A párok szoktak csókolózni, nahát!
Haha, nagyon humoros…
De most komolyan! Úgy csinálod, mint aki éppen egy szexjelenet közepére sétált!
- Atyaég! Minden oké Vivian? Olyan vörös vagy, mint egy rák! – jelent meg Henri Lilian mögött.
- Ahhan, csak melegem van!
Kiáltottam lehámozva a papírt az előbb kapott süteményről, majd betömtem. Addig se beszélek hülyeségeket.
- Lassabban még a végén megfulla…Na tessék, erről beszéltem.
- Szerencsétlen. – jelent meg hirtelen mellettem Xavér, amitől még erősebben köhögtem. – Nesze. – dobott felém egy üveg vizet, mire én hol az üveget, hol a fiút bámultam. – Nem mérgezett.
Arcom láttán elvigyorodott, majd odébb állt. Azonnal meghúztam az üveg tartalmát, mire a borzalmas köhögés alábbhagyott.
- Köszönöm!
Levegőhöz jutva kiáltottam utána, mire ő intett egyet a levegőben, figyelemre se méltatva engem. Ettől úgy tűnik a szöszke is felocsúdott leesett állal meredve rám.
- Te…Jól hallottam, hogy az előbb Xav nevetett?
- Ahan. Az egyik gyűlésen szintén elnevette magát.
- Furcsa egy lány vagy te…
- Miért is?
- Nem számít. Szerintem mindjárt kezdődik, úgyhogy, mi megyünk. Leülünk Liliannal.
Ezzel otthagytak engem, hogy a nézőtérhez menjenek. Amint mindenki helyet foglalt azonnal felemelkedett az egész építmény. Mikor azonban visszasétáltam Derekhez, elég fura látvány részese lehettem.
Leó borús ábrázattal bámult valakit a nézők között. Követtem a tekintetét, de amikor szembesültem azzal kit méreget ennyire, totál elképedtem. Aura és Xavér ültek egymás mellett, beszélgettek… és nevettek. Teljesen feloldva, mint a régi barátok. Néha Aura finoman megütötte a fiú vállát, vagy éppen a füléhez hajolva súgott oda valamit, amin mindketten boldogan kacaráztak.
- Leó. Ne csinálj semmi ostobaságot oké? – ragadtam meg a vállát, magam felé fordítva.
- Eressz el. – sziszegte, azonban szorítottam a fogásomon, rám terelve a figyelmét.
- Nem mert akkor baromságot csinálsz.
- Mit érdekel az téged?
- Nagyon is érdekel. Lehet, hogy nem éppen tartozol a kedvenc embereim közé, de a legjobb barátnőm bátyja vagy. Ha te most odamész, azzal nem csak saját magadat sodrod bajba, de a húgodat is, sőt nagy valószínűséggel Henrit is. Nyugodj le egy kicsit, és a verseny után, higgadtan beszéld meg a barátnőddel. – elengedtem Derekhez lépve – Most inkább arra figyelj, hogy le tudj előzni. Bár ebben kételkedem.
- Ezt honnan veszed? – vigyorgott a feketeség, miközben ő is elvett egy seprűt.
- Lássuk, ki a jobb!
- Állok elébe! – rázta meg a felé nyújtott jobbost.
Miután mindannyian a levegőbe emelkedtünk, Derek visszaszámlálásba kezdett.
- Rajt! – egyszerre lőttünk ki az iskola irányába, apait anyait beleadva.
A pálya ugyanaz, mint a tanórán. Egy kör a suli körül, végül vissza a kezdéshez. Sima ügy!
Leóval fej-fej mellett haladtunk legelöl, ám mikor a sulihoz értünk, valami elterelte a figyelmem.
A suli ablaküvegein ugyanaz a jel van, mint a pálcám alján!
Szédülni kezdtem, és éreztem ahogy zuhanok lefelé.
- Vivian!
Hallottam még Szigeti kiáltását, mielőtt minden elsötétült volna.
