9. Fejezet

Reggel Lilian kiabálására keltem, aki oda-vissza rohangált az ágya, valamint a szekrénye között. Először félkómásan bámultam, miközben próbáltam felfogni a látottakat. Mikor azonban féllábon ugrálva akarta felhúzni a csizmáját lassan leesett a szitu. Hangos kiáltással estem ki az ágyamból
- 10 percünk van az ebédlőbe érni, ha reggelizni is akarunk!
- A francba már! – tápászkodtam fel, magamra rángatva az egyenruhám.
Felkaptam táskám, pálcám bakancsomba dugtam, majd Lilian után loholva, még épp, beértünk a reggeliért. Azonban idő híján tovább is álltunk, mert már csak 15 percünk volt a teremhez érni.
- Hol van az első óránk?
Alig kaptam levegőt, ahogy próbáltam a lépcsőn lefele rohanó lányt utolérni. Ezzel szemben neki meg sem kottyant ez a tempó, mintha maratonokat futna hobbiból.
- Boszorkánykör!
Percekkel később lihegve fékeztünk le az osztályunknál. Vagyis csak én lihegtem. Lilian teljesen közömbösen szedte elő szendvicsét, nekiállva annak.
- Gyorsan fújd ki magad, mert 5 percünk maradt. – röhögött szenvedésemet látva, mielőtt leült az egyik kőre.
Követtem, lenyugtatva hevesen verő szívemet csak annyira, reggelizni tudjak.
Úgy érzem magam akár egy nyugdíjas, akinek semmi ereje. Azt hiszem edzenem kellene.
Osztályom nagy része beszélgetett, néha-néha ránk pillantva nevetett. Ilyenkor próbáltam magam összehúzni annyira, eltűnjek látóterükből. Egy-két ember nem sokkal utánunk érkezett kifulladva. Ez bíztató.
Pontban 30-kor azonban előkerült tanárunk.
Anyámnál is alacsonyabb, szakállas, tömzsi, 60 körüli bácsika. Rövid haja, hatalmas gesztenyebarna szemeibe lógott, miközben fülig érő mosollyal elénk sétált.
- Szervusztok gyerekek a nevem Teó. Mától kezdve én tanítom a mágikus lények nevezetű tantárgyat. Bármilyen kérdésetek akad, nyugodtan forduljatok hozzám. Ma a familiárisokról lesz szó, valamint megidézitek saját partnereteket. Akit szólítok álljon ide mellém pálcájával.
Erre lelkileg még nem készültem fel! Mi van, ha elbaltázok valamit? Fogalmam sincs a varázslatokról!
Sorban vonultak ki az emberek, elsőre végrehajtva a varázslatot. Így társukkal együtt visszatérve hozzánk. Ezzel párhuzamosan váltam egyre idegesebbé. Névsor szerint haladtunk így tudtam, ha Lilian következik végem. Kezem máris ingem alját rángatta, a világ forgott körülöttem. Mikor vöröske következett, kihúzva magát lépett Teó bácsi mellé. Minden lépéséből sugárzott önbizalma, ezzel fokozva rosszullétem. Egy ilyen tehetséges lánnyal együtt élni maga lesz a pokol…
Szedd össze magad Vivian! Ha most elájulsz egy életre leírod magad! Pozitív gondolatok! Igen ez az!
Lilian szavalni kezdett, ezzel egyszerre lendített pálcájával. Zöld füst szállt fel, onnan, ahova mutatott, bólintást nyerve a tanárúrtól.
Türelmetlen sutyorgás morajlott a diákok között. Mindenki izgatottan leste a történéseket, a fiatal Szigetivel az élen.
Mikor azonban a füst eltűnt, tanárunk döbbenten kiáltott fel, a világoszöld teremtés láttán.
- Egy szélsárkány!
Versenybe sem szállhatok a tehetségével. Hiszen ő boszorkányok között nevelkedett, én meg… Ennyit a pozitív gondolatokról. Mindjárt hányok.
- Mi lesz a neve, kisasszony?
Kérdésére az apró állathoz sétált, majd kezébe véve elmosolyodott. Sugárzott belőle a büszkeség. Nagyszerű kezekben lesz familiárisa.
- Vihar. – kijelentésére kisebb szárnyverdesést kapott.
- Úgy tűnik tetszik neki. Már várom, milyen csodálatos eredményeket fognak elérni együtt.
Szigetiék lánya elégedett mosollyal az arcán tért vissza megpaskolva vállam.
- Hajrá.
Éreztem, amint a reggelim visszakéreckedik, de időben sikerült gátat vetnem neki. Könyörgöm nyeljen el a föld mielőtt varázsolnom kell! El fogom hibázni. Leégek mindenki előtt. Szégyent hozok anyámra. Nincs helyem a mágia világában…
- Váry Vivian!
Lefagytam. Mozdulni sem bírtam, ahogy az agyam is kezdte feladni a működést. Még egy utolsót kattant az értelmes gondolatokért felelős csavar, mielőtt teljesen kikészült.
- Váry Vivian! Itt van kisasszony?
- Igen tanárúr!
Azonnali szívrohamot kaptam. Mellőlem érkezett a kiáltás. Ráadásul egy nagyon is ismerős hangtól származott. Li-li-an!
Villámló tekintettel fordultam a döbbent lány felé, mielőtt éreztem az összes vér távozik fejemből. Ajkamba haraptam, ingem ujjába kapaszkodva. Kénytelen kelletlen sétáltam, kellőképpen összehúzva magam. Először végignézett tetőtől talpig, elkerekedett szemekkel vizslatva. Azután mellém lépett fülemhez hajolva.
- Nagyon figyeljen Váry kisasszony! Ismételje el a következő varázsigét, közben a pálcával legyintve oda, ahova szeretné familiárisát idézni. Ne aggódjon, biztosan sikerülni fog magának! – ezzel odébb állt.
Oldalra fordultam pálcámat magam elé szegezve.
Jöjjön, aminek jönnie kell. Max felrobbantom magam, vagy mindenki mást.
” Téged szólítalak, jöjj most hozzám,
Társam, ki egy életen át szolgál.
Hívlak téged hű barátom,
Es filii familiaritatem!”
Suhintottam szememet összeszorítva.
A döbbent sóhaj hallatán azonban rögvest felfigyeltem. Elcsesztem? Igen?
A köd eltűntével, egy tenyérnyi méretű teremtés hevert a földön. Óvatosan közelebb lépkedtem, mielőtt letérdelve az ölembe vettem a türkizkék tollabdát. Kíváncsian pislogtam, mikoris két hatalmas, az enyémhez hasonló színű, szempár fürkészett.
- Egy…vízibagoly…?
Tanárom termett mellettem hirtelen a szívbajt rám hozva. Társam felé fordult, aki azon nyomban tollai közé fúrta fejét.
Legszívesebben én is ezt tenném, csak hát lehetetlen. Mázlista.
- Ahogy látom, elég szégyenlős teremtés. – fogta pocakját – Hogy hívják?
Erre nem is gondoltam. Végig arra számítottam felgyújtom az erdőt, vagy valami hasonló szuperül tehetséges dolgot követek el. Most saját familiárisom láttán az egész még hihetetlenebb.
Nem okoztam természeti katasztrófát!
- Legyen… Aqua… - simítottam végig kobakján, melyre baglyos medál került nyakamba.
Sikerült. A legelső varázslatom és mindenki él!
- Nagy dolgokra számítok öntől, Váry kisasszony.
Vezetéknevemre furcsán nagy hangsúlyt fektetve mosolygott rám, amitől kénytelen kelletlen vonallá préseltem ajkaim. Fejemet lehajtva, fordítottam hátat neki, kerülve a kíváncsi bámészkodókat. Alaptalan elvárások. Másnak nem nevezhetném.
Aztán nehogy csalódnia kelljen tanárúr…
Aquával karjaimban tértem vissza Lilian mellé, aki még mindig ugyanúgy állt ahogy otthagytam. Tágra nyílt szemekkel és tátott szájjal fogadott minket.
- Te aztán nem semmi vagy Vivian! Ilyen ritka familiáris ezer évente egyszer fordul elő! Ráadásul az egyenruhád is egy ős boszorkányé! Látszik, Tami lánya vagy!
Mint akit fejbevertek egy mázsás sziklával, úgy hasított fejembe a fájdalom. Testem teljesen átfagyott, egy szikra meleg sem maradt hátra. Gondolataim helyét tátongó üresség vette át, ahogy a mosolygó lányt figyeltem.
Nem akarok Váry lenni. Eddig folyton a testvéremhez hasonlítgattak, most az anyámhoz. Nem tartozom ebbe a családba. Hiszen egyszerű selejt vagyok…
Aqua hirtelen felborzolta tollait. Időm sem maradt felfogni, az apró teremtés már Lilian fejére ugorva tépkedte vörös tincseit.
- Ez fáj!
Totál ledermedtem. A hangos kiabálással szinte mindenki figyelmét magunkra vontunk. Hangos sutyorgás moraja zengett fejemben, ahogy tehetetlenül néztem az előttem zajló jelenetet. Aggódó tanárunk azon nyomban hozzánk rohant, döbbenten kapkodva köztünk fejét.
- Hölgyeim, mi folyik itt?
- Tanárúr! Kérem segítsen! Aqua nekem támadt. – próbálta vöröske, támadóját elválasztani tincseitől.
- A familiárisok nagyon érzékenyek, ha gazdájukról van szó, mivel össze vannak kötve velük. Nagy valószínűséggel párjának épségét veszélyeztetve érezte.
- Vivian a barátnőm, sosem bántanám őt!
Barátnő? Mióta vagyunk azok? Lemaradtam valamiről?
Szemeibe könnyek gyűltek, ahogy a kis teremtés annál nagyobb erővel tépázta. Rám nézett. Őszinte aggódás tükröződött smaragdzöld íriszeiből. Ez az érzelem felém irányult. Agyamban ismét beindultak a fogaskerekek visszanyerve elmém felett az irányítást. Gondolkodás nélkül cselekedtem. Gyengéden megfogtam a tollgombócot, aki azonnal karjaimba fészkelte magát.
- Köszönöm.
- Amint említettem, önök mind összeköttetésben állnak a familiárisukkal. Aqua fiatal, még nem tudja ezeket az érzéseket irányítani, ezért ösztönösen cselekszik.
Köszönöm Aqua…
Mintha hallotta volna, úgy bújt hozzám közelebb, melegséget árasztva testembe. Érzékeim újra a régiek voltak, ismét rendesen gondolkodtam.
- Feladatuk, a familiárisuknak gondját viselni, míg ők fel nem nőnek.
- Mégis hogyan? – nyújtotta kezét az egyik fiú.
- Elég, ha saját magukra figyelnek, valamint szeretik, tisztelik társukat. Tartsák észben a következőket! Ha maguk megbetegszenek, vagy valamilyen sérülést szenvednek, azt ők is érzik, ami veszélyes lehet számukra, amíg ilyen fiatalok. Mindenképpen ügyeljenek az egészségükre, partnerük érdekében is. – elmosolyodott felém szegezve tekintetét – Önök egy lélek két testben.
- Igen tanárúr!
- Mehetnek a következő órájukra!
Alig mondta ki, az osztály nagy része már el is tűnt. Mi is elindultunk utánuk. Lilian végig a körmét rágcsálva haladt mellettem, míg én a talajt szuggeráltam, hátha megnyílik alattam. Ez egészen az első emeletig folytatódott mígnem Liliannak elege lett.
- Fogalmam sincs, mivel bántottalak meg, de nagyon sajnálom. Nem állt szándékomban és…
- Szerinted jó fej tanárunk lesz?
Fél percig némán figyelt, végül csalódottan sóhajtott. Láttam rajta mennyire tudni akarja, de képtelen lennék elárulni. Alig ismerem, honnan tudhatnám bízhatok e benne. Ráadásul, ha megtudja mekkora egy gyáva nyúl vagyok egy életre kerülni fog.
- Ha mindenki olyan, mint Teó bácsi, akkor király dolgunk van!
Nevetett feladva, mielőtt tovább indult. A szívemet mardosó kellemetlen érzést elnyomva követtem őt, kullogva utána. Jobb ez így.
Csengőszóra értünk termünk elé. Cipőkopogás visszhangzott a folyosón, ezután egy vérvörös copf libbent be elénk.
Tulajdonosa harmincas évei végén járó nyúlánk hölgy, fekete tapadós nadrágban. Felénk fordult, fekete mandulaszemeivel körbenézett rajtunk, végül cinkos mosollyal belibbent a terembe.
Liliannal értetlenül pislogtunk egymásra. A többiek szintén nem tudták hova tenni a helyzetet. Kisebb fáziskéséssel később, követtük furcsa tanárnőnket.
Egy dolog már biztos, kicsit sem hasonlít Teó bácsira.
- Az tuti. – bólintott rá Lilian.
Ki kell találnom valamit, különben a fejemben sem lehetek majd egyedül.
Ugyanabban a teremben kötöttünk ki, ahol tegnap tartották az uccsó óránk.
Leültünk a tanárnőre meredve, aki éppen hevesen írt a táblára valamit. Miután befejezte, hátra fordult, huncut mosolyával.
- Havasi Lorena vagyok, démonológiát fogok nektek tanítani. Ebben az évben legalábbis biztosan. Pár dolgot szeretnék csak mondani, amivel jobb tisztában lennetek.
Arcvonásai megkeményedtek, felfedve néhány korai ráncot. Az előbbi jókedve teljesen elpárolgott, ami kissé rémisztővé tette. Ledermedve a látványtól, vártuk a folytatást.
- Az óráimon nincs beszélgetés, amíg arra fel nem szólítalak. A késést nem tűröm, a puskázást még annyira sem.
A teremben néma csend honolt. Mindannyian tágra nyílt szemekkel pislogtunk, mert más reakciót képtelenek lettünk volna produkálni.
- Vegyétek elő a felszerelést.
Mély sóhaj szakadt fel legtöbbünkből, amint visszaváltott mosolygós énjére. Rémisztően gyorsan tesz 180 fokos fordulatot a hangulata, amivel jobb lesz vigyázni…


Egész érdekesen telt az óra. Leszámítva, hogy fogalmam sem volt, miről beszél Havasi tanárnő, aki nem mellesleg, percenként szívatta valamelyikünket.
Kezdek félni a mai nap hátralevő részétől.
Csengetés után indultunk volna a kövi teremhez, azonban nem épp sikerült zökkenőmentesen.
A folyosón sétáltunk továbbra sem szólva egymáshoz, amikor éktelen kiabálásra figyeltünk fel.
- Lilian!
Amint megfordultunk, a mellettem haladónak nyoma veszett. Némán álltam tovább, lassacskán felfogva mi is történt pontosan.
- Mássz le, de most rögtön! – kiáltotta Lilian elvörösödve, amire az illető, gonosz mosollyal válaszolt.
- Miért? Nem tetszik ez a póz? Nekem semmi bajom vele.
- Akkor elismétlem érthetőbben, hogy azzal a borsónyi agyaddal felfogd. Ha nem akarod, hogy kiheréljelek a térdemmel, most azonnal leszállsz rólam.
Arca hajával megegyező árnyalatba váltott, fogai közt szűrve a szavakat. Ettől már szöszke vigyora is eltűnt, szempillantás alatt feltápászkodva a földről. Felsegítette volna Liliant is azonban ő arrébb lökte a felé nyújtott kezet.
- Minden oké?
- Nagyon örvendek, Henri vagyok! – vett észre szokásos, irritáló 2000 wattos vigyort villantva.
Egyszerűen ignoráltam. Sokkal jobb lesz neki, ha nem ismer. Meg úgy mindenki másnak is.
- Henri vagyok és…
Pillantásom remekül tükrözte undoromat iránta, belé fojtva szavait. Figyelmem ezt követően vöröskére terelődött, aki engem pásztázott. Azonban időm sem maradt megkérdezni miért, ugyanis újabb emberke toppant mellénk.
- Mi a fenéért kell neked mindig elrohannod? Jót szórakozol azon, hogy folyton utánad szaladgálhatok? Ráadásul mi lenne, ha nem ordibálnál a suli kellős közepén? Mi volt annyira sürgős… - kezdett volna bele az ismeretlen, de észrevéve minket, azonnal elhallgatott.
Torkát köszörülve túrt rövid, ébenfekete, hullámos tincseibe. Arcán izzadtságcseppek folytak végig. Sietősen letörölte fekete ingjének ujjával, mielőtt lenézett. Tekintetünk másodpercek alatt összeakadt. Éjkék szemébe hullott tincsei mögül vizslatott. Magával ragadott egy furcsa nosztalgikus érzés, ahogy egyre bámultam azokba a mélysötét íriszekbe. Ekkor mintha a hiányzó fogaskerekek a helyükre pattantak volna, belém vágott a felismerés.
A srác az álmomból! Aki belökött a vízbe!
Kezeim ökölbe szorultak, ahogy tovább bámultam. Ám egy kéz hirtelen maga mögé rántott, takarva a fiútól.
- Lilian.
- Leó.
Olyan érzésem támadt, mintha egy hóvihar kellős közepébe kerültem volna. A hangulat fagypont alá csökkent, borzongás futott végig gerincemen. Ráadásul meg mernék rá esküdni szikrákat szórt a szemük.
- Vivian, ő a bátyám, Szigeti Leó. Vivian?
Leblokkoltam továbbra is pipiskedve bámulva az idegent. Láttam egy álomban jóval azelőtt, hogy idekerültem volna. Ki a fene ez az alak?
- Hogy kit? Ő a bátyád?
Felfogva a hallottakat totál kiakadtam. Semmit sem értve pislogott Lilian és szöszke, míg bátyuska ezzel szemben jót vigyorgott a helyzeten. Már most nem szimpi a csávó.
- Netán ismered?
- Szigeti Leó, nagyon örülök, amiért megismerhetlek!
- Váry Vivian.
Óvakodva ráztam meg a felém nyújtott jobbost, minden mozdulatát követve. Az illető képéről lefagyott a mosoly, mereven bámulva rám. Tekintetében felismerés csillant, erősebben szorítva kezemet. Így néztünk farkasszemet egy jó darabig, mígnem kisebb fáziskéséssel folytatta.
- Te véletlenül nem a…
- De igen, véletlenül a Váry Tamara lánya vagyok.
Tovább bámultuk egymást, kínos csendet okozva. Barátnőm torokköszörülése törte meg a némaságot, közénk állva.
- Most, hogy mindenki ismer mindenkit, mi órára mennénk. Megjegyezném, nektek sem ártana…
- Nyomás Henri! Úgy érzem nem szívesen látnak minket. - engedte el végre a kezemet, magával húzva a megszólítottat. Még néztem egy ideig őket, aztán Lilian visszarángatott a valóságba.
- Tanácsos távol maradnod tőle, ha jót akarsz magadnak!
Mondanod sem kell.


- Elfelejtettél szólni apádról? – súgtam oda az igencsak döbbent fejjel bámuló vöröskének.
- Fogalmam sem volt róla!
Továbbra is előre meredt, miközben követtük a férfit osztályunkkal.
Mindannyian szoborként ültünk a dirit figyelve, aki csak faarcal lesett minket.
- Mivel ismernek, nem szükséges bemutatkoznom. Mától kezdve én tanítom a rontásismeretek, valamint a sötét erők ismerete nevezetű tantárgyat. Kijelentésére tekintetem Lilianra szegeződött, aki éppen szemmel nyársalta fel őt.
Ha ez minden alkalommal ilyen lesz, év végére tuti megőrülök!
- A késést, valamint a tiszteletlenséget nem tűröm el!
Ennél mélyen lánya szemébe nézett. Az ifjú Szigeti savanyúan elvigyorodott, viszonozva az intenzív pillantást.
- Vegyék elő a felszerelésüket!
A legminimálisabb zajjal szedelőzködtünk elő, mielőtt elkezdődött volna életem leghosszabb és legkínosabb órája, amitől a csengőszó mentett meg.
Nem tököltem sokat a cuccaimmal, csuklón ragadtam Liliant, felrángatva a következő termünkhöz a negyedikre. Csakis akkor fogtam fel mit műveltem, mikor nevetés ütötte meg fülem.
- Ezt vehetem annak, barátok vagyunk?
- Gyilkosság megelőzés.
- Hogyne.
Szerencsémre elemi varázslatok kivédése tanárunkat már jól ismertük. És nem Szigetivel kezdődik a neve, tehát plusz pont. Erdősi tanárúr órája leginkább az évi tanterv átbeszéléséből állt, így mindannyian fellélegezhettünk. Újabb csillag neki.
Ezek szerint más idegrendszere is kikészült előzőleg.
Újonnan szerzett energiával baktattunk a második emeletre, ahol halandóismeretünk volt. A tanárnőt pedig egyenesen imádtam!
Velem majdnem egymagas, középhosszú ősz haját, alul kötött copfban hordta miközben kék-zöld hatalmas szemeiből áradt a kedvesség. Ezenfelül kerekded alakja, még szerethetőbbé tette. Kiköpött Teó bácsi! Végre!
Annyi különbséggel, a tanárnő egy percre sem tudott csendben maradni.
Ennek köszönhetően, osztályunk vidáman távozott órájáról. Azonban ez a jókedv sem tartott örökké, mikoris felpillantottunk a lépcsőre.

Van 10 percünk felérni a növényházba… A másodikról. A vidámságomnak máris nyoma veszett!
- Ennek a csengetési rendnek semmi értelme! Miért kell nekünk rohanni?
- Kérdezd az illetékest később! Sprint! – kiabált hátra Lilian, miközben kettesével szedtük a fokokat.
Akik látták a kiscsapatunk, jót kuncogott, vagy éppen együttérző mosolyt küldött felénk. Ezek szerint ebben a suliban ez a megszokott. Loholni akár az idióták.
Lihegve estünk a növényházba, pontosan becsengetésre, ahol már várt a tanárnő, teáját szürcsölgetve.
Jajj anyám! Bármit csak ezt ne!
- Szervusztok gyerekek! Nem sürgős azért ennyire sietnetek. Az sem baj, ha késtek 4-5 percet.
Szegényke… Először az apja, most az anyja.
- Szigeti Larának hívnak. Én vagyok a naturológia, valamint – Nee! Csak ezt ne! – az áldások és átkok tantárgyakért felelős. Nagyon örvendek!
Hatalmas puffanás. Oldalra fordultam, ahol vöröshajú szobatársam pillantottam meg, fejét az asztalnak nyomva.
- Lilian! Kislányom, jól vagy?
Azonnal hozzánk rohant anyja, mire az összes figyelem ránk terelődött. Na remek! Agyam máris a menekülési útvonalat tervezte.
- Minden oké anyu, ne aggódj…
- De hiszen teljesen piros! Mi van, ha betört a fejed? Azonnal el kell vinni az orvosiba!
- Jól vagyok, nyugi. – próbálta megértetni az oda-vissza rohangáló nővel, sikertelenül.
Mindeközben én igyekeztem az árgus szemek elől minél jobban összekuporodni.
- Vivian, csinálj valamit kérlek! 
- És mégis mit?
Önvédelmi rendszerem ismét aktiválta magát, a vészcsengő őrült vijjogásba kezdett.
Éreztem amint a vállamon pihenő Aqua is menekülőre fogja, ölembe fészkelődve.
Meg kell nyugodnom. Ha pánikolok az neki sem tesz jót.
- Tanárnő! – vettem karjaimba familiárisomat, felkelve helyemről.
Minden szempár engem követett, ahogy a nő felé haladtam. Halk sutyorgásba kezdtek, tekintetüket rám szegezve. Az agyam újból készült feladni a harcot.
Ne foglalkozz velük! Koncentrálj!
- Tanárnő! Lara! – szóltam hangosabban. Megtorpant rám nézve.
- Vivian! Örülök, hogy újra látlak! Ha most megbocsájtasz, sürgős dolgom van!
- Lara! – sikerült újra magamra terelnem a figyelmét. – Ugye maga jól ismeri a familiárisokat?
- Igen, de ez…
- Akkor azt biztosan tudja, a fiatal familiárisokon a legkisebb sebesülés is látszódik.
- Így van…
- Nézzen Viharra! Lát rajta bármilyen sérülést?
Arrébb léptem rápillantást engedve a sárkányra miközben az vidáman üldögélt partnere fején. Ha ez sem sikerül, menten elájulok. Érzem a tekintetüket!
Feldolgozta a látottakat, hatalmasat sóhajtott, összerogyva. Osztálytársam azonban gyorsabbnak bizonyult. Hála ennek még időben elkapta visszaültetve a padra.
- Nincs semmi baja…
- Jövök neked egyel. – súgta oda a vöröske, mikor mellé zuhantam.
- Már 2-vel.
Remélem ilyenre nem gyakran kell vetemednem, különben teljesen kikészülök idegileg.
Partnerem felmászott közben a törzshelyére, onnan figyelve az óra hátralevő részét, melyet bemutatkozással töltöttünk.
Ezek után végre ebédelhettünk, ahol Liliannal kisebb beszélgetést folytattunk, kitárgyalva a tanárokat. Azonban hála vöröskének, néhány osztálytársunk is csatlakozott, ennek következtében az agyam egész egyszerűen kikapcsolt.



Utunk ismét az erdőbe tartott. Arra azonban nem számítottam, kivel kell találkoznom.
- Üdvözlök minden fiatal boszorkányt, az első repülésismeret órán! A nevem Váradi Derek. Én leszek az oktatótok, ezen tárgyból. Ne aggódjon senki, amilyen nehéznek tűnik, annál sokkal egyszerűbb! – kacsintott felénk, mire én szememet forgattam.
- Miért?
- Úgy tűnik, már van is egy önként jelentkezőnk, aki bemutatja, hogyan kell csinálni. Váry kisasszony, kérem fáradjon ide!
Ezt még megkeserülöd Derek!
Mellé érve ördögi vigyora egyre szélesebbre húzódott, majd a kezembe nyomott egy cirokseprűt.
Értelmes arckifejezésem láttán, nevetésben tört ki, 2000 wattos mosolyt villantva, aminek köszönhetően a lányok sutyorogni és sóhajtozni kezdtek.
Na! Tanci ismét arat… Közben kinyírva engem.
- Repülésismeret, tehát repülni fogsz, és mivel boszorkány vagy, seprűvel.
- Tériszonyom van! Elfelejtetted? – fordultam felé halálra rémülve, míg Aqua felborzolt tollal a vállamon meredt Derekre. A férfi egy pillanatra elnyitotta száját, aztán egy fejrázással elvetette gondolatait.
- Nyugi, minden rendben lesz! Bízz egy kicsit bennem, Vivian!
- Ha leesek, kicsinállak!
- Áll az alku.
Óvatosan átléptem a seprűn, szárát két kézzel, erősen szorítva.
- Rendben. Most nagyon jól figyelj! – hajolt fülemhez.
- Megvagy te húzatva?
Olyan sebességgel lendültem hátra, majdnem sikerült szaltót is csinálnom közben. Sutyorgás zengett fel ismét, borzongásra késztetve.
- Ugyan már, nem harapok.
- Te talán. De fogadni mernék rá, hogy az osztályomból szerintem néhányan, szívesen látnának holtan. – morogtam, erre ő kiröhögött. – Valamint sérted a személyes teremet…
- Erre később még visszatérünk, ha majd kirepkedted magad a többiekkel.
Hangosan felhorkantottam, ezúttal kíváncsi tekinteteket nyerve magamnak. Inkább maradnék kussban.
- Figyelsz rám?
- Mi? Hogyne.
- Fogd erősen a seprűd nyelét, ülj rá és képzeld el amint felemelkedsz. A gondolataiddal irányítod, tehát ügyelj a koncentrációdra!
A mimre? Idegi roncs vagyok, ráadásul tériszonyos!
- Megpróbálom.
Te hülye idióta! Mi az, hogy megpróbálod? Meg vagy te húzatva? Jézusmáriaszentjózsef! Elment az eszem teljesen.
Derek utasítását követve éreztem, ahogy a lábam lassan távolodik a talajtól.
Ekkor egy kép villant az elmémbe, amitől azonnal kipattantak szemeim. Seprűm ezzel a mozdulattal kilőtt az ég felé, iszonyatos sebességgel.
Itt a vége! Köszi Derek, tényleg nem nehéz…

- Aqua!! – sikítottam, mikor a sebesség következtében familiárisom lezuhant.
Koncentrálj! Te irányítasz!
Mi a franc?
Koncentrálj!
Aqua!
A seprű egy szempillantás alatt váltott irányt, szélsebesen száguldva partnerem felé.
- Megvagy! – kaptam el a tollpárnát, ám a talaj vészesen közeledett.
Nem fog ki rajtam pont egy seprű!
Szorítottam a nyelén, társamat a másik kezemmel magamhoz ölelve.
- Minden rendben lesz, vigyázok rád.
Pár méterrel a földtől a seprű vízszintbe került, így pont a fák felett repülve. Tettem egy kört a levegőben, mielőtt lassan leereszkedtem a többiekhez.
Mikor a talajra léptem, vöröske azonnal a nyakamba ugrott. Remegő lábaim feladták a szolgálatot, ahogy előre borultam, karjaiba kapaszkodva.
- Te hülye! Majdnem kinyírtad magad!
- Bocsi… - öleltem vissza reszkető barátnőmet.
- Vivian jól vagy? Ez az egész az én hibám, nem lett volna szabad…
- Csúcs szuper volt!
Döbbent pillantások meredtek rám, mind a tanci, mind Lilian részéről. Ekkor kezdett alábbhagyni az adrenalin löket, visszarángatva a valóságba. Kihátráltam az ölelésből, felsőm szélét rángatva.
- Ki szeretne repülni? – fordult az osztály felé határozatlanul Derek, de az ujjongások és levegőbe emelt kezek, azonnal visszaadták magabiztosságát. – Rendben nyugalom! Mindenkire sor kerül!
Sorban osztotta a cirokseprűket, hangosan elmagyarázva a teendőket.
Aha… Tehát csak engem részesített suttogásban…
Pillanatokon belül, már az összes osztálytársam a fák felett körözött. Az összes kivéve egyet.
- Lilian, te nem mész?
Fejrázással válaszolt, közelebb lépve hozzám.
- Mit szólsz egy versenyhez? A nyertes bármit kérhet a vesztestől.
- Benne vagyok! – kapott habozás nélkül a felé nyújtott seprű után, és már száguldott is a levegőben.
Ez gyors volt! Még könyörögnöm sem kellett.


Krumpliszsák módjára dőltünk az ágyunkba.
- El sem hiszem, mekkora pánik keletkezett a fürdőben, amiatt az apró tetkó miatt.
- Apró? Senkisem szólt, hogy a familiárisunk rátetoválódik a testünkre! – mutattam nyakhajlatomra, ami hajamnak, valamint egyenruhámnak köszönhetően rejtve maradt, egészen fürdésig. Ahol eddig semmi sem látszott, most egy fekete bagoly díszelgett.
- Nekem tetszik!
Bal bokáján ott tekeredett egy sárkány, ami az ágya végében fekvő Vihar, kiköpött mása volt.
- Most jut eszembe, mégis mi történt Váradi óráján?
Eszembe jutottak a délután történtek és azonnal a párnámon pihenő társamra pillantottam. Borzongás futott végig gerincemen. Felhúztam térdeimet, átölelve őket.
- Olyan jól ment, aztán egyszercsak bumm! Kilőttél rakéta módjára!
- Bevillant egy kép… kiskoromból…
Lehorgasztottam a fejemet, visszagondolva az órán látott jelenetre.
Nem emlékszem semmire 7 éves korom előttről… Ma viszont, mikor csukva volt a szemem, pár másodpercre feltűnt egy kép, amint gyerekként egy seprűvel lebegtem valahol, ami teljesen ismeretlen számomra. Anyu pontosan akkor lépett be, én pedig ijedtemben leestem. Nagyon leszidott. Ezután többé nem engedett seprű közelébe.
- Ha nem akarsz, nem kell róla beszélned.
Rám mosolygott, amire mindössze egy bólintással válaszoltam tovább merengve.
De akkor sem értem, miért pont most emlékeztem vissza…
Ha az, amit láttam igaz, akkor nem végig nevelkedtem varázslat nélkül. Viszont ez azt jelentené, hogy anyu hazudott nekem. Ismételten. Ezért nem emlékeznék semmire 7 éves koromig? Lehet csinált valamit? Holnap utána járok!
- Jó éjt! – bújtam be takaróm alá, amire Aqua azonnal rákuporodott.
- Neked is!

8.Fejezet

- Vivian! El fogsz késni az évnyitóról! – virradtam anyám kiabálására, mielőtt a földön találtam magam.
Olyan dejavu érzésem támadt…
- Hány óra?
- Öt perc múlva 9.
- Mi van? Miért nem keltettél hamarabb?
Ugrottam talpra, ezután egyenruhámat magamra rángatva az udvarra rohantam.
Kivágódva az üvegajtón, minden szem rám szegeződött. Vészcsengettyűm beindult, ahogy próbáltam minél gyorsabban láthatatlanná válni.
Basszus, ugye nem késtem el?
Ingem alját szorongatva, végig a pázsitot bámulva kullogtam a tömeg mögé, jó messze a bámészkodó szempároktól.
Ez az átkozott szerelés meggátolja a kaméleon képességeim rendes működését.
- Üdvözöljük önöket a Wiccaches Boszorkányképzőben! Kérek minden diákot kövessen minket az étkezőbe, ahol hivatalosan is sor kerül a tanévnyitő ünnepségre! – ezzel igazgatóbácsi anyámmal, valamint feleségével elindult, a diáksereggel nyomukban.
Ő meg mikor ért ide? Amikor én indultam még az orvosiban teázgatott.
Útközben, szinte mindannyian csendes társalgásba elegyedtek, vagy az épületet csodálták. Ezzel ellentétben én a sor végén kullogtam célunkig, azon izgulva vajon mit fogok iszonyatos módon elbaltázni. Vagy inkább mit nem.

Belépve, a szokványos látvány helyett most színes szalagokkal díszítve fogadott a helyiség. Az asztalok dugig diákokkal, a terem elejében lévő asztalnál pedig ismeretlen arcok között észrevettem Dereket és Ninát. Hozzájuk csatlakozott Lara anyuval. Az igazgató mellettük, a pódiumnál állapodott meg, ezután jelzett üljünk az oda pakolt székekre.
Miután helyet foglaltunk, Szigeti az emelvényre helyezett gömbre mutatott.
- Mint azt a legtöbben tudják, iskolánk diákjait egy-egy domumba osztjuk be itt tartózkodásának idejére. Tekinthetnek rá akár családjukként. Ha hallják a nevüket fáradjanak ide, ezután kezüket helyezzék a kristálygömbre.
Sorban haladtak az emberek előttem, miközben én cipőmet bámulva vártam, mikor kerülök sorra. Kezemben szorongattam felsőm, mikor egy igen ismerős név ütötte meg a fülem.
- Szigeti Lilian!
Pár székkel arrébb felállt egy vérvörös hajú, magas lány, a férfihoz sétálva. Tekintetem Lara-ra terelődött, aki csillogó szemekkel fürkészte őt. Leon szintén elég nagy figyelemmel kísérte, ám amikor a gömbhöz ért, arckifejezése csalódottságot tükrözött. Ajkát vékony vonallá préselte, kezei alig láthatóan ökölbe szorultak. A Szigeti lány köpenyének belseje, feketéről mentazöldre változott, mielőtt visszasétált a helyére. Figyelmem arcára terelődött.
Smaragdzöld szemeivel Leont pásztázta, ajkait rágcsálva. Ezzel ellentétben a férfi a névsort figyelte.
Fehér ingjét nadrágjába tűrte, erre vörös övet csatolt. Magassarkúja minden lépésénél kopogott, ám helyére érve sem hagyta abba. Folyamatosan ütögette a márványhoz, kapva néhány rosszalló pillantást. Középhosszú vérvörös haját füle mögé tűrte, végül felém fordulva tekintetünk találkozott. Azonnal elfordultam, ám továbbra is éreztem amint engem figyelt.
- Váry Vivian!
Nevem hallatán idegesen felugrottam, röhögést nyerve a jelenlevőktől. Bizonytalan léptekkel indultam el a diri felé, aki végig figyelte minden mozdulatom. Egyszer még sikerült is megbotlanom a semmiben, amitől majdnem pofára estem. Elé érve félénken rápillantottam. Féloldalas mosollyal és bólintással válaszolt.
Ez aztán a biztatás…
Megérintettem a gömböt, aminek következtében jóleső bizsergés járta át a testem. Valaki hangosan felszisszent. Ezt követte pár hasonlóan vészjósló reakció.
Az igazgatóra, majd a többi tanárra kaptam tekintetem. Hitetlenkedő szempárokkal találtam magam szemben. Ezt követően az egész tantestület anyut kezdte bámulni.
Tudtam. Valamit rohadtul sikerült elcsesznem megint.
Kezemmel megragadtam felsőm, tekintetem lesütve cipőm orrát pásztáztam.
- Elementum.
Az igazgató hangjára felkaptam fejem, majd azonnal a köpenyemre néztem. Ami hajdan még fekete volt, most türkizkék színben pompázott.
Akkor ezek szerint nem bénáztam el? Sikerült?
Várakozás nélkül robogtam vissza helyemre, így próbálva kerülni a figyelmet, amiben részesítettek. Azonban a kíváncsiskodók elől, nem menekültem.

- Kérem foglaljanak helyet saját domumjaiknál! – mutatott a diáksereg felé a diri, helyet foglalva felesége és anyám között.
Három asztal, három domum. Elementum, Albamentum, Furvus. Az elsőnél fehér, a másodiknál fekete, míg az utolsónál ülők mindegyikének négyszínű köpenye volt.
Az utolsóhoz sétálva, nyomban leültem a legvégére, összekuporodva a bámészkodó szempárok elől.
- Bemutatom a domum vezetőket.
Diri újbóli intését követően Lara, egy magas férfi, valamint ő maga sétáltak elénk. Hozzánk az ismeretlen került, a másodikhoz Leon, az elsőhöz pedig Lara.
Ki gondolta volna, hogy azok ketten a két ellentétes domumhoz tartoznak…
Közelebb sétált hozzánk az idegen, acélkék szemeivel végig nézve rajtunk. Világosbarna haja rendezett copfban verdeste háta közepét. Szikrázó mosolyt villantott, mielőtt bemutatkozott.
- Erdősi Alex az Elementum vezetője. Bármilyen kérdésetek, esetleg problémátok adódna forduljatok hozzám bizalommal.
Derek 2.0. Ugyanolyan kiszámíthatatlanul kedves. Még egy ember, akitől tartanom kell. Csodás éveknek nézek elébe.
- Szigeti Leon, a Furvus vezetője. Sok sikert kívánok a tanulmányaikhoz.
- A nevem Szigeti Lara, az Albamentum vezetője. Érezzétek magatokat otthon, és szórakozzatok jól. – pattogott megszokott módján, amin rögvest szememet forgattam.
- Az elsősök kivételével, kérem menjenek az órájukra! Önök a vezetőikkel fáradjanak kijelölt helyeikre. Sikeres tanévet kívánok!
Ez igen Leon, te még mindig totál lehangoló módon viselkedsz…
A legtöbben felálltak az asztaloktól, átlépve az ajtók valamelyikén. Miután szinte a diákok 90%-a eltűnt, mi is felkeltünk a padokról.
- Erre gyertek! – indult el a lefele vezető ajtón Erdősi, csapatunkkal a nyomában. Körülbelül 20-an maradtunk, ám a legtöbben már így is csevegésbe fogtak, míg én hátul kullogtam, élő kísértetként zárva a sort.

Egészen a legalsó szintig terelt minket Erdősi tanárúr, végül ki az iskolából.
A tó előtt telepedtek le a legtöbben. Ezt követően néhányan a padokat foglalták el, míg a maradék tanuló, beleértve engem is, messze a víztől helyezte kényelembe magát.
Jobban megfigyelve, a kis csoportunkban Szigetiék lánya továbbá két lány viselt nadrágot, a többi mind különböző hosszúságú, valamint szabású szoknyát hordott. Ráadásul fiúk és lányok fele-fele arányban voltak megtalálhatóak.
- Hadd mutatkozzam be még egyszer! A nevem Erdősi Alex az Elementum vezetője, emellett én fogom az elemi varázslatok kivédését tanítani. Ennyit a formaságokból. Először, mi lenne, ha bemutatkoznánk egymásnak? – mosolygott, amire a legtöbben bólogattak. – Haladjunk névsor szerint. Váry Vivian.
Ezt nem hiszem el! Tuti szándékosan csinálta!
Kezem lassan emelkedett a levegőbe, jelezve még élek. Ennek köszönhetően ismét minden egyes gyerek engem bámult, a tanárral együtt. Agyam lassan leállt, a fogaskerekek csikorogva húzták be a vészféket.
-Hallgatunk.
Ingem alját kezdtem piszkálni, hajammal takarva arcomat, hogy még véletlenül se kelljen senki szemébe néznem. Nagyot nyeltem, mielőtt harcot vívva a torkomban ragadt szavakkal végre kinyögtem valamit.
- Váry Vivian. Nagyon örvendek…
Egy egércincogásnál semmivel sem hangosabb hangom tanárúr kedvére tett. Az arcom azonnal lángba borult miközben próbáltam, minél láthatatlanabbá válni.
- Nyugalom, nem fogunk megenni téged. Csak bátran.
Kínomban rábólintottam, de az tuti én meg nem szólalok többet. Minden erőmet bevetve sikerült ez is. Az agyam végleg feladta a szolgálatot.
- Szeretnél még valamit mondani magadról?
Próbálkozott volna tovább, azonban egy fejrázás részemről eléggé meggyőzte arról, hagyjon békén.
- Ki a következő… Szigeti Lilian?
A név hallatán felkaptam fejem. Fogalmam sincs miért, de felkeltette kíváncsiságomat. Nem messze tőlem vérvörösre lakkozott ujjak emelkedtek nyúzott lassúsággal a magasba.
- A nevem Szigeti Lilian. Örvendek.
Nem éppen bőbeszédű egy csapat…
Ez mégis ki volt?
Körül kémleltem, végül a tanárúron akadt meg tekintetem. Sóhajtva böngészte noteszét, jegyzetelve magának.
Azonban egy óvatlan pillanatban tekintetünk találkozott. Rögvest elfordultam, így észrevéve, Lilian is őt leste. Hamarosan tanárúrnak szintén feltűnt, ám a vöröshajú lány egy szemforgatással elintézte kérdő pillantását.
Ez a csaj se semmi! De mi a fene volt az, az előbb?
Na tessék! Már megint engem figyelt. Mit csinálhattam, ami ennyire felkeltette az érdeklődését? Hülye kérdés. Kapásból tudok két dolgot is.

A talajt bámulva ültem végig az egészet. Azonban megjegyezni az embereket képtelenségnek számított. Részben a névmemóriám nem létező, másfelől a figyelmem teljesen más irányba terelődött. Ugyanis egyesek egész idő alatt szigorúan engem bámultak.
- Most, hogy így összeismerkedtünk, mit szólnátok iskolai körúthoz?
Ahogy felugrott a padról Erdősi energiától túltengve, a maradék életkedvem is elpárolgott. Fogalmam sincs honnan szedik ezt a rengeteg adrenalint, de gyötrelmes még nézni is.
Követtem az épületbe, vonszolva magamat az osztály után. Bent mindenfelé diákok hemzsegtek. Biztos szünet van.
Szuper! Még több ember!
Mikor pillantásom megakadt a lépcsőn rájöttem, izgalmas nap elé nézünk. Főleg, ha az egész iskolát végig akarja járatni velünk.
Pont velem egyszerre sóhajtottak fel. Észrevéve az engem figyelő vöröshajú lányt, nyomban kirázott a hideg. Bekapcsolt saját bejáratú biztonsági rendszerem az agyamban, iszonyatos vijjogással kényszerítve fogjam menekülőre.
- Nyugalom hölgyeim, nem fogjuk az egész iskolát körbejárni. – nevetett tanci, melyre válaszul közös sóhajtást kapott tőlünk.
Ismét hidegrázás futott végig gerincemen. Életemben nem voltam Sabrinán kívül senkivel sem ilyen összhangban. Ez a csaj a frászt hozza rám!

Szavához tartva magát, csak a legfontosabb helyeket mutatta meg. A tanárit, igazgatóit, az orvosit. Figyelmeztetett, a tiltott folyosó közelébe se menjünk, majd a hátralevő időben felsétáltunk a harmadik emeletre, ezután az egyik terembe vezetett. Belépve, a kintihez hasonló tervezés fogadott.
Hatalmas helyiség tárult elénk. Egy átlagos teremhez hasonlított, csak több térrel.
- Foglaljatok helyet!
Én természetesen leghátul a sarokba ültem, kerülve a figyelmet. Vagyis majdnem sikerült… A Szigeti lány ugyanis úgy gondolta mellettem sokkal jobb ülni és onnan bámulni.
Kezd az agyamra menni! Ha mondani akar valamit, bökje már ki!
- Mint tudjátok, pálca nélkül képtelenek vagytok a mágia használatára, ami az életetek elengedhetetlen része.
Ja persze, egy hete még a létezéséről sem tudtam!
- Ezt a fontos pálcát fogjátok elkészíteni, mellyel nagyszerű boszorkányokká válhattok. – magyarázott, mielőtt mosolyt villantott felém.
Persze én mit csinálok? Elfordulok erősen pásztázva az ablakon kívüli tájat.
A rohadt életbe is! Ha ez lesz az év hátralevő részében, inkább a tóba ugrom.
Azt hiszem, nem kedvel engem…
Már megint!
Az ismételten sóhajtozó tanci felé kaptam tekintetem, ám ő addigra más fele figyelt. Lilianra néztem, aki szintén a férfit bámulta.
Ő is hallhatta? Ha emlékeim nem csalnak, Lara lánya is képes a telepátiára. Amiatt lenne?
Gondolkodni sem maradt időm, ugyanis Erdősi belekezdett a pálca készítésének magyarázatába. Egyszerűen emellett érthetően beszélt, így még nekem is sikerült felfognom, azzal a csöpp agyammal.
Sokkal használhatóbb lennék, mondjuk felesleges bámészkodók nélkül.
Követtük az utasításait, ennek köszönhetően lassan, minden diák előtt különböző színű fény jelent meg. Mikor az kialudt, már egy-egy pálca hevert a helyén.
Előttem egy fekete pihent, melyre, hínárminta fonódott. Közelebbről szemügyre véve, két keresztbe tett fáklyát pillantottam meg markolatának aljába vésve.
Valahol mintha láttam volna ezt az emblémát…
Azonban töprengésem abba maradt mihelyst világoszöld fény villant látószögem sarkában. Vöröskére pillantottam jól megfigyelve mit alkotott.
Viharszürke, körülbelül az enyémmel egyhosszú, mentazöld indamintával díszített pálcát forgatott kezében.
Végig pásztáztam a termen, kíváncsian lesve a többiek munkáját. Valakinek kövekkel vagy kristállyal díszített, míg másnak csak egy egyszerű vésetet találtam rajta. Az egyetlen, ami közös az a tulajdonos elemének megjelenése valamilyen formában.
- Szép munka! – mosolygott a csipet-csapatra, erre az osztály elégedetten vigyorgott, illetve kezdett beszélgetésbe.
Mi szép csendben bámultunk a tanárra.
Más lehetőség híján, pálcámat hosszúszárú cipőmbe dugtam. Kissé kilóg belőle, így kényelmesen elő lehet húzni, ha nagyon muszáj.

Végső utunk az elsőre vezetett. Az egyik terembe betérve kisebb hely fogadott minket, ráadásul itt már tanári asztalt is raktak. Ugyanúgy a sarokban kötöttem ki, természetesen Szigetit újra magam mellett tudhattam.
Kis idő elteltével Erdősi helyet foglalt velünk szemben elégedetten mosolyogva.
- Remélem mindenkinek van hova felírni az elhangzottakat.
Az egész osztály azonnali kutatásba kezdett a táskájában. Előrángattam a fekete noteszem, majd oldalra pillantottam. Ugyanolyan. Legalább a tollunk nem egyezett. Az már tuti kikészítene. Így is hátborzongató érzésem támadt tőle.

Tanci lediktálta az órarendünk, a szüneteket, csengetési rendet, valamint az ünnepeket. A tantárgyak továbbra is kész rejtélyt jelentettek számomra…
- Ennyi lett volna mára. Élvezzétek ki a nap hátralevő részét. Ismerkedjetek, barátkozzatok, ezen felül sok sikert a tanévhez. Mehettek ebédelni!
Mosolyogva búcsúzott el tőlünk, a csapat azzal a lendülettel összecuccolt az ebédlő felé véve az irányt.
Odaérve ismételten az asztal végénél ültem. Ami vöröskét illeti, ő tőlem nem messze foglalt helyet, megint.
- Lilian! Rég láttalak!
Azonnal felfigyeltem a név hallatán. Magas szőke copfos srác termett az említett mögött. Fehér ingjét szinte vállig feltűrte, nadrágja lazán lógott csípőjén. Mogyoróbarna szemeiben huncutság csillant, ahogy bakancsában közelebb lépett, ingjének gallérját igazgatva. Mintha lenne még gomb, amit tépkedhetsz…
Ez nem sok jót sejtet. Valamiért beindult a vészcsengőm a fiú láttán.
A megnevezett személy hatalmas sóhaj kíséretében nyúzottan felkelt, odébb sétálva vele. Kezeit mellei előtt összekulcsolva, fejét oldalra biccentve meredt, kérdő pillantással a srácra. Mindeközben a falnak támaszkodott. Szemben a srác zsebre dugott kezekkel vigyorgott, hátát az ablakhoz nyomva.
- Mit akarsz Henri? – sóhajtott újra, szöszke vigyorát szélesítve.
A látványra összébb préselte ajkait súlyát a másik lábára helyezve. Látszott rajta mennyire utálja a helyzetet, amibe került.
- Gondoltam köszönök, ha már úgyis egy domumba kerültünk. Valamint biztos voltam benne, hogy hiányoltál. Végtére is egy hete nem láttál. – lépett közelebb hozzá, Liliant hátrálásra késztetve.
- Annyira hiányoztál, mint sárgaláz a lepratelepre.
- Ugyan bogaram, ismerd be végre, bejövök neked. – újabb lépés előre és egy hátra.
- Ja, akár csukott ablakon a friss levegő. Nem vonzanak az ilyen egoista barmok. Tudod, akinek van akár egy csöppnyi esze is, távol marad tőled.
- Szívecském, le sem tagadhatnád. Máskülönben, miért jöttél ide velem? – vigyorgott kajánul, amitől már fojtogatási kényszert éreztem.
Ez tényleg ilyen gyökér? Sír a föld alattad gyerekem!
- Ráhagynád az idióta becézgetéseket? A nevem Lilian. Próbálkozz olyannál, akinek tetszik ez a sok zagyvaság, amit te összehordasz! Most pedig, visszamegyek a többiekhez. – fordított neki hátat, ám a barom hipp-hopp előtte termett.
- Ne siess annyira csillagom, még szó sem esett arról, mikor randizunk.
Basszus, hozzád képest egy vödör szén atomvillanás! Kedvem támadt megfürödni egy kád hajszárítós vízben…
Lilian elnevette magát.
- Tudtam, hogy tetszeni fog az ajánlatom.
Közelebb hajolt hozzá őgyökérsége, ezzel a jelenlévők valamennyiének figyelmét magukra terelve. A lányok hangos sutyorgásba kezdtek, míg a fiúk többsége fütyült, esetleg vadalma módjára vigyorgott. Láttam Lilianon, pillanatokon belül kicsinálja az idiótáját, ezért felpattanva a helyemről mellé masíroztam, csuklón ragadva. Hidegen hagyva a fejemben jajveszékelő riasztómat, próbáltam minél hamarabb eltávolítani a fiú közeléből. Arról nem is beszélve, mennyire köddé akartam válni.
- Már mindenhol kerestelek! Rengeteg dolgunk lenne!
Sikeresen elkerültem a vérfürdőt, otthagyva az ökröt, aki tágra nyílt szemekkel bámult utánunk.
Mivel a műsornak vége lett, mindenki ismételten a saját dolgával foglalkozott. Egy halom csaj például azonnal rávetette magát szöszkére. Ízlés semmi.
- Köszi. Jövök neked egyel.
Ekkor fogtam csak fel, mit is műveltem az imént. Idióta! Maradtál volna nyugton!
- Nem akartam, már az első nap gyilkosságot.
Hangosan felnevetett, nyerve néhány furcsa pillantást. A saját síromat ásom azzal, ha a közelében maradok. Ideje lelécelni!
- Akkor én megyek is…
- Várj!
Miért? Kellett ez neked Vivian?
- Igen?
- Valamit kérdezni szerettem volna tőled.
Azt hiszem innen nincs menekvés. Szembe nézek vele és húzok a francba, jó mélyre a föld alá.
- Ez rám is igaz.
- Csak tessék.
- Miért bámultál egész nap? Ráadásul folyton a nyomomban voltál.
- Jaaa, hogy az… - csapta öklét tenyerébe.
Értetlen pislogásomra elvigyorodott, tovább fokozva értetlenségemet.
Fuss Vivian! Mintha az életed múlna rajta!
Kíváncsi voltam valamire!
Mégis mire?
- Erre. Láttam, nagyon figyelted Alex-et, de csakis akkor, amikor egy-egy kósza gondolat foszlánya hallhatóvá vált. Telepaták képesek csak ilyenre, így ki akartam deríteni, az vagy e. - suttogta.
- Akkor jól sejtettem… Ki az az Alex?
- Sejtetted? Hogy? – kiáltott fel, újabb bosszankodó pillantásokat kapva.
Ezt igazán befejezhetné! Utálom, amikor bámulnak!
- Amikor ideérkeztem, a növényházban beszéltem anyukáddal… de ki az az Alex?
Szóra nyitotta száját, azonban mielőtt válaszolhatott volna felállt az igazgató. Nyomában az egész tanári karral, minden figyelmünk feléjük irányult.
- Remélem jóllaktak, ugyanis ideje, hogy az elsősök a szobájukba vonuljanak. A többiek menjenek órára!
A tanulók nagy része sóhajtozva, morogva, vagy éppen faarccal indult órára. Kezdem sajnálni őket…
Az összes elsős, beleértve minket is, a vezetőnknél gyülekeztünk. Mindhárom tanár egy irányba indult el.

A három csoport együtt haladt, egészen az iskola bejáratáig. Néhányan elköszöntek mielőtt távoztak a fakapun.
A többiekkel balra mentünk a creppy folyosón. Megnyugtatott, nem csak én találtam annak. A lányok közül páran, sőt a fiúkból is volt, aki közelebb húzódott a mellette lévőhöz.
Ugyanaz a látvány, akár az orvosi felölin. A végén csigalépcső, amin bánatomra elindultunk felfele. Csak ne Dereknek legyen igaza…
Amikor már a hatodik emeletet hagytuk el fejben szidni kezdtem tancit. A hetediken végre megálltunk.
Igazán remek.
- Ez itt a fiúk részlege. Kérem jöjjenek utánunk. – intett az igazgató majd, Erdősivel, valamint a többi hímnemű egyeddel, elindult egyenesen a szobák felé.
Nem lehet igaz! Ez azt jelenti, mi rohangálhatunk a nyolcadikra minden alkalommal? Már most kiköpöm a tüdőm és ezt minden egyes nap…
- Nem fair.
Morgott mellettem Lilian is. Elnézve egyik lánynak sem tetszett igazán.
Ennyit az egyenjogúságról.
- Hölgyeim, erre tessék! – indult tovább Lara felfele, mi pedig kénytelen kelletlen követtük őt.
A nyolcadikra érve egyenesen vezetett az utunk előre.
Az ajtók előtt azonban lefékeztünk. Tancinéni ugyanis valami papírt rángatott elő a zsebéből, majd mosolyogva felénk fordult.
- Aki hallja a nevét jöjjön ide és megmutatom a szobáját, valamint, a zár használatának titkát.
A csipet csapat egymásra bámult értetlenül, hátha a másik tudja miről van szó.
- Minden oké?
Kérdeztem Liliant, mikor már minimum 2 perce állt, arcát kezébe temetve. Ezalatt minimum hússzor sóhajtott.
- Az anyám… Folyton kiégek tőle. Úgy viselkedik, mint egy óvodás. Túl sok az energiája!
- Akkor ne akarj az enyémmel találkozni. Ugyan kevesebbet pattog, de max 2 fokkal jobb a tiednél. Nem éppen tudom kezelni az ilyen embereket…
- Váry Vivian!
Nevem hallatán felugrottam, riadtan meredve előre. Beletelt 2 teljes percbe, mire felfogtam miért szólt rám, vagyis inkább nekem. Odarobogtam tancinéni mellé, aki pillanatokon belül agyon is szorongatott.
Csattanást hallottam. Ezt követően a szemem sarkából láttam amint vöröske, kezét ismét homlokán tartja.
- Szigeti Lilian! – engedett el végre, csak hogy megsüketítsen.
Fülemet dörzsölve léptem arrébb, hátha támad még ilyen remek ötlete. Mikor a szólított mellém ért, ő is kapott egy fojtogatós szorongatást. Legalább nem csak én szenvedek.
- Rendben lányok. Ti vagytok az utolsók. Erre gyertek!
A folyosó végéhez pattogott. Hatalmas faajtó magasodott, tele rozsdásabbnál rozsdásabb lakatokkal. Eléggé egyértelmű lehetett mire gondolok ugyanis egy teljes pillanatra megkomolyodtak arcvonásai. Azt ott – mutatott a lakatos ajtóra – kerüljétek el. Tilos belépni! – ezután visszatért bosszantóan energikus énje – Ez itt a ti szobátok. A bejáratokon a biztonság érdekében különleges zár van. Belülről ki lehet nyitni egyszerűen kilincscsel, de kívülről csakis jelszó használatával. Ezt egyedül a szoba tulajdonosai tudják, így a tanárok sem juthatnak be.
Próbáltam a hallott információt feldolgozni, több-kevesebb sikerrel. Pislogtam előre, a végén pedig Lilian felfogása bizonyult gyorsabbnak.  
- Akkor mi honnan tudjuk?
- Nagyon egyszerű aranyom! Tegyétek a kezeteket az ajtóra, miután átbeszéltétek, mi legyen az, végül gondoljatok rá és kész is. Onnantól kezdve csak ezzel lehet kinyitni az ajtót.
Egymásra bólintottunk Liliannal, egy-egy mancsunkat a fának nyomva.
Telepaták!
Épphogy fejben kimondtam, az ajtó kitárult előttünk.
Ijesztő ez az összhang…
- További szép napot bogárkáim! Vacsoránál találkozunk!
- Jesszusom…
Sóhajtott még utoljára szobatársam tova szökdécselő anyjára, mielőtt beléptünk újdonsült hálónkba.
A szoba bámulatosan festett. Hat szög alakja különös, mégis elég érdekesen lett megoldva. A falakat átlósan türkizkékre, illetve zöldre festették. Emellett az ajtóval szemben hatalmas kupolalakú rózsaablak helyezkedett el.
Bentebb lépve elsüppedtem az óriási pihe-puha ébenfekete szőnyegben, mely a helyiség közepén feküdt, majdnem fedve az egész talajt.
Az ablak két oldalánál lévő falakhoz egy-egy baldachinos ágyat, míg az ajtónál a fekvőhelyekkel átlósan egy-egy szekrényt raktak.
Baloldalt, melynél a fal türkizkék volt, megpillantottam cuccaimat.
Ezek szerint ez az én részem.
Lilian velem szemben azonnal levetődött. Egy ideig csendben figyeltem, végül követve példáját leültem a saját helyemre.
Egy ideig síri csend honolt, azonban agyam működése hamarosan helyreállt.
- Tényleg! – kiáltottam hirtelen – Elárulod végre, ki az az Alex?
- Erdősi Alex, a domum vezetőnk.
- De miért hívod a keresztnevén?
- Akivel ma találkoztál, tudod, a gyökér. Henri az ő fia.
- Tessék? Ő a…
- Tudom mire gondolsz. Elvégre őszőkesége egy szoknyavadász, beképzelt, egoista majom. Alex meg szöges ellentéte.
- Ez nekem még mindig magas. Miért hívod Alexnek?
- A szüleimmel elég régóta ismerik egymást, ezért szinte együtt nőttünk fel, azzal a marhával… A te szüleiddel mi a helyzet? Ők is ide jártak?
- Anyum igen. Sőt ő még most is itt tartózkodik… Az iskolaorvos, Váry Tamara.
- Tamara lánya vagy? – olyan gyorsan ugrott fel, mint Sabrina egy pók láttán. Szemeiben ugyanaz a fény csillogott, akárcsak Laráéban. Ez nem sok jót sejtet. Elvégre a fránya gének tagadhatatlanok.
- Igen. Úgy veszem észre, mindenki ismeri.
- Elég közeli barátok anyuval, ő vigyázott rám kiskoromban. Utána is látogatott minket, de csak nagyon ritkán. Most már világos mire értetted a hasonlóságot anyuék között. – kuncogott.
- Te úgy nőttél fel, hogy végig tudtál arról a családod boszorkányok leszármazottja?
- Persze! Talán te nem? Hiszen Tamara az anyukád…
- Az egész mágiáról meg erről a helyről, csak egy hete szereztem tudomást.
Elhallgattam. Már ígyis rengeteget kikotyogtam, talán többet is mint kellene.
Türelmesen, csendben fürkészett, majd a végére érve leült mellém, karjaival átkarolva vállaimat.
- Ne aggódj nem fogom harapófogaóval kiszedni belőled. Ha nem érzed úgy megbízhatsz bennem, semmi gond. Totál megértem.

Furcsa mennyire nem éreztem késztetést a távolságra. Hiszen még a saját anyámtól is hideg futkos a hátamon, akárhányszor megölel.
Egyszer csak hasam korgása közbeszólt, visszarángatva minket a valóságba.
- Menjünk vacsizni!
Halkan cseverésztünk a vacsora alatt, és szerencsénkre most senki sem szakította félbe az étkezésünket.