7. Fejezet

A kapun kívül hatalmas erdő tárult a szemem elé.
- Wow!
- Ez korántsem minden. Gyere!
Arcára gyermeteg mosoly ült ki, ahogy csuklómat megragadva, húzott előre. Talán 15 perc telhetett el így, mielőtt lefékezett. Hirtelen reakciójának köszönhetően nekirohantam, így fenekemen landoltam. Morogva tápászkodtam, fel mellé lépve.
- Te meg mégis miért…
Minden szavam torkomon akadt kifejezése láttán. Szemei szinte ragyogtak, míg arca teljesen kipirult. Gyermeki vigyorát lágy mosoly váltotta fel, ahogy egyre csak maga elé bámult. Követtem tekintetét, ezzel elém tárult csodálatának tárgya.
A magas fák lombján átsütött a napfény, beragyogva az egész tisztást, amit nagyon is élveztek a körülöttünk levő növények, valamint virágok. Velünk szemben, hatalmas kövön ücsörgött könyvét olvasva egy fiatalhölgy. Derek minden figyelmének középpontjában.
Hangomra felkapta tekintetét olvasmányából, felfedve előttem kerek orcáját. Limezöld íriszeiben a Nap sugarai táncoltak, apró rózsás ajkai lassan elnyíltak.
- Szerbusz Nina.
A férfi nyikkanására ismét a – leginkább tündérre emlékeztető – lányt vizslattam.  Citromsárga dresszben, mezítláb élvezte a tavasz kezdetét, méregzöld haja valahol mögötte a fűben ért véget.
Tündér? Akkor ő lenne…
- Váradi tanárúr! – sipította, mielőtt pánikolva orra esett.
- Jól vagy?
Egyszerűen pislogtam a férfi gyorsaságán, amivel elhúzott mellettem. Azonnal mellé sietett felsegítve ámulatának tárgyát. Ezzel szemben a lány nyomban lehajtotta fejét, hosszú hajával takarva el vöröspozsgás arcát. Egyedül a madarak csicsergését, valamint elfojtott kuncogásomat lehetett hallani, ahogy Derek tarkóját vakargatva tolatott hátrébb.
Ez mulatságosnak ígérkezik.
- Köszönöm Váradi tanárúr!
- Kérlek nyugodtan szólíts csak Dereknek.
Bólintott, továbbra is a füvet pásztázva. Csakis akkor terelődött tekintete másfele, mikor a tanárúrhoz sétáltam.
A minimum három fejjel alacsonyabb nő kíváncsi pillantásokkal méregetett, ám egy szót sem szólt továbbra sem. Mikor fejét oldalra billentette vettem észre kissé hegyes manófüleit.
Lehet mégiscsak tündér? Vivian, ne bámuld már!
- El-elnézést!
Éreztem amint belevörösödöm saját hülyeségembe. Ám a hölgy kuncogva intett le, mielőtt még felsőmhöz érhettem volna.
- Semmi baj. Már hozzászoktam, hiszen félig elf vagyok.
Ezek szerint nem lőttem mellé annyira. Csak sikeresen lejárattam magam. Csodás.
- Sajnálom Nina, amiért megzavartunk.
Lám lám te tudsz beszélni? Azt hittem némasági fogadalmat tettél.
- Ne aggódj miatta. – cincogta – Ha szabad megkérdeznem, ő…
Hová tetted a modorodat? Bámulod, de be nem mutatkoznál!
- V-Váry V-Vivian vagyok, nagyon örvendek!
Kezdődik előröl. Pulcsimat rángattam, miközben próbáltam valami értelmeset kinyögni a maradék működőképes agysejtemmel. Eközben Derek úgy nézett rám, mint aki ufót lát. Remek, most már végképp idegi csődtömeg lettem.
- Pataki Nina, részemről az öröm. Várjunk csak! Váry doktornőnek a…
- L-lánya vagyok.
Még doktornő, oda ne rohanjak! Aztán kiderül, anyám valami híresség! Össze kell szednem magam, vagy a végén még azt hiszik kattyos vagyok, ezzel végleg lejáratva őt. Nem mellesleg saját magamat is égetem a leendő tanáraim előtt.
- Éppen miatta vagyunk itt. Vivian mortanusként nőtt fel, ezért tanévkezdésig mindenre meg kell tanítanom, amit a vele egykorú boszorkányok tudnak. – magyarázta egy fának támaszkodva.
Menni fog ez Derek. Lassan már észre sem lehet venni, fülig bele vagy esve. Csak ne lenne az arcodra írva.
- Szegénykém, biztos borzalmas lehetett.
Mikor könnyeit törülgetve szipogni kezdett, gondolkodás nélkül homlokon vágtam magam. Aztán ráeszmélve mit csináltam, ujjaim pulcsim szélébe akasztottam. Ha továbbra is úgy viselkednek, mintha ez egy világrengető tragédia lenne, tuti felrobbanok. Kezd kissé idegesítővé válni.
- Én is szeretnék segíteni a tanulásban!
Hirtelen megragadta kezeimet arcomba mászva, ennek köszönhetően tanci majdnem pofára esett. Hatalmasat sóhajtottam, ismételten fejemet fogva.
Kellett neked a lazát játszani, most nézd meg mi lett a következménye.
- T-természetesen csak ha nem probléma.
- Igen! Vagyis nyugodtan.
Ninától mosolyt, tőlem szemforgatást kapott. Ennyit a természetes viselkedésről. Ha így folytatja az egész iskola tudni fogja mennyire rajong érte.
- Azt gondoltam mesélhetnék neki az itteni élővilágról, bár szerintem neked jobban menne.
Oh anyám! Te hősszerelmes!
- Örömmel!
Azon nyomban felcsillantak szemei, ám mielőtt bármit is felfogtam volna, már csuklómnál fogva húzott bentebb a tisztásra.
Sokkal több napfény jutott ide, így az idő is kellemesebbé vált. Itt-ott hatalmas kövek tűntek elő a fűből, köralakban elszóródva.
Nina helyet foglalt az egyiken, paskolva a mellette lévőt. Szót fogadtam, míg tanci nem sokkal arrébb huppant le, kabátjából kibújva.
- Vivian nincs meleged abban a pulcsiban?
- Most, hogy mondod… - bújtam ki belőle, derekamra kötve. – Kezdhetjük.
- Először beszéljünk arról az állatról, ami a legfontosabb lesz számodra.
- Nekem?
Na ez jól kezdődik… Képes vagyok egy kaktuszt kinyírni!
- Igen. Hallottál már a familiárisokról?
- Semmit.
- De láttál már egyet.
- Mi? Mégis mikor? – fordultam Derek felé, tanakodva. – A beszélő mó… izé Mitugrász!
- Látom nagy hatással volt rád a csöpp ökleivel.
- Csak azért vigyorogsz még, mert engem ütögetett!
- Kiről van szó?
- Tamara familiárisa. Elég lobbanékony egy teremtés.
Kuncogására felkaptam fejem, elvigyorodva. No fene nem jött zavarba! Pezsgőbontásra felkészülni!
- Ezek szerint egyszerűbb lesz az egész. A familiárisok, társaink és segítőink életünk végéig. Minden boszorkány megidéz maga mellé egyet, iskolakezdéskor.
Megidézni? Jézusmáriaszentjózsef! Már az első nap varázsolnom kell?
- Ezek szerint a tanárnőnek is van?
- A Nina is elég. Kérlek tegeződjünk, nem vagyok olyan idős…
Hirtelen olyan deja vu érzésem támadt kipirult arca láttán. Azonban Derek ostoba vigyora láttán elvetettem a gondolatot.
- Nekem nincs familiárisom. Mivel félig elf vagyok, az összes állattal kapcsolatban állok. Azonban koránt sem elég csak megidézni őket! Gondjukat kell viselni, hiszen attól kezdve, előhívtad őt, már a családod tagjává válik.
- És mi a helyzet a medállal? Van bármilyen köze hozzá?
- Mikor a familiáris megszületik, a társa kap egy tárgyat, mellyel képes bármikor rátalálni, ha éppen nincs vele. Persze ez csak később lesz lényeges, mikor már nem kell folyamatosan együtt lennetek, vagy éppen nem lehettek, mert a mortanusoknál szokatlan. Vannak olyanok, akik annyira összenőnek, egyáltalán nincs szükségük rá.
Eddig ez volt a leghosszabb, amit pirulás, nyögdécselés, esetleg tarkóvakargatás nélkül sikerült kimondania. Fejlődő tendenciát mutat Nina közelében. Elég a figyelmét másra terelni máris magabiztosabb.
- Mitől függ, milyen familiárisunk lesz?
- A boszorkánytól. A familiáris személyiségének nagy részét az idézőtől kapja. Valamint a domumától is.
- Domum? Az mi?
Kérdésemre, Nina tancira mosolygott, aki automatikusan zavarba jött. Torkát köszörülte, miközben kipirulva marta nyakát. Épp az előbb dícsértem erre egyszerre csinálja mindhármat. Az ég áldjon meg téged Derek!
Tekintetemre összébb szedte magát, mielőtt kerek mondatokat használva válaszolt.
- A Wiccachesben mindenki egy-egy domumba van beosztva. Ez a három a Furvus, Albamentum valamint az Elementum.
- Tehát erről a beosztásról beszélt… Hogyan döntik el, ki hová tartozzon?
- Az évnyitón meglátod, amikor erre kerül sor.
- Kössz a semmit… - öltöttem rá nyelvet, mielőtt Ninához fordultam, aki éppen próbálta visszafojtani kacagását.
Azonban Derek tekintete sem hagyta el figyelmemet, ahogyan szíve hölgyét leste. Szinte láttam az apró sziveket röpdösni, mikor elnevette magát. Mindjárt elhányom magam. Nekem ez már túl sok.
- Mint a testvérek, úgy civakodtok.
Ha nem kellene tanulnom, most valamilyen kibúvóval itt hagyhatnám őket. Mindenki jól járna. Nekem nem kellene néznem Váradi nyálcsorgatását, ők meg romantikázhatnának édes kettesben. Mint amikor a tanár bent akart tartani óra után és a fiúk felhívtak…
Erről jut eszembe, a telóm meg hova a fenébe tűnhetett? A buszváróban még nálam volt, ami azt jelenti…
- Vivian minden rendben van?
- Persze Nina, csak elkalandoztak kissé a gondolataim.
- Megint milyen szuper ötleted támadt kisasszony?
Gyakran állítják, arcom nyitott könyv. Azonban Derek sóhajtása újra megerősített ebben. Vonásai egy pillanat alatt komolyodtak meg, ahogy szórakozott énem eltűnt.
- Lenne egy kérdésem.
- Hallgatlak.
- Amikor rám találtál, hol voltam?
- Az iskola bejárata előtt feküdtél. Miért?
- Volt nálam bármi is?
- Az ég világon semmi. Miért olyan fontos ez?
- Segítenetek kell nekem, kérlek! – ugrottam le a kőről, ők pedig nyomban ugyanezt tették.
- Miben?
- Valami fontos volt a táskámban, és ezek szerint az ott van, ahol felébredtem. Meg kell találnom.
- Miről beszéltek? Történt veled valami?
- Később mindent elmondok, de egyelőre oda kell jutnom.
A nő először aggódó pillantásokkal méregetett, ezután sokkal komolyabban tette fel kérdését.
- Emlékszel bármire is a hellyel kapcsolatban?
- Egy sötét erdőn keresztül értem egy hatalmas tóhoz, ezen kívül semmi.
- Bőven elég. Menjünk!
Derek csuklón ragadva indult el az épület felé, míg Nina szorosan haladt a nyomunkban. Átvágott az iskolán, majd ki a fakapun, ahol hatalmas füves terület fogadott előtte egy tóval.
- Ott jöttem át! – mutattam a rózsaalagútra.
Agytekervényeim lassan működésbe léptek, emlékeimet felidézve. Visszakövettük minden mozdulatom, amit azon az estén tettem, innen pedig már tisztán láttam az előttünk elterülő sötét erdőt. A széléhez érve lefékeztem.
- Minden rendben?
Hangos visítással indult be fejemben a vészcsengő, ahogy lábaim a földbe gyökereztek. Minden porcikám megfeszült, hideg verejték csordogált testemen, teljesen kihűltem. Mozdulni sem mertem. Kapkodtam a levegőt, a világ forogni kezdett velem.
- Rosszul vagyok. – nyögtem, mielőtt karjaiba borultam.
- Vivian!
- Muszáj visszaszereznem a táskát.
- Nina vigyázz rá.
Fel sem fogtam teljesen a hallottakat, elnyelt a sötétség.


Az orvosiban tértem észhez mellettem Nina, valamint Derek figyelt falfehér arccal.
- Mi a franc történt? Szétrobban a fejem.
Lüktető halántékomhoz kapva próbáltam feltornázni magam ülő helyzetbe, azonban a lány erőlködés nélkül nyomott vissza.
- Összeestél, ráadásul szörnyen belázasodtál. Majdnem egy teljes napig eszméletlen voltál.
- A szívbajt hoztad ránk. Mégis mi a fene történt veled, amitől így pánikba estél?
Csendben maradtam, fülem csengeni kezdett, amitől egyre jobban fájt a fejem. Morogva szorítottam össze szemeim, reménykedve hamarosan alábbhagy a fájdalom.
- Nyugodj meg Derek, ezzel nem segítesz.
Egy hideg kéz. Ennyit éreztem homlokomon, mielőtt kellemes bizsergés futott végig testemen, teljesen ellazítva azt. A csengés egyre halkabbá vált, majd teljesen elhallgatott, megszüntetve a kínzó lüktetést.
Ahogy lassan felnyitottam szemeim, Nina került látószögembe, akit halványzöld fény vett körül.
- Jobban érzed magad?
- Mit csináltál?
- Gyógyítóbűbáj.
- El is felejtettem… A táskám! Vissza kell mennem!
- Maradj nyugton. – kényszerített vissza az ágyba ezúttal Derek. – Elhoztam a holmidat. Miután te elájultál.
Vadul kutatni kezdtem sáros tatyómban, kikapva telómat.
- Na ne már! – kiáltottam csalódottan, mikor észrevettem berepedt kijelzőjét.
Feloldottam. Töltöttség 3%. Beléptem a messengerembe, ahol millió és egy üzenet fogadott a barátaimtól. Ám abban a szent pillanatban ki is kapcsolt. Próbáltam újraindítani, semmi.
- Ennek lőttek…
- Esetleg lemerült?
Arcom láttán, valamint az irritált sóhajom hallatán minden kérdésére választ kapott.
- Ha csak az lenne a baja, bekapcsolna, de semmire sem reagál.
- Akkor azt hiszem tudom holnap mi lesz az első dolgunk.
Felvont szemöldökkel bámultam a vigyorgó férfira, mielőtt fejemet csóválva hátra dőltem.
- Felejtsd el… Nincs pénzem… Tőled pedig nem fogadom el!
- Emiatt ne aggódj. – kacsintott értetlen pislogást kapva.
- Mindened megvan? Annyira vissza akartad szerezni, biztos valami szörnyen fontos dologról van szó.
- El is felejtettem!
- Valami gond van?
- Minden oké Derek.
Táskámat átkutatva Sabrina jegyzetfüzetére bukkantam, emellett egyetlen könyvre. Tisztán emlékszem Anna hetet rakott bele. Mi a fészkes fene folyik itt? Hova lett a többi? Az nem lehet, hogy kiszóródott, különben Derek megtalálta volna…
- Lehetne, hogy holnap folytassuk? – tettettem ásítást, szememet dörzsölve.
Egy ideig gyanúsan méregettek, mielőtt tanci fejét csóválva sóhajtott.
- Pihenj egy kicsit.
Teljesen váratlanul ért, mikor kobakomon végig simított. Kissé hátra is hőköltem, ezt követően távoztak.
Cuccaimmal bevonultam anyu szobájába, mielőtt előkotortam Sabrina vázlatfüzetét, a könyvet, valamint a tolltartómat, törökülésben letelepedve velük az ágyon.
Mit jelenthetnek ezek? Gondolkozz Vivian! A felirat okkal jelent meg! De miért ott és akkor…
- Vivian! Visszajöttem! – nyitott be anyám, mire ijedten ugrottam egyet.
Arcára azonnal rémület ült ki, másodpercek alatt mellettem teremve. Totál elsápadva meredt a furcsa könyvre, majd tekintete a fura jelekre vándorolt. Ettől még jobban kiakadt.
- Ezt honnan szedted?
- Annától?
- Ide vele, most rögtön!
- Mégis mi a fene bajod van? Miért próbálsz távol tartani azoktól a jelektől?
Egy szempillantás alatt pattantam fel helyemről, farkasszemet nézve vele, azonban egyszerűen felkapta a kötetet, kiviharozva a hálóból.
- Tartsd távol magad tőle és felejtsd el az egészet!
Felejtsem el? Lehetetlent kér tőlem!
Összeszedtem a holmimat, kivonulva az orvosiba. Mikor levetődtem az ágyra anyám kérdőn nézett rám.
- Mostantól itt alszom.
Ajtócsapódás volt a válasza.
Estig szótlanul feküdtem. A vacsorámat mellettem hagyta, visszavonulva saját térfelére.
Ha ezt akarod, hát én benne vagyok!

Szinte az egész hét így zajlott le. Anyám egésznap sehol, mikor visszaért bevonult a hálóba és csak vacsoráért mozdult ki. Egy szót sem szóltunk egymáshoz.
A délelőttöket tanulással töltöttem. Derekkel, valamint Ninával ebédeltem, délután ismételgettem.
Sok mindent megtudtam ezalatt a pár nap alatt. Például a familiárisokról. Leginkább olyan állat, ami nagyban tükrözi az idézője személyiségét. Nagyvalószínűséggel akkor én valami tudatlant idézek. Vagy semmilyet és helyette felrobbantom magam.
Emellett tudomásomra jutott az is, miszerint a boszorkányok csak pálcával képesek varázsolni, amit a legelső napon fogunk saját magunk elkészíteni. Már előre is izgulok, ugyanis magamat ismerve tuti elszúrok valamit.
Az ötödik napomon az iskoláról meséltek nekem. Elárulták, az ajtó, amin keresztül az ebédlőbe majd a könyvtárba jutottam, igazából egy úgymond ’kapu’ és nem mellette, hanem felette helyezkednek el a helyiségek. Ráadásul az is kiderült, a suliban lévő összes csigalépcső lift köré épült. A hír hallatán azon nyomban bezsongtam, de amikor hozzátették, csak tanárral használhatjuk, elvették a jókedvemet.
Szombaton kaptam egy listát arról, mit kell beszereznem a tanévkezdésre. Elég érdekes dolgok is előfordultak rajta. Főleg a könyveknél.


Felvettem kopott farmerem, fekete kapucnispulcsim, valamint a cipőm. Hajamat kifésülve az ágyra telepedve vártam a doktornőt, aki félóra elteltével méltóztatott megjelenni, szokásos szerelésében.
- Mehetünk! – indult meg előttem, nekem pedig nem maradt más választásom, mint követni őt.

Kivezetett az iskolából, át a rózsaalagúton, majd az erdőnél jobbra fordult. Meglátva a sötétséget, a hideg végfutott a hátamon.
Szerencsémre nem kellett sokáig látnom, ugyanis hamarosan egy számomra ismeretlen város fogadott.
Boszorkányfalva polgárai elsőre teljesen átlagosnak tűntek. Azonban jobban megfigyelve néhány különleges egyént is találtam közöttük. Vannak régi mesékre hasonlító boszorkányruhában tevékenykedők, színesebbnél színesebb hajúak és átlagos kinézetűek.
Az épületeknél ugyanez a helyzet. Itt-ott különbnél különb házak, valamint boltok helyezkedtek el.
- Oda megyünk!
Fejével egy nagyobb, krémszínű házra bökött, mielőtt ott hagyott. Utána siettem, követve az épületbe. Tudnám hova siet ennyire!
Belépve a szám is tátva maradt az ámulattól. Mindenféle különbnél-különb ruhák, kalapok, kiegészítők és hasonlók telítették a kőburkolatos helységet. Az egész frissen mosott ruhák illatával telítődött.
- Viki!
Épphogy elkiáltotta magát, valahonnan hátulról előbukkant egy alacsony nő. Halál komolyan még anyu is magas hozzá képest a 159 centijével. Szerintem őt már mélységben mérik.
- Tami! Rég láttalak!
Miközben ugrándozott piros, vállig érő haja vérvörös szemébe lógott. Fekete rövidnadrágja feszesen simult kecses, ámbár rövid lábaira, míg fehér ingje úgy lógott rajta, mintha elméretezték volna. Erre egy sötétebb mellényt rángatott. Nyakában nagyon aranyos galamb alakú medál lógott ezüstláncon. Ezek szerint galamb familiárissal rendelkezik…
- El voltam kissé havazva, de egy időre visszaköltözöm.
- Szuper! - pattogott tovább bokáig érő csizmában, mielőtt figyelme kíváncsisággal telve rám terelődött. - Ki ez az aranyos teremtés?
- A lányom.
- A lányod? Miben lehetek szolgálatára?
Azt hittem ennél jobban már képtelenség felpörögni, azonban tévedtem. Úgy pattogott, mint aki duracel elemet reggelizett.
- Öhm... Lehetne, hogy nem magáz?
Kezdtem magam nagyon kellemetlen helyzetben érezni. Cseppet sem segített az, ahogyan közeledett felém, mikor már láthatóan erősen cibáltam felsőmet. Ha ez tovább folytatódik az agyam is kikapcsol, amire még szükségem lenne a mai nap.
- Persze. Hogy hívnak? Én Viki vagyok, ennek a boltnak a tulajdonosa.
- Vivian. Örvendek. - nyújtottam felé lassan kezem, amit ő rögvest meg is rázott.
- Szintúgy. Szóval, miben segíthetek?
- Tudod, most kezd a Wiccachesben és kellenének a megfelelő dolgok hozzá.
- Miért nem ezzel kezdted?!
Eskü ez a csaj, mint egy túlkávéztatott 5 éves.
Hatalmas vigyorral ragadta meg kezemet, az épület hátuljába vonszolva. Itt már sokkal több különös ruha lógott, vagy éppen díszelgett manöken babán.
- Mégis mi ez a bolt?
- Mágus ruházati és kiegészítő üzlet. A Wiccaches néhány különleges tárgyat igényel, amit egyrészről nálam, másrészről az ehhez hasonló boltokban találsz meg. Namár a sulidban kötelező az úgymond egyenruha. Ha lehet így nevezni.
Horkantása cseppet sem nyugtatott. Ráadásul az, ahogyan szemforgatva arrébb lépett néhány ruhadarabot félre dobálva, fokozta a sebességet a pánikvasúton.
- Ezt, hogy érti?
- Hát ők egyenruhának hívják, de igazából, mindenkinek személyre szabott öltözete van. A boszitól függ, milyen a szerkója.
- Ezek szerint én választom ki, mit veszek fel?
- Nem egészen. Tudod, ezekben a ruhákban varázslat lakozik. Ráadásul mindegyik más-más képességgel rendelkezik. A benned lakozó mágia határozza meg. Kapizsgálod már?
- Azt hiszem…
Az égvilágon semmit sem fogtam fel ebből. Mi lesz velem a suliban? Ha már az öltözködés ilyen bonyolult, mi a helyzet a rendes tantárgyakkal?
- Remek! Akkor állj ide, hunyd be a szemed és várd hadd hasson a varázslat!
Minimum tíz percig legyeskedett körülöttem, mielőtt feltaszigált egy hatalmas tükör elé. Lehunytam szemeim, várva a csodát. Pillanatok múlva furcsa bizsergés járt körül, ezzel egyidőben Viki felszisszent. Azonnal rámeredtem, rémülten vizsgálva arckifejezését.
Száját teljesen eltátotta, szemei elkerekedtek, ahogy dermedten állt bámulva engem.
Eltelt egy kis idő mielőtt ismét feleszmélt, azonban reakciója totál váratlanul ért. Felsikított.
- Tami!!
- Mi történt? – rontott be – Ezt jól látom?
Elpattant a húr a fejemben. Mindketten tátott szájjal bámultak, de egyikőjük sem mondott semmit. Nagy levegőt vettem, majd felemelve hangom folytattam.
- Valaki árulja el végre, mi a fene van!
- Nézd meg magad.
Kössz a semmit. Annyit még felfogtam, más a szerelésem. Látom, nem vagyok vak!
Reggeli pulcsi farmer kombó helyett, fehér ing, kék fűzővel leszorítva tűrődött fekete kosztümnadrágba. Ezen pedig földig érő köpeny terült. Az egyetlen, ami ugyanaz maradt a csukám.
- Még mindig nem világos min akadtatok ki ennyire.
- Igaz is. Elfelejtettem, még újonc vagy.
Humoros, roppant humoros. Csak azt tudnám mióta érdekel ez téged…
- Akkor elmondjátok végre, mi az a hihetetlen dolog? – forgattam meg a szemem, kapva rosszalló pillantást anyám részéről.
Igen ez már mindjárt más. Ehhez vagyok szokva.
- Ez az öltözet a legerősebb, legősibb boszorkányé volt.
- Az iskola alapítója, Katalin is ilyet hordott.
Ismét sürgölődni kezdett körülöttem Viki úgy igazgatva köpenyem, mintha valami szent dologhoz érne.
- Az egész ruha előhívja a képességeidet emellett fel is tudja erősíteni, azonban csak a megfelelő használattal.
- Megfelelően használni… a ruhát?
- A többire magadnak kell rájönnöd.
- Akárcsak eddig. Remek…
- Most mennünk kell. Még muszáj beszereznünk néhány dolgot. – ölelte meg piroskát.
A lényeg mindent megtudok majd. Vajon a temetésemre gondolt?
- Hova megyünk? – kotortam elő nadrágzsebemből a listát tartalmazó lapot, miután távoztunk az épületből.
- Szerencsére az elsőéveseknek nem sok dolog kell. Úgyhogy, irány írószert és füzetet keresni.
Válaszra sem hagyott időt, elindult egyenesen. Pontosabban rohant. Ismételten.
Egy aprócska boltban kötöttünk ki. Vettünk füzeteket, melyek sosem telnek be hála a rájuk vetett bűbájnak. Emellett kaptam egy fekete noteszt, amibe minden fontos dolgot feljegyezhetek, plusz tollat egy kisebb válltáskával.
Megjegyezném, az emberek 99%-a végig bámult, ami anyámat cseppet sem izgatta, engem viszont annál inkább. Folyamatosan izzadtam, próbáltam láthatatlanná válni, de tervem dugába fúlt.
Ezek szerint cseppet sem túloztak az egyenruhámat illetően. Remélem van láthatatlanná tevő bűbáj. És ha igen akkor azon nyomban használni akarom.

Utolsó megállónk velünk szemben, a könyvesbolt lett.
Belépve furcsa olvasmányok fogadtak minden irányból. Anyám odament a pulthoz, valami elsőéves tankönyvcsomagról magyarázva az eladónak. Az felemelt egy kupac könyvet, anyám kezébe nyomva, aki készségesen továbbította nekem. Fizetett, végül kicsit sem törődve a halommal a kezemben, amit bármelyik pillanatban leejthetek, megindult a suli irányába.
- Elkéne a segítség!
Utána kiabáltam, mire hátra fordulva végre észrevette szenvedésemet. Sóhajtva leemelte a felét, végül folytattuk utunkat vissza a suliba.
Igazán remek beszélgetőpartner vagy! Vigyázz még a végén felhagyok a gyanakvással.
Az orvosiba érve, ő bevonult a hálóba azzal, pakoljak el aztán maradjak nyugton estig, mivel korán le kell ma feküdnöm.
Kössz, biztos sikerülni fog. Az alvás része főleg.
Semmi kedvem nem volt a fejmosáshoz, így szót fogadtam vacsoráig meg sem mozdulva. Helyette nézegettem a könyveimet.
Elég furcsa címek fordultak elő köztük. Bár a legtöbb elég egyértelmű volt a tantárgyat illetően.
Vacsora után hajat mostam, mielőtt törülközővel a fejemen siettem vissza az orvosiba. A noteszom, valamint a tolltartóm az új táskámba pakoltam. A telefonommal együtt, amit Derek helyrehozatott, végül lefeküdtem aludni.
Remélem minden jól megy holnap…
Egy ideig forgolódtam, azonban pár óra elteltével már az álmok földjén szárnyaltam.