14.Fejezet

Szerencsére, ha fél percig dekkoltunk tanár érkezéséig. Az egyik gyakorlati terembe mentünk, ahol sikeresen megkaptam padtársnak Leókát. Ez már csak jobb lehet…
Sejtésem be is igazolódott, mikor beosztottak minket csoportokba, minden programhoz. Igazán szerencsésnek vallhatom magam, amiért még itt is magam mellett tudhatom a Szigeti fiút. A híres nevezetes Xavérről nem is beszélve.
A merkúr ma retrogádban van? Ezt még később számonkérem Liliantól.

A találkozók délután 5-re lettek szervezve, kedden, csütörtökön, valamint pénteken. 3 hetünk van az eseményig és szinte a semmiből indulunk ki. Emellett a 7 nagyobb programból amit szervezünk, sikeresen beosztottak 2-höz csak, hogy biztosan ne unatkozzak.
A gyűlés több mint 3 óráig tartott, így rögtön vacsorázni indultunk mikor vége lett. Fürdés után a könyvtár felé vettem az irányt a másnapi dogára készülve. Sajnos a nyavajás takaródó miatt a maradék 2 tantárgyra a szobámban kellett tanulnom. Lilian azonban megértő barátnőként ismét lefeküdt aludni, hogy biztosan ne zavarjon. Olyan éjfél múlhatott, mire végre mindennel elkészültem.

Másnap az 5 doga megírása mellett persze, gyűlésre is hivatalos voltam így nem sok időm maradt lazítani. Rohanhattam a teremhez, hála remek időérzékemnek. Természetesen nem balesetmentesen. Ugyanis ismételten nekirohantam egy, a teremhez tartó embernek, a márványpadlón landolva. Ez a hetem erről fog szólni vagy mi a franc? Mégiscsak engednem kellett volna Liliannak a jövendölést.
- Elnézést kérek, nem…
- Te?
Francba! Miért pont ő?
- Nem szándékosan…
- Hallgass. – ezzel faképnél hagyva a földön, bemasírozott a terembe.
Ügyes vagy Vivian! Az összes ember közül pont őt kellett felborítanod!
Leporolva a hátsóm helyet foglaltam én is a teremben elterülve a padon, mivel a tanárnak semmi nyoma.
- Látom, hozza szokásos formáját Váry kisasszony.
- Semmi humorom a faszságaihoz ’tanárúr’.
- Enyje hova lett a modora?
- Világgá ment ugyanis képtelen elviselni önt.
- Megbántja az érzéseimet kisasszony. Mit tegyek, ha a kedvenc tanítványom többé már nem kedvel?
- Jesszusom…
Morgásom elnyelte a falap melynek forró arcomat szorítottam. Halk kuncogás csendült a teremben tovább fokozva jókedvem. Azonban egy halk ’anyám’-at is sikerült elkapnom, ráadásul elég közelről érkezett. Oldalra fordítva arcom nem mást pillantottam meg, mint Xavért aki morogva szorongatta fejét.
- Mit bámulsz? – nézett rám jeges tekintetével, amibe egész testem beleremegett.
- Bo-bocsánat.
Biztos csak rosszul hallottam. Ki van zárva, hogy ő bármilyen érzelemre is képes lenne. Nagyon hasonlít valakire…
- Váry kisasszony.
- Hagyj már Leó! – csattantam fel.
- Csak szólni szerettem volna, hogy elkezdődött a gyűlés.
Éreztem ahogy a vér fénysebességgel szökik arcomba, felforrósítva egész lényemet. Lassan, fokozatosan fordultam előre, találkozva Derek döbbent pillantásával. Miközben azon gondolkoztam, hogyan tudnék minél hamarabb eltűnni a föld alá halk morajlás futott végig a diákseregen, nevetéssé bontakozva.
- Elnézést!
Vörösödő arcom takarására előkotortam noteszemet, semmit sem javítva a helyzeten. A szemem sarkából azonban még láttam hogyan terül el Szigeti arcán pimasz vigyor.
Te szemét!
Minden erőmmel lábára tapostam, belemélyesztve csizmám sarkát. Farkas vonyításhoz hasonlító hang zendült mellettem, Derekbe fojtva a szót.
- Minden rendben Szigeti tanárúr? – kérdeztem pillámat rebegtetve, szúrós pillantást nyerve tőle. – Hogy mondta? Nem egészen hallottam.
- Ne aggódjon Váry kisasszony. Csak. Bevertem a lábam. – szűrte a fogai közt. - Elnézést kérek Váradi tanárúr, amiért megzavartam.
- Legyen óvatos, a végén komolyabb baja eshet. – mosolygott mindenttudóan.
Halk kuncogásra lettem figyelmes, a szemem sarkából pedig épp, hogy láttam a pillanatnyi mosolyt átsuhanni Xavér arcán. Mi a fene? Mégis őt hallottam?

A gyűlés további része szerencsémre nyugodtan telt. Leszámítva azt, Leó egészen a végéig milliószor legyilkolt nézésével. Ráadásként részletesen át kellett beszélni a programokat csapatonként, így kénytelen voltam szóba elegyedni ezekkel a nemkívánatos személyekkel az oldalaimon.
Turbó sebességgel menekültem a szobámba Szigeti bármilyen nemű szándékát megelőzve. A fürdőbe menet Liliannak számoltam be arról, ami a gyűlésen történt. Mikor ahhoz a részhez értem, izomból letapostam a bátyját, hangos nevetésben tört ki ránk terelve a lányok figyelmét.


- Vivian! Vivian ébredj! Vivian!!
Zihálva riadtam az ágyamban. Folyt rólam az izzadság, mellettem pedig Lilian ült, reszkető kezeimet markolva. Egész arcára aggodalom ült ki, de egy szót sem szólt.
- Mi történt?
- Fogalmam sincs. Arra keltem, hogy kiabálsz. Mégis mi a fenéről álmodtál?
- Nem tudom… Nem emlékszem rá.
Az este folyamán háromszor keltett Lilian. Minden alkalommal ugyan azt kiabáltam. Anya. De mégis mi a fészkes fenéről álmodok?
Ezek után egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egész este forgolódtam.
Hétvégén végig az udvar és az erdő között rohangáltam. Az elsősök varázsige versenyéhez, valamint egy szabadulós játékhoz osztottak be. Az utóbbihoz azért, mert mágia használata nélkül kell megoldani a feladatot, és ki más lenne rá alkalmasabb, mint aki 17 évig a mágia létezéséről sem tudott!
Szerintem is csodás ötlet Derek, köszönöm szépen.
Ráadásul az elsősök versenyénél Leóval és Xavérral egy csapatba kerültem. Hozzánk csapódott még két felsős, Sárlott és Tereza. Mindketten ötödikesek, emellett ikrek. Alacsony termetű vörösesbarna hajú, kék szemű lányok, akik nem mellesleg nagyon jófejek.
A szabadulósnál Xavér folytonos bámulását kellett elviselnem, valamint a három másodikos csaj sutyorgását arról milyen jól néz ki. Igaz csak addig, amíg el nem kezdtünk dolgozni. Teljesen kicserélődtek amint munkáról esett szó.
Felícia, a legmagasabb lány köztünk. Rövid szőke hajába itt ott színes melírcsíkok villantak, ahogy egyik helyről a másikra rohant. Olivazöld szemei huncutul csillantak, mielőtt újabb eszement terve támadt. Celesztina, a csapat vezetőjeként felelt az előbbi ötletek kioltásáért az ő 160 centijével. Térdig érő fehér haja folyton égkék szemébe lógott ezzel félbeszakítva őt fél percenként. Loboncát végül Zoé fogta össze idegességében. Állig érő fekete-pink sérójával ilyen problémája nem gyakran akadt, mégis kész hajgumi gyűjtemény sorakozott csuklóján. Persze azok az őzike szemek se jelentettek sok jót, ugyanis minden csillanását agyzsibbasztó poén követte, kedvcsinálás gyanánt.
Délelőttől estig dolgoztunk, ám mikor alvásra került a sor, ismét rémálmok gyötörtek.
Vasárnap délutántól estig a könyvtárban magoltam, takarodókor pedig reménykedtem, hogy végre pihenhetek. Aludhattam maximum 2 órát…

- Minden oké?
- Jól vagyok. – nyomtam el újabb ásítást – Szerencsére ma nincsen gyűlés, így délután pihenhetek egy keveset…
- Jövőórára ebből kérem a beadandót. Mindenki figyeljen oda, hogy minimum 3 oldal legyen, különben elégtelent kell adjak.
Ezt nem hiszem el!
- 2 nap múlva találkozunk!
Ezzel fejeződött be a Nekromancia óránk, amiről az osztály letargikusan távozott.
- Dark Lady úgy gondolja nincs jobb dolgunk, mint 3 oldalas beszámolót írni neki a lélekcseréről… Csütörtökre! Az isten szerelmére, van más tantárgyunk is!
- Nyugi Lil. Azzal, hogy felhúzod magad a feladat nem fog eltűnni.
- Hogyan legyek nyugodt? Így is alig alszol valamennyit! Ráadásul kedden gyűlés, tehát ma fogod megcsinálni ezt a vackot. Vagyis ismét nem pihensz!
- Legalább lefoglalom az agyam valamivel így nem a rémálmaimra koncentrálok.
- De Vivian…
- Tudod, hogy igazam van.
A nap további része csendesen telt, és mivel ma a legtöbb óránk gyakorlati, megúsztuk összesen két dogával.



Úgy tűnik Virágosi ma jó kedvében van…
Mikor beléptem a könyvtárba, a legtöbb tanulónál megpillantottam a Nekromancia tankönyvet, és nem éppen örömteli arcok társultak hozzá. Ezek szerint iskolaszintű szívásról van szó.
Előkotortam a füzetem, mielőtt keresgélni kezdtem a polcokon a beadandó után kutatva. Olyan népszerű témákat feszegetünk minden alkalommal, alig találok róla valamit. Minimum 3 órámba telt csak hasonló témájú könyvek nyomára bukkannom, azonban ami ezután akadt a kezeim közé, azzal megütöttem a fő nyereményt.

[…] A lélekcsere az egyik legbonyolultabb és veszélyesebb, ami az ősi varázslatok közé tartozik. Eme bűbáj segítségével egy haldokló, vagy éppen eszméletlen állapotban lévő lelkét cserélhetjük ki, egy másik, ép emberével, esetleg boszorkányéval. Ha a varázslat közben megszűnik a kapcsolat, netán valamilyen probléma merül fel, például megzavarják a szertartást végrehajtót, mindkét fél életveszélybe kerülhet. […] Ezt a bűbájt korábbi balesetek, halálestek miatt betiltották. A módszert a mai napig rejtve őrzik. REJTEKHELYE ISMERETLEN. […]

Milyen kedves… Ez olyan hervasztó, mint maga a nekromancia.
’Kérek minden diákot, fáradjon a szobájába. Ismétlem’
Már ennyi az idő? Jobb lesz, ha megyek is. Remélem elég ennek a hárpiának, amit összegyűjtöttem.



Komolyan mondom mindjárt elalszom…
Nem is csodálkoznék, amennyit aludtál az este. Nem éppen nevezhető alvásnak, de még pihenésnek is alig. A tanárnő óráin így is késztetést érzek a szunyókálásra, kipihenten.
Lilian. Már megint a fejemben kutatsz.
Lankad a figyelmed. Így még egy kezdő is belelát a gondolataidba nemhogy én!
Max anyud tudna. Rajta kívül senki mást nem tudok, aki képes telepátiára. Vagy igen?
Nincs tudomásom róla.
Mázli…


Legyen már vége! Ha nem végzünk hamarosan, itt alszom el!
- Mi van? – fordultam Szigeti felé, mikor már jó 5 perce bámult. – Tán van valami rajtam?
- Fáradtnak tűnsz. Nehéz a mintadiák élet, mi? Váry kisasszony.
- Úgy érzem meggyógyult a lába tanárúr. Esetleg segíthetnék, hogy ne így legyen.
Új módszer Leó elhallgattatására. Legalább egy ideig nyugtom van tőle, legalább a gyűlések ideje alatt.
Reménykedtem, esetleg a fürdő felfrissít és nem leszek annyira fáradt… Hát hangyányit segített, és nekem még egy halom tanulnivalóm van…
- Váry kisasszony!
Hirtelen hátra fordultam, ezzel elvesztve egyensúlyom. Lassan elhomályosult minden, én pedig előre zuhantam.
- Vivian jól vagy?
Alig bírtam kinyitni a szemem, azonban mikor sikerült lassan feltérképeztem hol vagyok. A látókörömbe fehér került. Ezután az engem körbe ölelő melegség tűnt fel. Teljes nyugalom övezett, majd az orromat megcsapta egy édes illat. A béke egy szempillantás alatt tűnt el fáradtságommal együtt, pont ahogy én hátraugrottam.
- Bocsánat, nem szándékosan…
- Minden rendben van? – vágott közbe, kezeivel arcom közre fogva – Nem gondolod, hogy túlzásba viszed?
- Semmi közöd hozzá Leó.
Kezeit elcsapva tántorodtam ismételten hátrébb. Ez a fáradtság teljesen az agyamra megy. Nyugodtságot éreztem tőle? Teljesen begolyóztam.
- Hiszen majdnem elájultál! Ha nem kaplak el…
- Ne fáradj! Meg vagyok egymagam is, nem kell a segítséged. Ha most megbocsát tanár úr, nekem tanulnom kell. – ezzel összeszedtem a cuccaim és otthagytam a fiút.


2 hét telt el, a halloween előtti héten mindenki turbó sebességre kapcsolt, annak érdekében mindennel időben készen legyünk. A könyvtári incidens óta a Szigeti fiú rám sem hederített, még a külön órán sem szólt hozzám. Ami valljuk be elég fura.
Teltek a napok én pedig egyre kevesebbet tudtam aludni. A rémálmok száma rohamosan nőtt napról napra. Ám amint felriadtam, huss! Semmire sem emlékeztem.

A holnapi az utolsó tanítási nap, ugyanis kezdődik az őszi szünet. Előtte azonban még hatezer dolgozatot zúdítottak ránk, csak hogy örüljünk…
Nem hiszem el, hogy boszorkánytöriből témazárót írat velünk az utolsó nap! Nem tudná, mondjuk szünet után?
Lilian, kiismerhetted volna már Melinát azok után, hogy nyárra mennyi házit adott. A szünet előtti tzről nem is beszélve.
De ez akkor is szemétség!
Próbáld erről meggyőzni az anyósod!
Reménytelen és… Na várjunk! Ő nem is az anyósom!
Bocsánat. Jövendőbeli anyósod.
Nincsen köztem és Henri közt semmi!
Úgy emlékszem randitok lesz a hétvégén. Ez nekem nem tűnik annyira közömbös kapcsolatnak.
Nem randi! Csak elhívott, hogy megünnepeljük utólag a szülinapom!
Kettesben. Akárhogy is gondolkozom, nekem ez randinak tűnik.
Nem is…
- A következő átkot a legkönnyebb ráolvasni valakire. Ez egy nagyon egyszerű, de annál gonoszabb és veszélyesebb varázslat, ami esetenként halállal is végződhet.
Lilian, jól hallottam, hogy átkot mondott?
Ugyanezt akartam kérdezni! Szerintem anyám megbetegedett, vagy franc se tudja!
Mi lett az áldások és hogyan ne bántsunk senkit órával?
Készülhetünk a világvégére!
- Tanárnő, hogyan lehet észrevenni, ha valakire ezt az átkot szórják? – jelentkezett pöttöm osztálytársnőm.
- Remek kérdés Alícia. – a dicséretre, elrejtette kipirult arcát, földigérő hullámos szöszke hajával, azonban tengerkék szemei továbbra is kiváncsisággal csillogtak. – Szerencsére van egy módszer, amivel fel lehet ismerni, ami nem más, mint…
Azt hittem valami érdekes dologról lesz legalább szó, de tudhattam volna.
Anyukád kissé naiv, ha azt hiszi itt mindenki ártatlan. Tekintve, hogy a bátyád milyen módon képes a szemétkedésre.
Hát igen. Ő a jófiú, a mintadiák.
’Nehéz a mintadiák élet, mi?’ – duruzsolta elmémben, azonban nyomban el is hessegettem.
Igazán irónikus…
Mi?
Csak eszembe jutott valami. Nem fontos.
Mostanában furcsán viselkedik.
Ezt, hogy érted? Mármint Leó?
Igen. Órán rád se hederít, ha pedig a folyosón összefutunk azonnal dolga akad. Olyan mintha szándékosan kerülne téged. De miért pont most? Történt köztetek valami?
Mióta letapostam? Semmi.
Lehet hamarabb meg kellett volna csinálnod!
Milyen rendes hugica vagy, hogy így aggódsz a testvéred egészségi állapotáért!
Túléli.
Az egészben az a vicces, hogy akárhányszor Derek van a gyűlésen, a drága bátyád meg se mukkan, de még rá se néz Derekre.
Szegény büszkeségén jó nagy lyukat üthettél!
Ő kezdte.
Ilyenkor olyan vagy akár egy óvodás!
Nem röhög, együttérez.
Majd, ha te sem röhögsz, átgondolom.



Ugh…Sajog a fejem…
- Vivian! Képzeld mi történt!
- Színesben vagy fekete-fehérben?
Az ajtó felé fordultam, amin térdig érő vörös ruhájában libbent be barátnőm. Lerúgta a szandálját, majd a hajából kiszedve pálcáját vetődött el az ágyon.
- Ahogy te szeretnéd! – pörgött tovább, erősítve fejfájásomon.
- Na mesélj. Milyen volt a randi? – kaján vigyoromra fülig vörösödve bújt a dzsekije mögé. – Várjunk csak! Amikor elmentél, az még nem volt rajtad!
- Henri adta oda, hogy ne fázzak…
Ki nem találtam volna, miért lóg rajtad egy 3 számmal nagyobb kabát…
- Micsoda úriember.
- Az! Elvitt egy nagyon szép étterembe, utána pedig az erdőben sétáltunk. A tó mellett telepedtünk le a végén beszélgetni.
- Beszélgetni mi?
- Ne gondolj már azonnal rosszra! Csak a kezemet fogta meg!
- Oh, nekem ez nem hangzik semmiségnek. És? Miről beszélgettetek?
- Régi dolgokról, hogy mennyit változott…Suliról, hasonlókról. Aztán megkért, legyek a barátnője…
- Hogy ti milyen unalmasak vagytok! Várj! Mi? – kaptam barátnőmre tekintetem, aki éppen nem tudta, milyen módon csavargassa a haját kínjában. – Igent mondtál?
- Nem.
- Visszautasítottad? De miért?
- Nem.
- Akkor most melyik?
- Egy kis időt kértem tőle… Tudod. Gondolkozni.
- Szerencsétlen pára. Most biztos maga alatt van.
- Hiszen nem utasítottam el!
- Lilian. Én, mint sokkal tapasztaltabb ember fiú ügyben… Ne röhögj.
- De hát, még sosem volt barátod!
- Nem, de az összes haverom hímnemű.
- Oké, van benne valami. Folytasd.
- Köszönöm. – köhintettem – Tehát. Egy férfi szemszögéből, az a mondat, hogy hagyjon gondolkozni téged, egyenlő a visszautasítással. Ne kérdezd miért, ez egy többszörösen bizonyított tény.
- Akkor most mit csináljak?
- Először is ülj le és ne pánikolj. Másodszor pedig reménykedj abban mire eldöntöd bevallod végre, hogy neked is tetszik, nem lesz már foglalt. – nevettem fel, de a fejembe hasító fájdalomtól azonnal előre görnyedtem.
- Vivian! Jól vagy?
- Csak a fejem.
- Megint fáj? Tudtam. Szólni kell Taminak!
- Lilian, ne! Őt ne.
- De…
- Kérlek…
- Várj egy percet, hozok teát! – ezzel kirohant a szobából.
Ledőltem az ágyra és behunytam a szemem, a körülöttem lévő világ pedig megszűnt létezni. Mikor észhez tértem aggódó smaragdzöld szempár fürkészett.
- Vivian! Ébredj! Vivian!
- Mi a?
- Elaludtál amíg én nem voltam itt. Amikor beléptem láttam, hogy megint rémálmod van. Biztosan rendben leszel? Szerintem mégis el kellene menned Tamihoz.
- Nem kell. Jól vagyok.
- Vivian…



Október 31. halloween délután.
Az egész iskola lázban égett, még a tanárok is elengedték magukat, már amelyik.
- Hol kezdjük? – pattogott mellettem Lilian.
- Ahol te szeretnél. Ez a te napod, megígértem.
- Yay! Akkor kezdjük a boszorkány labirintussal!
- Ugye tudod, hogy oda egyedül kell menned?
- Ne már!
- De már.
- Hiszen az a csapatodé!
- Pontosan azért. Nem fogok szabályt szegni, attól mert én szerveztem azt a programot.
- Akkor megyek egyedül.
- Hidd el, jól fogsz szórakozni. – húztam sunyi mosolyra ajkaim, mikor elindultunk az erdő felé.
De még milyen jól.